Teljesen mindegy, mit csinálsz, csak csináld szívből. Leld benne örömöd, és tedd másoknak is elérhetővé ezt az érzést. Gyűjtsd magad köré azokat az embereket, akikkel szórakozva és szórakoztatva tudsz együtt haladni az úton.Meglásd megváltozik a világ, s a haza fényre derül!

Végre sikerült aludnom 12-13 órát. Máskor 2-3 nap alatt jön össze ennyi. Nem tudom miért, de gondolom kompenzációként az egész estét végig "rémálmodtam".
Reggel percekig csak a plafonra meredve küzdöttem "a semmi értelme az egész életemnek" érzéssel. Ezzel alighanem Te is találkoztál már. Mindig vissza-visszatérő, nem kívánt gondolatunk ez. Hogy a franc esne bele! :)

Ha Ő a halál, bármennyire is csúnya az élet, inkább vele randizok :D

Mindig azt kérdezik Tőlem, hogy hogy vagyok mindig ennyire vidám, hogy van annyi energiám mindig mindenre. És azt szoktam mondani, hogy azért ez a "mindig" az túlzás. Mindenkinek vannak rossz napjai. Nekem is. És vannak olyan dolgok amiket tényleg mái napig nehezen emésztek meg. De nem bánom és nem tagadom, így kerek, így egész.

Szóval miután az estémet a létező összes összeálmodható baromság egy történetté való formálásával töltöttem, az ébredésem utáni napom első 15 percét annak szenteltem, hogy megfejtsem az élet értelmét. ( Nem, nem 42 :) ) 
Arra jutottam, hogy nincs értelme. Aztán meg arra jutottam, hogy nagyon is sok értelme van. Aztán meg megint oda lyukadtam ki, hogy semmi, de az ég világon semmi értelme nincs annak, hogy élek. Aztán meg persze megint bevédtem magam, hogy mégis csak van. Szóval egymás torkának ugrottam magammal ( :) ), aztán végül is bedobtam ezt a dolgot is a "nemtudom" dobozomba, jaó helyt lesz ottan. 

Úgyhogy francba az egésszel. Élek és meghalok, mondtam magamnak. Ezzel így vagyunk egy páran. A halál után vagy van valami vagy nincs, ez megint egy olyan teológia kérdés, amire feleslegesen keresném a választ így élőként, így foglalkoztam tovább gondolatban az élettel, mer' arra legalább van valami ráhatásom.

"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta, a boldogság a kulcs egy szép élethez. Amikor iskolába mentem, és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: “boldog”. Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet." 

John Lennon

Igen. Boldogság. Témánál vagyunk. Hogy pontosan kinek mi a boldogság, mi okoz örömet az életedben, az olyan széles skálán mozog, hogy lehetetlen lenne leírni. Én régebben kötöttem az ebet a karóhoz. Vágytam és küzdöttem olyan dolgokért, amik nem voltak az enyém. Úgy éreztem, akkor leszek boldog, ha lesz végre egy 20 éves Honda Civicem, ha az otthoni gondok megoldódnak, ha megkapom a vezetői pozíciót, amit megpályáztam, ha fontos leszek és elég figyelmet kapok azoktól, akik a legfontosabbak nekem. Mindig csak egy egészen pici hiányzott mindenhez, mindig csak egy apró dolog tartott vissza. De ez az érzés, hogy valami, ami ott van egy karnyújtásnyira, de mégsem a tied, na ez az ami tönkre vágja a napjainkat. Ez az őrlődés a semmin. Merthogy ez nem más.
Szóval a fenti dolgokból mái napig egy sem valósult meg. Én viszont időközben nagyon sokat változtam. És ekkora mosoly van az arcomon:

hülyegyerek :D

Nem arról van szó, hogy már nem akarom a fenti dolgokat, de ehelyett a megközelítés helyett:
"Nincs autóm, se szerető barátnőm, a karrierem sem ott tart ahol én szeretném és van egy rakat baj otthon is. :( "
Váltottam erre:
"Van lábam, szerető szüleim és a barátaim, olyan helyen dolgozom, ahol jobb emberré lehetek, és van kihez haza mennem. :)"

Mindkettő a jelenlegi életemet írja le. A kulcs viszont a hozzáállás. Az, hogy hogyan gondolsz rá. Hogy tudsz-e a jó dolgokra koncentrálni és azokba fektetni az energiáidat, vagy forgatod magad, stresszeled magad azokon amik nem a tieid. Nem azt mondom, hogy mellőznöd kell a céljaidat, vagy hogy add fel a vágyaidat, ahogy azt a Buddhizmus is tanítja. (én itt még nem tartok) Egyszerűen csak kezeld őket a  helyükön és hagyj teret a dolgoknak, amik megvannak, amik körbevesznek. Szakíts időt a "MOST"-ra, és örülj annak amid van. Az utolsó koldusnak is van minek örülnie, én ebben hiszek, ha más nem a szabadsága. És ami a Civicemet illeti, vagy a jövendőbelimet, vagy az előrelépésemet, vagy akár az itthoni gondokat. Nos, meg lesz mind. Semmi kétségem. Megdolgozom értük és teszem ezt úgy, hogy közben igenis boldog vagyok. Boldog mert, mindenem megvan egyébként, amire a boldogsághoz magához szükségem van. Például a fejlődés lehetősége.

" Az út ami boldoggá tesz, nem a végcél"

Dan Millman - a Békés harcos útja

Én abban is megtaláltam a boldogságomat, hogy jobb emberré leszek minden nap. Mivel másom nincs, szavaimmal támogatom azokat, akiknek éppen arra szükségük van, és nagyon meglepődnél, hogy mennyire ki vagyunk erre éhezve mi emberek, mert valljuk be, egy kicsit mind elveszettnek érezzük magunkat ebben a világban. Megdöbbentő, hogy egy-egy jó szó, dicséret, vagy csak maga az együttérzés, mennyit tud adni. Erre törekszem. Minden nap. De! A dicsérettel vigyázni kell, mert ha túlzásba viszed, illetve rosszkor alkalmazod, lehet hatástalan vagy épp az ellenkezőjét is elérheted vele, mint amit szeretnél.

Az élet szép

Visszatérve, elveszettnek érezzük magunkat sokszor. Én is. Te is. De! MI már kevésbé. És minél erősebb a kapcsolat ebben a "MI"-ben annál kevésbé. Az együtt szónak akkora ereje van, ami már elég a világ megváltásához. Bizony.

Élsz és meghalsz. Ezek tények. De ez nem olyan drámai, mint ahogy  hangzik. Sok milliárd ember túl van már mindkettőn. Személy szerint azok közé szeretnék tartozni akik az első részben bizony jól érzik magukat és boldogok. Szerintem Te is. Szerintem amúgy mindenki. A halállal most nem foglalkozok. Mert úgy gondolom, az élettel kell. Az élet meg szép, ha azzá tesszük, és bizton állítom, hogy nem a külvilág teszi széppé, nem a körülöttünk történő dolgok. Hanem az, hogy mi ezeket hogy kezeljük, és hogy képesek vagyunk-e meglátni és értékelni a szépet és a jót, és helyén kezelni a rosszakat és azokat amiket hiánycikként élünk meg. Én így csinálom. És hidd el, van nekem is elég szar az életemben, de nem hiszem, hogy az utóbbi 3-4 hónapban bárki is panaszkodni hallott volna. Jól vagyok, boldog vagyok. Ezt első sorban magamnak köszönhetem, hogy változtattam. És ugyancsak első sorban -mert nélkülük/nélkületek b***hatnám a változásom- azoknak az embereknek akik körülvesznek és támogatnak, mert hála az égnek sokan vannak, sokan vagytok, és mind-mind hozzájárultok a boldogságomhoz, ahogy én is a Tietekhez, legalábbis remélem! :)

Élsz és meghalsz. Ilyen egyszerű. A halálról nem sokat tudok. De élni lehet boldogan is!

Én nem sokat konyítok a focihoz. Már kölök koromban is féltem a labdától, miután egyszer az egyik bátyám arcon rúgott vele. Kb. addig a pillanatig tartott a foci és az én szerelmem. Ügyetlen is voltam, futni is utáltam, mindegy. Azt viszont tudom, hogy most mindenki háborog. 8-1, meg Andorra, meg nem jutunk ki, meg szar a csapat. Meg aztán ott van azok is, akik meg feszt a stadionépítésekkel van megáldva. All in all, a focihoz nem értek. A politikához sem. Mondjuk nem is foglalkoztat. Valószínűleg ahhoz sem értek, hogy miért jó nekünk a sok stadion, de azt látom én is, hogy az a pénz, ami abba megy, máshol is jó helyt lenne. Szóval ezekhez mind nem értek. Viszont egy dologhoz értek: Felismerni a jót. Felismerni és elismerni a kemény munkát. És ez érdekel is.

"A kemény munka legyőzi a tehetséget, ha a tehetség nem dolgozik elég keményen"

Laikusként, sőt teljes "futball analfabétaként" megfejteni, hogy miért tart ott a magyar foci ahol, nem feltétlen fog menni, nem is szándékozom ezt tenni, de van valami, ami hétfő este óta nem hagy nyugodni, mert amolyan igazságtalannak érzem. Az igazságtalan dolgok mellett meg nem mindig tudok elmenni, majd megszokjátok. :)
Mint az előző posztokból már tudjátok, a sport igen szerves része lett az életemnek. Szükségem van rá. Mert jót tesz a szellemnek. 

"A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít."

-Ernest Hemingway-

Hiába van sok szar körülöttem és a dolgaimmal, én azt látom, hogy mindenkinek kijut a "jóból", így tök felesleges is lenne állandóan panaszkodnom, hisz mindenkinek megvan a saját baja. Ellenben mostanában sokat hangoztatom, hogy miért érezhetem magam szerencsésnek. Barátok, szülők, jó munkahely, imádnivaló munkatársak, zenekar, emberek szeretete és sorolhatnám. Reggelig, de tényleg. Egyébként Te is sorolhatnád, csak mondom. 

Tegnap lett egy éves a debreceni Cutler Gym. Ez az a terem ahova általában heti kétszer eljárok edzeni és megint csak azt kell mondjam, hogy szerencsés kölök vagyok, hogy Kathi Béci az albérletemtől 5 percre talált megfelelő helyet arra, hogy megvalósítsa ÁLMÁT és saját edzőtermet nyisson. Én azt vettem észre, hogy a sikereid elérését nagyban befolyásolja az, hogy milyen impulzusok érnek, hogy milyen emberekkel veszed magad körül és, hogy ők milyen hatással vannak rád, és hogy működik-e a kémia. A Debrecenben, a Cutler Gymben edz a magyar testépítők élvonala. A Scitec magyarországi csapatának majdnem fele.
Egy teremben edzeni a legjobbakkal felemelő érzés. És itt most dobd el légyszi a sztereotípiáidat a felfújt, tükörben magukat vizslató bunkókról, mert ezek a srácok nem csak sportemberként, de emberileg is teljesen megállják a helyüket. Igaz, személyesen egyiküket sem ismerem közelről, de figyelek, mindig figyelek és látom, hallom, hogy milyenek. :)

A Cutler Gym Debrecen egyik sarka felülről

Szóval, először is Boldog Születésnapot Cutler Gym! Az, hogy én most boldogabb vagyok, mint fél éve, és az hogy egy hosszú nap után, hulla fáradtan még este 9-kor is van kedvem elmenni edzeni, az Nektek  és annak az atmoszférának köszönhető, amit Ti teremtettek meg. A legtöbben, akik nap mint nap itt dolgoznak a testükön (és szellemükön is egyben) segítőkészek, értelmesek, jó fejek. Ezért azt hiszem, más is köszönettel tartozik és kívánom, hogy Ti is elérjetek mindent, mint CSAPAT, mint Terem, mint magánemberek, amit csak szeretnétek. 
Hajrá Cutler Gym, immár egy évesként!

Kathi Béla, 2012 Superbody győztes

Ez volt az egyik pont, amire ki akartam térni, a másik egy összetett dolog és tőlem nem megszokottan kicsit kritikus is. Tudod mit látok? Hogy a szintén Cutlerbe járó Csuhai Jani pár éve elindult Nyíradonyról, vállalkozni kezdett, összejöttek a dolgai és összehozta, hogy meg tudja teremteni magának a feltételeket ahhoz, hogy például a múlt hétvégén a Madridban rendezett Arnold Classicon - ami a testépítők körében a legrangosabb versenyek közé tartozik - elhozzon egy ezüstérmet, pedig alig egy éve még kórházi műtéteket kellett rajta végezni. 

Csuhai Jani és párja Toldi Zsuzsi. (Zsuzsi az Arnold Classicon kategória és abszolút győztes is lett, micsoda pár! :))

Ez a modell a követendő példa. A modell, amit Jani, vagy akár Kathi Béla (de mondhatnám akármelyik) élsportolónkat) is bemutat. Alázat. Akaraterő. Tett.
Felépítettek maguknak valamit. Tudták, hogy mit akarnak, hova akarnak eljutni és keményen megdolgoztak azért, hogy oda jussanak. Ez az a motivációs modell, ami működik. Ezzel lehet nagy dolgokat elérni. Abban lehetsz sikeres, amibe a bele teszed a szíved, amit komolyan veszel és nem utolsó sorban, amiért küzdeni is kell. Nekik nem építettek stadiont. Ha kellett kis Polskit emelgettek vagy egymást. És nem kapnak a klubjuktól több milliós fizetéseket sem.

Kathi Béci meg a kispolski esete :)

Félreértés ne essék, én nem sajnálom a focistáktól a pénzt. Örülök, ha jó pályájuk/stadionjuk van, és örülök, ha jól élnek. Örülök, ha nyernek, és nem haragszom, ha nem.
Azt viszont méltatlannak tartom, hogy mennyire nem becsüljük meg a többi sportolónkat, és hogy mennyire nem figyelünk oda rájuk, és hogy egy olyan sportágba ölünk milliárdokat és ragaszkodunk görcsösen ahhoz, hogy abban jók legyünk, amiben márpedig akkor sem vagyunk jók, mert az hogy mi akarjuk az kevés. És ez az egész mizéria a foci körül a legkevésbé sem gondolom, hogy az egészséges, hogy jó a focinak. Eredendően rossz a magyar futball motivációs modellje. Terrorszerű, magas, teljesíthetetlen elvárások, amikről Szalai Ádám is nagyon okosan beszélt. A második, akár tetszik akár nem, a pénz. Az, ahogy szinte szó szerint belepumpálják ebbe az egészbe, megmérgezi az egészet, megmérgezi a fiatalokat, nem a kiválósságra való törekvés és a sport szeretete hajtja őket. Természetesen tisztelet a kivételnek. A szakmaiságról és az edzőkről (amiről Szalai beszél) nem tudok mit mondani, tényleg semmit nem tudok a fociról. Meg hagyjuk is, tényleg nem az én dolgom, csak valami nem jó, és jó lenne, ha jó lenne. Szívből kívánom, hogy legyen az a jövőben.

A cutler szakmai gárdája: világbajnokok, doktorok, személyi edzők, értik a dörgést

Visszatérve. Azért írok  a Cutlerről és Janiról, meg Béláról, mert ilyen mentalitásra lenne szüksége mindenkinek, mindegy, hogy sportról, üzletről vagy közösségépítésről van szó. Ők számomra, és mindenki számára követendő példák. Természetesen nem csak Ők vannak, és nem csak a testépítés. Jó női kézieseink, jó női kosarasaink vannak, van egy rakat olimpikonunk mindenféle sportágban, akik minden nehézség, és sokszor minimális támogatás és !!!munkahely mellett!!! is bizonyítanak világversenyeken. Hála az égnek egy külön poszt is kevés lenne a rengeteg kiválóságunknak. De mivel a Cutlerben személyesen van szerencsém "motiválódni" és a lokálpatriotizmus a vesszőparipám, plusz Jani és Béci hatalmas inspirációval szolgáltak, hogy ledobjam az utolsó pár kiló feleslegem (erre gondolok, -30 kiló története) és hogy mit hogy csináljak a jövőben, ezért szinte kötelességemnek éreztem, hogy írjak a teremről, hogy írjak Róluk. Köszönet Nekik a példamutatásért!
És még egyszer: BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT CUTLER GYM!
Mivel mást nem igen tudok adni, ez a poszt az én ajándékom :)

Összegezve tehát e poszt üzenetei: 
1. Ha van egy célod, találd meg a megfelelő helyet, környezetet és embereket, amelyek, és akik ösztönöznek Téged, hogy mindent megtégy célod elérése érdekében.
2. Rengeteg kiváló élsportolónk van, és NEM a stadionok illetve a médiafigyelem a fő motiváció számukra. SŐT.
3. Ők azok akik egyben jobban megérdemelnék a  támogatást és a figyelmet.
4. A Cutler Gym személyes véleményem szerint a tökéletes terem szakmai tudás/elhivatottság, motivációs faktorok és személyzet tekintetében.

***Igaz csak Janiról és Béciről írtam, de a hétvégi Arnold Classicon a magyar lányok, hogy úgy mondjam, letarolták európát, Nekik is hatalmas gratula!
Hogy ki mit nyert azt itt tudjátok csekkolni:
http://www.sportfm.hu/testepites-fitness-arnold-classic-europe-12-ermet-nyert-a-magyar-csapat/

A magyar focinak meg őszintén a legjobbakat kívánom a jövőben.

És még egy poén a végére:

:DDD

Tudom, hogy szombatra igértem, elnézést, csak hát az idő... :)

Meg sem tudnám számolni, hogy a valóra vált álmok-os posztom óta mennyien írtatok Nekem, hogy mondjam el mit hogy csináltam. De főleg, hogy mit ettem. Mi sem egyszerűbb ennél, simán le tudom írni. De már az ezelőtti két posztban is kihangsúlyoztam az akaraterőd szerepét. Mert bizony arra szükséged lesz. Én meg azért "rizsázok" annyit, mert nem az edzés és nem is a kaja a kihívások, amelyekkel meg kell birkóznod. A szokásaid. Azzal kell megküzdened, ha úgy tetszik MAGADDAL kell.

Egy kicsit jobban érzem magam most ;)

Ha azt várod, hogy most ide leírom, hogy reggel ezt ettem, délben meg ezt ettem, estére meg azt, akkor ne haragudj, de csalódást fogok okozni. Vagyis részben. Erről is lesz szó, de nagyon fontos, hogy felmérd a helyzeted, hogy felismerd az erősségeid és gyengeségeid, és hogy ezeket aztán a helyén kezeld. 

OLVASD EL, amit írok, mert KÖNNYEBB lesz NEKED! :)

A diéták - személyes véleményem
A diétákkal az a baj, hogy az emberek félreértelmezik őket.
Nem az a baj velük, hogy nem működnek, hanem hogy ideiglenes megoldást nyújt, mint ahogy ő maga is ideiglenes.
Más szóval: ha a kívánt formádat fogyással tudod elérni, akkor tényleg diétára van szükséged. De ha azt meg is akarod tartani, na, akkor már okosabbnak kell lenni.

Nagyjából mindenki tudja, mit kell(ene) enni, mit kell(ene) inni (hisz a csapból is ez folyik), de kevesebben jutunk el odáig, hogy rá is vegyük magunkat. Ennél meg még kevesebben jutunk el odáig, hogy ha már elkezdtük, tartsuk is magunkat. És ezzel nincs is semmi baj. Ilyenek vagyunk. Ilyen az emberi természet. Ha valamihez hozzá vagy szokva X éven keresztül, egyik napról a másikra bizony rettenetesen nehéz áttérni valami másra. Azt meg fenntartani a kezdeti lelkesedés lappadása után, azt kell mondjam szinte lehetetlen. Velem lehetsz őszinte. Szereted a pizzát. Mindenki szereti, én is. És nem akarod eldobni életed végéig. Na, én sem! A jó hír, hogy nem is feltétlen kell.

Ezt a neten találtam, szerintem elég találó, nem is magyaráznám

Visszakanyarodva az első pár gondolathoz, a szokásaid babám, na, azokkal van baj. 
Egy éve én még rengeteg cukros és szénsavas löttyöt ittam, rendszertelenül ettem, de az az evés is inkább zabálás volt, ráadásul nem valami változatosan. Az első dolgom az volt, hogy összegyűjtöttem a netről a fontosabb tudnivalókat egészséges táplálkozás témakörben. Amivel a legtöbbször a legtöbb helyen találkoztam, azokat összegyűjtöttem, majd ha úgy tetszik, pontokba szedtem magamnak, kitüntetett figyelmet szentelve azokra a dolgokra, amikről tudtam, hogy nálam nagyon nincs rendben. (majdnem minden)

Én ehhez a 8 szabályhoz tartom magam mostanában:

1. Egész nap törekedj a magas fehérje tartalmú ételek fogyasztására, étkezéstől függetlenül
2. Étkezz 2-3 óránként.
3. Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár, és vacsorázz úgy, mint egy koldus
4. Fogyassz sok zöldséget, ezt egész nap megteheted
5. Fogyassz gyümölcsöt reggelinek, vagy tízóraira
7. Ne edd magad degeszre
8. A szénsavas löttyöket kerüld, igyál inkább vizet, teát, hosszú kávét.

Ezeket a hétköznapokon elég komolyan betartom. És már most nem is esik nehezemre. Nem kell külön figyelnem rá, szokássá vált. Egy régi szokást lecseréltem egy újra. Hogyan? Tudatossággal. És azt hiszem, ez a kulcs. Ez a trükk. Ez a csodaszer. Nem a mindenféle agyonmarketingelt áru. 

Én azt ajánlom, kezd el használni Te is a fejed, mert a szokásaid rabja vagy. Mind azok vagyunk. Ezt vagy elfogadod, vagy nem, a tényen nem nagyon változtat. ;)

Mind rabok vagyunk...

Miután nagyjából tudtam, hogy kellene ennem, már csak idáig kellett eljutnom, hogy ezt meg is valósítsam. De mint írtam, ez egyik napról a másikra túl kemény. Legalább is nekem, én ehhez gyenge vagyok, bevallom férfiasan. Szóval kellett egy terv, legalábbis fejben, hogy fokozatosan hogy fogom átalakítani a táplálkozási szokásaimat.

Így kezdtem: Életem legnehezebb szakítása volt.
Egyrészt egy csomó pénzt is megspóroltam, mert nem költöttem üdítőkre, másrészt, minthogy a szénsavas üdítők savasítanak, éhesebb is leszel tőlük, illetve a testedet zsír raktározására késztetik. (Ezzel próbál védekezni a savasodás ellen)
Szóval ezzel kezdtem. Nem azt mondom, hogy sosem iszok meg egy kólát, de a napi 2 literről átálltam a heti 2-re, de sokszor még annyi se fogy.
Miután egy hónapig sikeresen vittem a szénsav mellőzős projektet, jöhetett a kaja.
Szinte minden étkezésem tartalmaz valamennyi fehérjét. Minden nap fehérje shake-el kezdem és zárom a napot. Ez egy italpor, ami nagy százalékban tartalmaz fehérjét, semmi extra. A fehérjéknek millió fajtája van, de egyelőre elég annyit tudnod róla, hogy az izmaid építő elemei, és nehezebben, lassabban emészted, meg mint a szénhidrátokat. Éppen ezért, ha fehérje dúsan táplálkozol, kiegyensúlyozottabb lesz a napod, mert egyszerűen mire megéheznél már megint eszel. Én már most nem azért eszem, mert éhes vagyok, hanem mert tudom, hogy itt az ideje. 
Csak akkor találkozok az éhséggel, amikor keveset alszok, olyankor egész nap egy múlni nem akaró éhség érzet gyötör, mert a testem érzi, hogy több energiára van szükségem, gondolom én.

Nem volt egyszerű, de elhagytam a szénsavas üdítőket

Szóval én az üdítő lerakásával kezdtem. Aztán elkezdtem keresni a megfelelő fehérje forrásokat, amiknek később megtaláltam a helyét az étkezéseimben. Szinte minden nap eszek tojást, csirkemellet, soványtúrót. Ezeket ehetem reggel-este, mindegy igazából. A lényeg, hogy megismerkedtem ezekkel a kajákkal és elkezdtem lecserélgetni a rosszakat újakra, jókra.
Hogy egy kicsit megfoghatóbb legyen, mit és mennyit eszek most, leírom, hogy hogy néz ki egy napi kajám:

Reggeli: Fehérje shake + egy alma, néha azért becsúszik egy egy szendvics, ha nagyon keveset aludtam
Tízórai: Valami gyümölcs, általában egy alma
Ebéd: Csirkemell ala Anyukám, zöldség körettel
Uzsonna: Soványtúró + valami zöldség
Vacsora: Fehérje shake + esetleg megint egy kis túró, ha már megnyitottam a dobozt :)))

***Zosa7 blogpajti felhívta a figyelmem, hogy ez elég kevés szénhidrát, és ránézésre tényleg! Alant a kommentek közt majd olvasd el, hogy mit írtam kiegészítésképp. Ez csak egy példa étkezésem. Nem minden nap néz ki így, van hogy kicsit több szénhidrát is bekerül. A lényeg, hogy ennél kevesebbet nem eszem egy nap sem, többet igen, de nem sokkal. Napi igénybevételtől is függ. 

Ez nem hangzik valami soknak, tudom, de valójában elég. Sőt. Mint írtam nem igazán vagyok éhes soha. Régen ennyit ettem volna egy étkezésre.Az igazság az, hogy legtöbbünk (már akiknek súlyproblémái vannak, mint nekem is) egyszerűen sokat eszünk. Többet, mint kéne. 

A kajálásról egyébként nagyon sok hasznos dolog fent van a neten. Így én ebben a mostani posztban azt szerettem volna kihangsúlyozni, hogy a tartós eredményhez nem diéta kell, hanem életmódváltás és azt is szeretem volna, hogy megértsd, az hogy mit, mikor és hogy eszel, az szokás kérdése. És ha ezt megérted, akkor mehetünk tovább, átalakíthatod az életed, átalakíthatod a tested. Megváltoztathatod a szabályaidat. Megválthatod a világot. Just like that. A SZOKÁSaidat kell átalakítani. 

Étkezz egészégesen! Érezd magad Egészségesnek! Légy Egészséges!

Azt tudnod kell azért, hogy én is eszek néha pizzát, és hamburgert is. Hétvégente bulizom és alkoholt is fogyasztok. Még is tudom tartani a súlyom, mozgással és azzal, hogy az étrendem mindentől függetlenül a legtöbbször a fenti sémát követi. (de nyilván nem minden nap eszem ugyanazt)

Azt észrevetted, hogy a hatodik "szabály" hiányzik a felsorolásból? :) Ha igen, precíz és figyelmes ember lehetsz, aki szereti a számokat és a rendet. De ez most mindegy. :)
Nem véletlenül hagytam ki, kiemelt fontosságú szabály. A 6. szabály tehát:

Légy BÜSZKE arra, hogy odafigyelsz magadra! Tegyen BOLDOGGÁ a tudat, hogy jót eszel! Mond el ezt másoknak is és ösztönözd őket, hogy kövessék példádat.

 Pacsi! Jó kajálást! Tudom, hogy szombatra ígértem, de nem jutottam odáig, eléggé kimerítő hetem volt.
Szóval számolj le a rossz szokásokkal, és helyükre kerüljenek jó szokások.
Tudom, hogy nem teljesen ilyen posztot vártatok többen, de azt hiszem nagyon fontos dologra jöttem rá, és fontos lehet Neked is. Viszont nem tudom, hogy kajálás terén ez elég-e és térhetek rá a mozgásra, vagy még boncolgassam egy kicsit a kaja témát? Mert hát tudnék még róla mesélni. :) Szóval mi legyen? :) Ide is írhattok, de Face-n is elértek. Eléggé el vagyok havazva, de tényleg tanácstalan vagyok, hogy egyáltalán van-e rá igény, hogy írjak még erről. Szóval dobjatok meg egy sorral légyszi, hogy mi legyen.

Az előző Postom: a Valóra Vált Álmok: Kockahas, azaz -30 kg története kevesebb mint egy hét alatt, több mint 600 kedvelést kapott, és több mint 3000-en böngészték a blogomat.  
Először is ezt szeretném megköszönni Nektek. Marha jó érzés, de TÉNYLEG! Köszönöm a rengeteg kedvelést és megosztást, hisz így még több emberhez eljutott az üzenet és őszintén hiszem/remélem, hogy sok embernek hasznos lehet, amiket leírtam.
Másodszor pedig, mindenkinek, akit egy kicsit is megmozgatott a posztom, üzenem, hogy tessék megdolgozni az álmokért és nem feladni Őket! Idővel valóra válnak.

Ennyire vagytok királyak! :) Na meg 50 éves a debreceni Rockzene, az megvan? :)

Szép dolog, ha valamit sikerül az életben. Ha összejön, amiért küzdesz. Ha a munkád és az áldozataid végül meghozzák gyümölcsét. De én ennél most sokkal többet kaptam. Mit is?

Elismerést. Tőletek. Köszönöm!
Jó ha tudod, hogy egy-egy elismerő szó gyökeresen képes megváltoztatni egy ember napját, így arra bíztatlak, ragadj meg minden alkalmat, hogy megdicsérd a környezetedben lévőket. Figyeld meg, mennyire jól esik nekik és ez tegyen boldoggá téged is, hisz a szavaid –meglásd- aranyat érnek.

De én most még ennél is többet kaptam. Lehetőséget. Szintén Tőletek. KÖSZÖNÖM! A blogom alcíme: Világmegmentés Kiskanállal. Had mondjam el, hogy miért is. Két lábbal a földön járó álmodozó vagyok,  akármennyire is paradox ez a kifejezés.
Hiszem, hogy meg tudom változtatni a világot, de ugyanakkor tudom, hogy egyedül nem fog menni, hogy kell hozzá egy csapat. Olyanok, mint Én, vagy olyanok mint Te. Bárki, csak higgyen a jóban és a kemény munkában. És a világ megmentése kiskanállal (értsd: szépen, fokozatosan, lépésről-lépésre) menni fog. Ezt is tudom. Biztos vagyok benne. 

Had meséljek röviden magamról. Az életem olyan, mint az átlagemberek 90%-áé. Van egy munkahelyem, (ülő munka) ami elveszi a hétköznapjaim napi bruttó 9-10 óráját bejárással együtt. És mint az emberek nagy százaléka én is elégedetlen vagyok valamilyen szinten jelenlegi egzisztenciámmal és azzal, ahol az életemben tartok. Szinte biztos vagyok benne, hogy Te is így vagy ezzel. De én még így is szerencsésnek mondhatom magam, mert egy jó cégnél, nagyszerű emberekkel dolgozom együtt és jól érzem magam, mert pozitív és inspiráló a közeg.

Mindent összevetve tehát nem is áltatom magam azzal, hogy az a több mint 600 kedvelés és a sok letöltés az előző posztomra rólam szól. Dehogy. Rólad/Rólatok szól.
És itt kaptam meg a lehetőséget is, amire titkon mindig is vágytam. Hogy segítsek.

Olvasd újra az első pár sorból gyorsan:

Szép dolog, ha valami sikerül az életben. Ha összejön, amiért küzdesz. Ha a munkád és az áldozataid meghozzák gyümölcsét. Én ennél sokkal többet kaptam most. 

Elismerést. Tőletek. Köszönöm.

És még ennél is többet kaptam. Lehetőséget. Szintén Tőletek."

Lehetőséget kaptam arra, hogy segítsek akár Neked is elérni a Te álmaidat. Ha úgy tetszik, meginspirállak! És ez nekem többet ad, mint az a pár kocka a hasamon.
Nem, nem én fogom helyetted elérni. De erre nincs is szükséged. Meg tudod Te csinálni Magad is! Ahogy én is megcsináltam. Ez nem ilyen agymosó szöveg. LÓTÚRÓT! Ez maga az igazság.  Egyébként sincs semmi okom rá, hogy átverjelek vagy manipuláljalak. Nem adok el semmit, még hirdetés sincs a blogomon, amire kattinthatnál, egyszerűen csak tényleg szeretném, hogy megértsd, ami nekem is hosszú időbe tellett, hogy megértsem. Mert ez egy nagyszerű érzés. És bár egy kapcsolatban önző dög is tudok lenni, amúgy nem vagyok az. Szóval vidd csak! :)
Ez a kockahasas mizéria csak egy dolog a sok közül, amit el akartam érni, mert saját magamnak be akartam bizonyítani, hogy még a saját Anyukám szavai ellenére is képes vagyok arra, amiben Ő és Mások esetleg nem hittek. (Persze attól még az én Anyukám a legszebb legokosabb és legkirályabb, ahogy meg főz, majd külön posztot érdemel! :) )
És ez így lesz mindennel az egész életemben. Mert makacs vagyok. És ez jó!

Kis emlékeztetőként egy másik átváltozós kép, mert nagyon tetszett mindenkinek, és engem is motivál:

Bal oldalt Jabba, jobb oldalt én :D

Sokan írtatok nekem az elmúlt pár napban. Azt kérdeztétek, hogy sikerült ezt elérnem. Le is fogok mindent írni, nincs szó nagy titkokról és őszintén remélem, hogy nem írok majd nagy butaságot, mert azt azért előre leszögezném, hogy nem vagyok személyi edző, de azt tudom, hogy nálam mi működött.

Péntek, szombat magasságában érkezik a cikk a kajálásról. Nem diétáról, hanem életmódváltásról, hogy mit ettem régen és mit ettem az alatt az idő alatt, amíg elértem a -30 kilót, és hogy mit eszek most. De előtte ezt a posztot ténylegesen Neked írom és remélem, hogy veszed a fáradtságot, hogy elolvasd, egy picit elgondolkodj és megtaláld a SAJÁT VÁLASZAIDAT, mert van egy pár kérdésed magadhoz. :) Mert mielőtt bármibe is belevágnál, jó ha tudod a válaszaid. Minden sokkal egyszerűbb lesz.

Elmondom, hogy én hogy kezdtem neki az egésznek.
Leültem beszélgetni a tükörrel. Akár filmjelenet is lehetett volna. Ott ültem szemben magammal és elbeszélgettünk. „Mi van most? Ki vagyok most? Ki akarok lenni? Mit akarok elérni? Miért akarom ezt?” És ha amikor ezekre mindre megvolt a válaszom, akkor rátértem az utolsóra: HOGYAN ÉREM EZT EL?
Végül arra jutottam, hogy „ép testben ép lélek” és elkezdem a testemmel: rendbe rakom magam. Gyerekkorból ragadt rám az égető vágy, hogy kockás hasam legyen és leéltem 26 évet mire megértettem, hogy csak akarat és „tett” kérdése.

Ezen a képen épp azt mutatom, hogy az az egy szelet uborka azért egészséges, ha más nem is a képen

Szóval úgy gondoltam, épp eljött az ideje, hogy álmaim megvalósításába kezdjek annyi év tervezgetés után. És most majd jönnek szépen sorban, mind. És a sport, az edzés felruházott mindennel, amire életem során szükségem lehet. Megértettem a tervezés és a tudatosság fontosságát és szerepét az életemben. Megtanultam, hogy az akaratom is fejleszthető. És ami a legfontosabb: megismertem a saját belső motivációm kulcselemeit. Ezek pár szóban: jó tettek; példamutatás; fejlődés; inspiráció; kreatív; új dolgok/megközelítések.

A belső motivációd eszenciájának megtalálása nagyon fontos, mert jó eséllyel ezek a dolgok lesznek azok, amelyek egész életedben el fognak kísérni. És minden feladatban, amelyekben ezekre törekedni tudsz, illetve lehetőséget látsz, hogy ezeket belevidd, nos, minden ilyen feladatot nagyobb kedvvel és nagyobb sikerrel fogsz teljesíteni, mert megtalálod benne azt, ami Neked fontos. Megtalálod a feladatban Önmagad. És akkor jajj a világnak, mert úgyis megcsinálod! :)

Ehhez persze kicsit ki kell zárni a világot néha és komolyan kell venni a feladatot. Persze lehet poénkodni, kell is sokszor - én ezt vallom - mert ahol ott lappang a humor egyszerűen minden gördülékenyebb.

Én itt most csak a kockahassal példálózok, de mint az előzőekben is írtam, ez az egész mizéria a -30 kilóval túlmutat egyszerű optikai tuningnál/javulásnál. Ez itt bizony önmegvalósítás a javából. Azt szeretném, hogy megértsd, azt szeretném, hogy tudd, hogy meg tudod csinálni Te is, akár kockahasról van szó, akár másról. Ezért is mondom, hogy itt nem is igazán rólam van szó, hanem Rólad. De iszonyatosan boldoggá tesz, hogy lehetek egy picit az inspirációd a képekkel és a soraimmal. (Na, itt dolgozik az én belső motivációm).

Szóval itt többről van szó. Ez a poszt egy cikksorozatom, a Valóra Vált Álmok keretein belül került bemutatásra. Mert én hiszek az álmokban, amellett, hogy a földön járok. Az álmok hasznosak, és csodálatos misztikum veszi őket körül. Épp ezért elég inspiratívak. Mind álmodunk, mind álmodozunk. Viszont van lehetőségünk felismerni, hogy mely álmokat lehet és tudunk valóra váltani. Sokszor többet, mint gondolnánk. De a legtöbbért keményen meg kell dolgozni.

 A TRX Rip Trainert is kipróbáltam :)

Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, amiért nagyon hálás vagyok, tegnap meg is ünnepeltem egy 10km-es futással a Ti tiszteletetekre (inkább 6-8-akat szoktam a fájós térdem miatt). Sokan kérdeztetek étrendről, edzésről és le is fogok írni mindent töviről-hegyire. Ha minden jól megy tehát, pénteken, de most már inkább azt mondom szombaton érkezik egy kajás poszt, hogy miket hogyan és mikor ettem, amíg elértem a kockákat, és hogy most miben más az étrendem, mint fél évvel ezelőtt, vagy mint az úgymond "diétás" időszakom alatt. Addig pici türelmet kérek, sajnos igen limitált időm van írni a 8 órás munka, az edzések és a zenélés mellett.

Az álmokat meg nem feladni addig HÉ! :)

És felszólítalak, hogy írj rám Facen, ha érted, hogy miről vakerálok! :) Köszönöm! :)

Az a fajta kölök vagyok, aki elég makacs, ahhoz hogy megváltoztassa a világot. Szeretek így gondolni magamra. Szerelem, munka, zene, család, mindegy miről van szó...ha valamit elhatározok, hogy elérem, vagy megtartom, jó eséllyel úgyis lesz, mert nem adom fel, egészen addig, amíg meg nem változtatom az elhatározásomat, de ez a legritkább esetben egyenlő a szimpla "nem megy - nem nekem való" feladással. A makacsság sikerességed szemszögéből egy nagyon jó dolog, és egyben az egyik legfontosabb is.

Aki ma megismer semmi különöset nem lát rajtam, normál testalkatú vagyok, normál fejjel.  (:D) De ha visszatekerünk olyan 5 évet és mutatok egy képet magamról, akkor általában nem hisznek nekem, hogy az a lény ott a képen bizony én vagyok. Gimi utolsó évében valahogy elkezdtek felcsúszni a kilók a mérhetetlen mennyiségű hamburger/melegszendvics/cukros üdítőknek köszönhetően. Ez az egyetemi éveim alatt csak gyarapodott, a még szegényesebb testmozgási szokásaim miatt. (Konkrétan pizzázni keltem fel az ágyból, nagyjából ez volt minden a rengeteg gyaloglás mellet)

Mindig csak ettem...

94kg. Ennyi voltam. Fájt a hátam, és a térdeim. Konkrétan párnával a térdem alatt tudtam csak aludni. Alápóckolás nélkül annyira fájt, hogy képtelen voltam szundítani egy normálisat. Nem segített se a mágneses térdszalag, se az ezerféle borogatás és a csontkovácsom, akiért Békéscsabáig kellett utazni is csak 3-4 kezelés (és sok-sok ezer forint) után ért el valamicske javulást. Az egyetem utolsó évében megelégeltem. Konkrétan utáltam tükörbe nézni. Utáltam, hogy puhány vagyok, és hogy fáj mindenem. Tudtam, hogy ez így nem mehet tovább, mert valószínűsítettem, hogy az egészség az tutira nem ilyen. (Egyébként sokat betegeskedtem is)

...és ettem!

Szóval eljártam plusz tesi órákra, kosarazgatni, kocogni néha (fájó térd ide vagy oda) és visszább vettem kajaügyileg is. Így, egy nyár alatt körülbelül 12 kg adtam le, tehát mikor elkezdtem dolgozni (ennek 4 éve már) épp 82 kg-ot nyomtam. Ezzel már úgy elvoltam. Nem fájt annyira a térdem, komfortosabb érzéssel néztem a tükörbe, bár szerintem még mindig átlag alatti fizikumom volt. Ezt a 80 körüli súlyt tartottam, néha kicsit több voltam, néha kicsit kevesebb.

Aztán jött egy szerelmi csalódás. Sok szabadidő, és hát az a gyerekes bizonyítási vágy azt eredményezte, hogy őrültként, bután beleugrottam az edzésbe és szépen le is fogytam, leszálkásodtam egészen 69 kg-ig. Ez persze addig tartott, míg az akkori lányka észbe nem kapott, és próbáltuk meg újra együtt. Büszke voltam, mert úgy éreztem a munka nem volt hiábavaló. De ez mekkora baromság volt...majd később elmondom miért. :)

Aztán a 69 kg-ból 70akármennyi lett nem soká, bár ezután már soha nem értem el a 80-at, 78-nál mindig elkezdtem tudatosan figyelni arra mit mikor eszem és picit mozogni, bár fittségben messze elmaradtam végig a 69-es formához.

PufiGyuri az egyetemen, azért akkor is vidám gyerek voltam. :)

Gyerekkoromban két felháborító, tényként közölt gondolattal találkoztam. Az egyik még óvodás koromból való, mikor is egy néni kézlegyintéssel reagált arra, hogy én kijelentettem: soha nem fogok cigizni és azt mondta, leszel te még gimnazista is... Akkor még nem tudtam mi az a gimnazista, de úgy voltam vele, hogy biztos valami gonosz szekta, és messziről elkerülöm majd, ha eljön az ideje. (Már akkor eldöntöttem - tudtomon kívül -, hogy iskolakerülő leszek, de egyébként nem lettem az. :) ) Mindenesetre, üzenem a néninek, hogy csalódást kell okoznom, de mái napig cigi nem járt a számban. Ennyit az általánosításról. ;)

A másik kicsit később: általános iskola, amikor Anyukám azt mondta, a nagy lelkesedésemet teljesen szertefoszlatva, hogy nekem soha nem lesz kockás a hasam, mert nem olyanok a génjeim. :'(
Az én Anyukám nagyon okos ember. Sokszor van igaza. Úgyhogy itt ennél a pontnál most bocsánatot kell kérnem anyukámtól, mert csalódást okoztam. Lett ugyanis kockás hasam.

Szóval visszakanyarodva az első pár sorhoz. Vannak könnyen jövő sikerek, és vannak olyanok, amik távolinak, elérhetetlennek tűnnek, ennek megfelelően a legtöbben nem is hisznek abban, hogy esélyed lesz elérni őket. Szar ez, tudom. De van egy jó hírem. Egyetlen egy ember hite is elég ahhoz, hogy elérd. Nyilvánvaló, nem árulok el nagy titkot: ez az ember TE vagy. 

Szóval karöltve a makacsságoddal, meg kell tanulnod figyelmen kívül hagyni a kételkedőket, mert ha hiszel nekik, a saját kételyeid is felerősödnek, ami bizony megrendítheti a hited, sőt meg is döntheti azt, akkor pedig vesztettél. Hit nélkül kár bármibe is bele fogni időpazarlás. Tök mindegy miről van szó. Teljesen mindegy, hogy nagy házat, új autót, vagy épp hírnevet akarsz. Ha nem hiszel benne, ha nem hiszel Magadban, az esélyeid a sikerre egyre inkább a nulla fele konvergálnak majd. ( Persze van, hogy minden az öledbe hullik, ha arra vársz, akkor hajrá, ahhoz csak türelem kell, aztán vagy összejön, vagy nem ;))

A NeXt Dayben is kamatoztattam "nagyságom" :D

Na, most nyáron megismétlődött az, ami régebben: oda a kapcsolat, amiért mindent megadtam volna, hogy működjön, de nem így lett. Az önbecsülésem a földön hevert, mint mindenkinek, aki úgy érzi, nem becsülik meg, így elhatároztam, hogy életemben hosszú idő óta először nem másoktól teszem függővé boldogságom, hanem csakis magamtól. Szépen elkezdtem az átmozgató edzéseket, laza kocogásokat (a térdem még mindig nem az igazi azért) és nem tagadom az indíttatás az elején ugyanaz volt nagyrészt: a bizonyítási vágy. De minthogy szeretek a hibáimból tanulni, tudatosan szoktattam magam a gondolathoz, hogy nem amiatt csinálom, hogy bárkinek is megfeleljek. De 100% kihasználtam ezt a kezdeti megfelelési kényszeremet, nagyon sokszor segített átlendíteni a holtponton, hogy ne álljak meg kocogás közben, hogy még 10 belenyomjak a súlyba stb-stb. Hátrányaidból nyugodt szívvel kovácsolj előnyt!

Szóval a célom az volt, hogy megszeressem magam, hogy újrateremtsem Gismo-t, hogy egy újabb kipipált dolog legyen a listámon, ami biztosít arról, hogy bármire képes vagyok. Bármire...tényleg. Így is lett.

Helló,ez nem diéta!
Életmódot váltottam. Szóval terveim szerint a mostani formámat tartani fogom jó ideig. De mint írtam ez persze attól függ, hogy változik-e a célom és lesz-e fontosabb annál, hogy rendesen karban legyek tartva. Jelenleg 65-66 kg vagyok és életemben nem éreztem ilyen jól magam a bőrömben, mint most (Voltam egy pár hete 64 is, de nagyon legyengültem, így picit többet kajáltam és most jó :)). Kényelmes tempóban ugyan, de nem okoz gondot 10 km lefutása, a saját súlyommal edzek, tényleg fittnek és egészségesnek érzem magam. Picit megfordult velem a világ, az emberekkel is másmilyen vagyok. Kedvesebb vagyok. Nyitottabb. Magabiztosabb. Megszerettem magam.
Szóval itt van egy before-after kép:

Nekem a jobb oldali Gismo jobban adja :)

Joci, aki már 14 éves korom óta tulajdonképpen a hetero élettársi szerepet tölti be életemben, a múltkor elnevezett Jersey Shorenak, mert annyit nézegetem magam a tükörben. Gondolkoztam azon, hogy ez már-már beteges lehet. De az igazság az, hogy amikor most tükörbe nézek, iszonyat büszkeség tölt el, hogy meló, zenekar és az otthoni segítség mellett volt erőm /időm/energiám ezt összehozni. 

Sokat gondolkoztam, hogy felkerüljön-e a következő kép vagy inkább ne. Végül emiatt a postom (Kurva jó vagy!!!) miatt, úgy döntöttem, hogy PERSZE! Hisz ezen dolgoztam és büszke is vagyok rá. Ennyi ripacsságot igazán megengedhetek magamnak.

 Anyukámnak ajánlom, hogy tudja, hogy az olykor mások által elérhetetlenként aposztrofált dolgokat is el lehet érni, csak hinni és tenni kell.

Bocs a fejemért, szerintem ultra béna. És hát van még mit farigcsálni itt-ott a testemen is, de az már folyamatban van . A kép készülte óta (ez több mint egy hónapos kép) volt jobb és volt rosszabb is, még finomhangolom az életmódom :)
Attól meg, aki úgy gondolja gáz ez a kép, bocsi, de tényleg. Kicsit szerintem is az, meg mondom én a frankót, mert az efféle feszítős képek tőlem mindig is távol álltak, de most az egyszer nem érdekel, mert pár hónapja azt sulykolom mindenkibe, hogy ne szégyellje azt, amire büszke. A képet egyébként Krucsó Gergő, fogadott testvérem készítette, aki mellesleg az egyik legjobb operatőr lesz az  egész országban pár éven belül (Még pár év és a világon :) ) . Ezt csak úgy mondom. :)
Szóval ez nem a végleges forma, a tökéletestől messze van. Attól is messze van amit el akarok érni. Szóval sok még a munka előttem ;)

De nem ez a legfontosabb.

Mármint az, hogy most hogy nézek ki, az csak egy kép, egy állapot, semmi más. Vannak ennél sokkal fontosabb dolgok is. Például, hogy kontrollálom magam. Ha akarom, akkor izmosodok, ha akarom, fogyok, ha meg nem érdekel annyira, akkor nyilván hízok valamennyit. Önuralmat tanultam, és ennél nagyobb érték a mai világban nem sok van, de legalább is nagyon hasznos, én azt látom.

De a legjobb dolog, amit viszont nem is vártam, ami szinte már bónusz kategória, hogy nagyon sok ismerősömet motivált az utóbbi pár hónapban az elszántságom. Többen elkezdtek mozogni, tanácsot kérnek mit, hogy csinálok. És ennél nagyobb elismerést nem igazán kaphat az ember. Iszonyatosan jó érzés, plusz ez egy újabb motivációs faktor volt út közben. Az egyik nap nagyon fájt a bokám, de nem hagyott nyugodni, hogy már két napja nem futottam, elindultam hát...aztán úgy éreztem, hogy ez nem megy, fáj, hagyom a francba. Aztán eszembe jutott, hogy mi a tököt fogok mondani a többieknek? Hogy mondjam azt, hogy néha amikor fáj akkor sem szabad feladni, ha én magam nem vagyok rá képes? Számomra nagyon fontos a hitelesség. És bár a hitelességet magát a tökéletességhez tudnám hasonlítani - úgy értem, szerintem 100%-ig nem lehetsz az, mert ember vagy, és mint olyan nem lehetsz tökéletes - törekedni kell rá.
Szóval köszönöm Mindenkinek a támogatást, és amennyire csak tudom, viszonzom, és higgyétek el Mindnyájan, hogy képesek vagytok bármire. Ha ezt elhiszitek, GARANTÁLOM, hogy úgy is lesz.

"Pain is temporary, glory lasts forever."
"A fájdalom átmeneti, a dicsőség örök!"
Egy fájdalmas TRX Rip Training pillanata Szabó Juci barátommal

Ez elsősorban egy rövid kis kronológia lett, meg némi magyarázat, és hát persze üzenet. De ha igény van rá leírom, miket, s hogy edzettem, milyen nehézségekkel kellett szembe néznem, mindent amire csak kíváncsiak vagytok. Szívesen teszem, hátha tudok segíteni, hisz nekem is sokan segítettetek és sokan motiváltatok amíg idáig eljutottam.Szóval köszönöm Nektek, és ha tudok, adok vissza belőle! :)

U.I.: Azt azért jó ha tudod, hogy én annyira szégyellős voltam pár éve, hogy senki előtt nem mertem levenni a pólómat. Szóval nekem ez nagy dolog! Nagyon nagy!

Vagy inkább: Tedd, ami nem helyes, így talán "magyarabb".

Jó mi?

Tudod mit? Komolyan gondolom. Nem vagy tökéletes. Nem lehetsz makulátlan. Vannak szentek, igen, de ez most nem az a story.

Azon töprengtem, hogy ha a szívem meg az agyam egy szobában lennének, valószínűleg a másodperceim is meg lennének számlálva, és hogy nem véletlen az, hogy relatíve távol vannak egymástól. Másrészt viszont, ez a távolság lehet az oka annak a kommunikációs zavarnak is, ami miatt annyiszor kerülünk iszonyatosan kellemetlen helyzetbe. De egy dolgot meg kell érteni: Mindegy melyikükre hallgatsz, döntésednek ára van.

Amit általánosságban tudnod kell a két „jótevődről”:

A szíved be fog csapni. Ezt már most mondom. Mert csalfa. Nem rosszindulatú. Nem akar Ő rosszat se Neked, se Másnak. Egyszerűen ilyen a természete. Hírből sem ismeri a szabályokat, nem is érdekli Őt egyik sem.

Az eszed? Ó hát ő nagyon bölcs. Általában igaza van. Szintén nem rosszindulatú alapjáraton. Sőt, valójában, Ő az, aki mindig csak jót akar. De könyvekből ismeri csak a boldogság fogalmát. 

fig 1. Ez itt az agya. Benne vannak a dolgok, amik miatt érdemes élni.
fig2. Ez itt a szíved. Benne vannak a dolgok, amikért érdemes meghalni.

Téged, mint lényt viszont a boldogság éltet. Az visz előre, azt hajtod, és az hajt téged. Hiszel benne. Vagyis hinned kell, különben úgy élsz, hogy nem élsz. (:D) Ez lehet az érzelmi kóma állapota. (most fedeztem fel, ez egy ismeretlen eredetű betegség, és majd rólam nevezik el, ha csak valamelyik pszichológus nem volt nálam gyorsabb és már felfedezte - tuti, hogy volt nálam gyorsabb :/ :) )  Mindegy végül is, mert szerintem csak elméletben létezik. Tetszik vagy sem, Téged is a boldogság tart igazán életben, vagyis olyan minőségben, hogy azért érdemes legyen élni. Punktum. Kezdhetsz hisztizni, panaszleveleket viszont nem kérek, mert nincs időm rá elolvasni.

Én egész életemben a szívemre hallgattam. 
Én a fél életemet szenvedéssel töltöttem.
Én a fél életemet boldogságban éltem.
Mind három állítás igaz.

Hallgass a szívedre! Ne légy hülye!
A fenti kettőből az esetek 90%-ában ha az egyikre törekszel, azzal azonnal kizárod a másikat. Orális szex, vagy más néven szopás, de ez van.

Az egyik jó barátom szinte éles ellentéte annak, amilyen én vagyok: realista, racionalista gondolkodás jellemzi. Erre én is képes vagyok, a különbség kettőnk között az, hogy Ő ezeknek megfelelően dönt szinte mindig, én viszont sokkal kevesebbszer.  Pontosan ismeri a szív gyengeségeit és ennek köszönhetően biztosan rengeteg fejtörést, energiát, fájdalmat megspórolt már magának. De persze a másik oldal: rengeteg örömöt is, bár ezt Ő szerintem sosem vallaná be magának, ahhoz túl büszke. Jól van, kerek az élete, jól is van ez így.

Szóval úgy is lehet. De köszi, nem.
Nekem több kell. Élvezem és kész. Álmodozó vagyok és az is maradok, "míg bolond szívem bírja". Mert olyan dolgokról tudnék neked mesélni úgy, hogy könnyes szemmel azt mondanád, hogy ilyen nincs.
Pedig de. És ez egy csodálatos érzés.

Szóval ne tedd, ami helyes - tedd, ami nem helyes, így kezdtem. Ha félre mersz érteni, vess magadra (nem erkölcstelenségre és mások kihasználására, taposására akarlak buzdítani). Minden belső harcnak (szív vs. ész) van egy ideiglenes győztese. Te, mint egész viszont, mindenképpen nyersz, ezt jó, ha tudod. Te döntöd el, hogy Neked hogy jó, hogy Te hogy szeretnéd, melyikkőjükre hallgatsz. Nem állítom, hogy az, ahogy én gondolkodom, ahogy én hozok döntéseket, az a jó. Baromság lenne. De én így szeretem.

Azért lett ez a poszt címe, mert azt viszont bizton állítom, hogy minden szíved szaván hozott döntésed olyan dolgokra tanít meg, amiket más nem fog tudni. Mindegy, hogy hány hollywoodi filmet nézel meg, mindegy, hogy mennyire próbálsz mások hibáiból tanulni, vagy, hogy mennyire vagy elővigyázatos, a saját fájdalmadnál nincs jobb tanítód, ahogy a saját vágyaid beteljesülésénél sincs nagyobb örömöd. 

"Utálom, amikor miattad néznek hülyének!"

Én azt vallom, hogy igenis kell a szívedre hallgatni. Mindenkinél más a tűrőképesség, hogy meddig lehet. Én kitoltam a végletekig sokszor. Ohhh...hát és nehéz így az élet. Kurva nehéz. Nem tagadom. De nem cserélném el. Tényleg nem. Ahogy nem csinálnék vissza semmit sem, nem csinálnék máshogy semmit amit eddig életemben tettem. Dolgok vannak amiket bánok, amikre nem vagyok büszke, de pont amiatt, hogy már megtettem, szinte már biztos, hogy nem követem el még egyszer, ha csak nem akarom.

Visszatérve, én azt mondom: hallgass a szívedre, amikor csak teheted. Nem, nem mindig, mert kicsinálod magad, meg mert kicsinálsz másokat is. De! Nem nyomhatod el Őt örökké. Újra és újra térdre fog kényszeríteni ha nem engedsz Neki is teret, hogy kiteljesedhessen. Ez biztos. Mert hiába az ész és a döntései. Hiába Ő a nagyhatalom, Téged a szív mindig is manipulálni fog, és egy egy gyenge pillanatodat kihasználva a padlóra dob.

Itt most nem csak szerelemről van szó. Magáról a vágyról. Mindegy, hogy mire vágysz, hogy egy új autóra, házra, családra. sikerre, hírnévre, nőkre, férfiakra...mindegy, egy kutya.

"Ha szíved és eszed megütközik, hallgass a szívedre."

Buddha szerint, hogy az igazi boldogság kulcsa, vágyakozásunk felszámolása. Magyarul, ha nem vágysz semmire, akkor vagy boldog. Kétségeim vannak afelől, hogy egy halandónak ez lehetséges-e. Rengeteg erőfeszítéssel, sok gondolkodással eltöltött idővel talán igen. De mivel ciklikus lénynek tekintem magunkat, szerintem hosszútávon ez sem tartható. Mindenesetre Nekem, akit ennyire hajtanak a vágyak, egyelőre elképzelhetetlen. És bár tisztában vagyok vele, hogy az én utamon legalább annyi a szenvedés mint a boldogság, és hogy az emódon nyert boldogságom mindig ideiglenes is csak, egyelőre így szeretem, mert intenzív, mert mozgásban tart és mert van miről mesélnem. :)

Vannak mindenféle tézisek, valakinek ez jön be, valakinek az. Én azért írom le, hogy ne félj és merj! Látod, még mindig élek. Ráadásul most épp nagyon boldogan!

.)

(Kis kiegészítés: Baromság lenne mindig minden helyzetben a szívedre hallgatni. És baromság mindig minden helyzetben az eszedre is. Nincs univerzális recept. Életed egyes területein jó ha észnél vagy. Másoknál viszont minden csodát kizársz, ha az eszedre hallgatsz. Bárhogy döntesz tényleg mindenképpen nyersz. Csak arra figyelj, hogy a másik oldalon ne veszíts túl sokat is egyben.)

Ha rosszat teszel, rosszul érzed magad. Ellenben, ha jót teszel, jól érzed magad. Egyszerű, mint az egyszer egy. Ezt tudatosítván magamban, az utóbbi időben direkt keresem a lehetőségeket, hogy jót tehessek. Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy ha híres énekes lennék, vagy egy sok ezer fős vállalat vezetője, aki világmegváltó ötleteivel forgatná fel a gazdaságot, mennyire, de mennyire példamutató magatartást tanúsítanék. Hogy jótékonykodnék agyba-főbe és ahol, és akinek lehet, segítenék. 

Szép álom. Jóleső érzés ezen tűnődni. Komolyan.

Mostanában a tettre, a „MOST”-ra nagy hangsúlyt fektetek, Nem várok. Nincs mire. Nincs kire. 

"Nincs olyan, hogy kezdet és vég, csak a tett van."
Dan Millman

Így jutottam el ahhoz a gondolathoz, hogy baromságot csinálok, vagyis csináltam eddig. 
A példamutatáshoz ugyanis nincs szükség semmiféle hatalomra, semmiféle csillogásra, hírnévre. Konkrétan saját magadon kívül egyetlen egy emberre van szükséged, hogy a példamutatás, mint olyan, működni tudjon.(tehát, hogy legyen kinek példát mutatnod) Mindegy, hogy gazdag vagy-e, hogy minden este kamerák előtt szerepelsz-e, vagy épp koldus vagy az utcán. Hogy mennyi ember figyel, az csak egy szorzó, ha úgy tetszik. 

Elkezdtem tehát lehetőségeket keresni, hogy jót tehessek és ennek köszönhetően még jobban érezzem magam. Egészen hétköznapi pici dolgokra is gondolhatsz. Egy jól célzott mosoly is megváltoztatja az éppen arra éhező napját, ami aztán a pillangó-hatás elvét követve életeket változtathat meg, sőt akár életeket menthetsz meg vele, ki tudja, talán épp a sajátodat. 
A napokban láttam egy hihetetlen videot, amivel talán közelebb kerülsz, mire is gondolok:

Sosem tudhatod, hogy jó tetted mikor ér vissza hozzád

Apró dolgokon is nagy dolgok múlnak csak ezt akartam mondani, csak ezt szeretném, hogy megértsd.

Ha most elkezdesz nekem nyafogni, hogy szép, meg idealista, meg ilyen a mesékben van, tedd, nem érdekel. Tudod mit? Én is gondolkodtam így. Van, hogy még néha előjön. Természetes dolog. Emberek vagyunk és sokan, sokat csalódunk. De az ujjal mutogatás és az, hogy azt mondod hogy a világ nem ilyen, és hogy téged is átbasztak, és hogy másokat sem érdekel mi van veled, nem megoldás...sőt. 
Engem is basztak már át. Sőt vállalom azt is, hogy én is basztam már át mást. Ilyenek vagyunk: ígérünk, aztán vagy betartjuk az ígéretet vagy nem, és az, hogy ezt direkt csináljuk, vagy rajtunk kívül álló okok miatt történik így a csalódott fél szempontjából majdhogynem tök mindegy. 
Szóval tök feleslegesen mentegeted magad a szememben. Engem is csaltak meg, engem is nyúltak le pénzzel, és én is reggelig sorolhatnám a csalódásaimat, ahogy Te is. Tudom, hogy Neked is volt már elég szar az életedben.
Viszont azt is tudom, hogy jót tenni jó érzés. Nem hiszed? Próbáld ki. Egyet kérek: ne várj cserébe semmit. Egyszerűen csak tudd: jót tenni jó. 

A múlt héten, a minden napos apró dolgokon kívül lehetőségem volt egy picit nagyobb dolgokat is véghez vinni. Nevezetesen első véradó lettem és aktívan részt vettem egy debreceni átmeneti gyermekotthon felújításában is.
Mindkét jótétemény életre szóló élményekkel gazdagított...és nem, nem csak úgy mondom. Komolyan. Ezért úgy gondoltam mindkét napomnak szentelek majd egy-egy külön blogpostot, már csak azért is, hogy Neked, aki olvasol, legyen egy kis időd emésztgetni, hogy mennyire fontos az, hogy Te is jót tégy. Hiszek abban, hogy akármennyire is csúnya a világ a híradókban, mi itt a valóságban -a való életben- számíthatunk egymásra. Spanyolviasz szaga van ennek az egésznek, ugye? Hisz mind tudjuk jól, hogy jót tenni jó, és gyerekkorunkban is megtanították nekünk Disney bácsiék, hogy a végén a jó győzedelmeskedik, szóval Neked sincs igazán szükséged magánórákra ezt illetően, ugye?

Akkor meg mire jó ez a post? Csak annyit szerettem volna leírni, hogy mióta nem csak elméletben foglalkozom a jó tettekkel, hanem TESZEM is őket, jobban vagyok. Nem foglalkoztatnak a saját problémáim annyira, hiszen pontosan tudom, hogy ha én nem is boldogulok velük, jön majd valaki, aki segít, ahogy én is megyek és segítek ott, ahol épp tudok. És így máris élhetőbb és szebb a világ. És ez jó!

Önámítás? Leszarom, hidd el! Senki nem fog tudni meggyőzni arról, hogy amiket itt fent leírtam nem igazak. Senki. Még az olykor csalódott és megtört önmagam sem. Mert már belekóstoltam, milyen jónak lenni, és őszintén mondom, jobb mint savanyúnak. Tudom, mert voltam már az is, nem is rövid ideig.

Úgy döntöttem lépek. Láttad már a Jövő kezdete című filmet? Az egyik kedvencem. Itt a fő gondolat:

- Miért támadt ez az ötleted?
- Mert minden olyan szar!

Úgy döntöttem, hogy a hétvégét írással töltöm majd és leírom a lakásotthonos-felújításos illetve a véradásos élményeimet. Valamint jelentkezem egy ötlettel is, mert tényleg szeretnék tenni. Tenni, sokkal többet a közért, sokkal többet az emberekért. De ehhez egyedül kevés vagyok. Te viszont, aki idáig elolvastad ezt, Te...biztosan érted, hogy miről beszélek, szóval számítok Rád. Jössz velem, és felforgatjuk a világot, oké? :)

Nem szoktam megosztást kérni, kivéve, ha úgy gondolom amit épp leírok, az esetleg fontos és értékes lehet másoknak, szóval most igazán köszönöm, ha nyomsz egy megosztást, mert jót tenni jó...

A Kis Herceg alapmű. Ez az a könyv, amit nem egyszerűen kötelezővé olvasmánnyá tennék, de ebből olvastatnék fel már óvodától kezdve, és az az iskolakezdéstől az összes iskolán át, akár az egyetemi doktori cím megszerzéséig minden évben kötelezővé tenném az újraolvasását. MINDEN benne van, minden az emberi léttel kapcsolatos, nyert vagy elszenvedett, értékes pillanat, érzés, gondolat...minden fontos dolog, amit újra és újra elfelejtünk, mert annyira belefeledkezünk ebbe a felszínes világba és a felszínes életbe, amit élünk. Egyszerűen imádom ezt a könyvet.
A Kis Herceg Rókával való találkozása fordulópont a történetben. Személyes Kedvencem.

21.

Akkor jelent meg a róka.
- Jó napot! - mondta a róka.
- Jó napot! - felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.
- Itt vagyok az almafa alatt - mondta a hang.
- Ki vagy? - kérdezte a kis herceg. - Csinosnak csinos vagy...
- Én vagyok a róka - mondta a róka.
- Gyere, játsszál velem - javasolta a kis herceg. - Olyan szomorú vagyok...
- Nem játszhatom veled - mondta a róka. - Nem vagyok megszelídítve.
- Ó, bocsánat! - mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Te nem vagy idevalósi - mondta a róka. - Mit keresel?
- Az embereket keresem - mondta a kis herceg. - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Az embereknek - mondta a róka - puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?
- Nem - mondta a kis herceg. - Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.
- Kapcsolatokat teremteni?
- Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...
- Kezdem érteni - mondta a kis herceg. - Van egy virág... az, azt hiszem, megszelídített engem...
- Lehet - mondta a róka. - Annyi minden megesik a Földön...
- Ó, ez nem a Földön volt - mondta a kis herceg.
A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.
- Egy másik bolygón?
- Igen.
- Vannak azon a bolygón vadászok?
- Nincsenek.
- Lám, ez érdekes. Hát tyúkok?
- Nincsenek.
- Semmi sem tökéletes - sóhajtott a róka. De aztán visszatért a gondolatára: - Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását...
A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.
- Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.
- Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
- Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg.
- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...
Másnap visszajött a kis herceg.
- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.
- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.
- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.
Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:
- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.
- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.
- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt. - Majd hozzáfűzte: - Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.
A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.
- Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. Ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.
- rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:
- Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.
Azzal visszament a rókához.
- Isten veled - mondta.
- Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
- Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
- Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.


Aztán ugye a kis herceg folytatja útját. De most rögtön ugorjunk a könyv záró soraihoz:

27.

És ennek bizony immár hat éve. S én még soha senkinek sem meséltem el ezt a történetet. Bajtársaim, mikor viszontláttak, örültek, hogy élve látnak. Én szomorú voltam, de azt mondtam: "Azért, mert nagyon fáradt vagyok..."

Most már egy kicsit megvigasztalódtam. Azaz... mégsem egészen. De tudom, hogy visszatért a bolygójára, mert mikor fölkelt a nap, nem találtam ott a testét. Annyira mégsem volt nehéz... És szeretem a csillagokat hallgatni éjszakánként. Mintha ötszázmillió csengettyű volna...

De lám csak, van itt egy rendkívüli kérdés! A szájkosárról, amit a kis hercegnek rajzoltam, lefelejtettem a bőrszíjat! Sose tudhatja fölcsatolni a bárányára. S én azt kérdezem magamban: "Mi történt a bolygón? Lehet, hogy a bárány megette a virágot..."

Egyszer azt gondolom: "Nem, semmiképpen sem! A kis herceg mindig üvegbura alá teszi éjszakára a virágját, és éberen vigyáz a bárányára..." Ilyenkor boldog vagyok, és a csillagok mind kedvesen nevetnek.

Másszor meg ezt gondolom: "Az ember olykor-olykor figyelmetlen, és máris kész a baj! Egy este elfelejti föltenni az üvegburát, vagy éjszaka nesztelenül kiszökik a bárány..." És ilyenkor a csengettyűk mind csupa könnyé változnak.

Nagy rejtelem ez. Mert ti szeretitek a kis herceget, nektek se mindegy, mint ahogy nem mindegy nekem sem, hogy valahol a mindenségben, ki tudja, hol, ki tudja, merre, egy bárány, akit nem is ismerünk, lelegelt-e egy rózsát, vagy sem...

Nézzetek föl az égre. És tegyétek föl a kérdést: megette vagy nem ette meg a virágot a bárány? S aszerint, igen vagy nem, meglátjátok, egyszerre megváltozik minden...

És soha, egyetlen fölnőtt sem fogja megérteni, hogy ez milyen rettentően fontos!

Én azonban azon gondolkodom újra meg újra, hogy mi lehet a Rókával. Ő vajon hogy néz fel az égre? Vagy meddig jut eszébe a Kis Herceg aranyhaja a búzatábláról? Róka?! Ugye jól vagy?


8

Ma reggel megint öngyilkossági kísérleten kaptam rajta az én kedves kis, használtan 14.000 Ft-ért vásárolt biciklimet. Valamivel mindig megviccel az öreg, most a hátsó sárhányó szakadt le, oly módon, hogy a sárhányó lemeze eltört, befele fordult, s mint egy jó ekekapa szántotta fel a már egyébként is szétkultivált hátsógumimat.
Fejem vakargatása és szemöldököm homloktetőig húzása közben, megint feltettem magamnak a kérdést:

MI A TÖKÖT KERESEK ÉN ITT? 

Mármint, persze ez csak amolyan költői kérdés. Nyilván tudom, hogy az álmom az, hogy mindig bütyköljem ezt a kis szerencsétlen biciklit, aki megsínyli, hogy hordja a s***em mindenfelé.
De nem...most komolyan. Csípném, ha tudnék repülni. Igaz, tériszonyom van, de megoldanám azt hiszem...csukott szemmel repülnék. :D
Szóval lennék SZUPERHŐS. Úgy döntöttem, összeállítom a saját kis toplistámat, hogy ki a kedvenc 5 szuperhősöm. Tehát:

5. Son Goku



Mint sokunknak az én generációmból Son Goku meghatározó szerepeket játszott életünkben minden hétköznap délután 3 körül a Gyerekklubban. A Dragon Ball sorozatokban kölyök korától végigkísértük fejlődését és harcait.
Ami miatt szerettem: 100% jó. Önfeláldozó, többször feláldozta saját életét másokért. Folyamatosan edzette, fejlesztette magát. Imádott enni :D. Naivan hisz a jóban, mindig pozitív.  Son Goku a tökéletes példája annak, hogy mindig van hova fejlődni. Az univerzum legkitartóbb harcosa. 

4. Thor

Az elkényeztetett villámisten Asgardból, hatalmas egoval. Én leginkább az új keletű Chris Hemsworth által alakított figurára alapozom mindazt, amit írok, nézzétek el nekem.  (Nem vagyok nagy képregényes). Őszintén, egy arrogáns, beképzelt majomnak tartom. Viszont a kalapácsa (Möjmöj, vagy mi  Mjölnir?!) az a legkúlab Szuperhős kiegészítő az egész superhero égiszen. Kéne nekem is, egyedül befejezném a 4-es metrót meg Debrecenben a kettes villamost 3-4 nap alatt, de csak mert kaja után két órás szieszta mellett vagyok csak hajlandó dolgozni.
Amiért végül is szeretem: Nem tudom miért. talán pont az arroganciája mellé állított kontraszt, hogy mégis csak jó és az emberek megmentésére siet, talán ez az amiért mégis szerethető.


3. Batman

Batman nagyon sokáig a kedvenc szuperhősöm volt. Teljesen mindegy melyik filmben ki játszotta, maga a karakter az ami magával ragadott. Talán a legmeggyötörtebb hősök egyike, gyerekként elveszíti szüleit és milliárdok szakadnak a nyakába. Felnőttként elhatározza, hogy Gotham városát megtisztítja a rossz fiúktól.

Amiért szeretem az az, hogy ember. Olyan mint te meg én:sebezhető. Annak ellenére, hogy milliárdos, jóképű és mindene megvan kockára teszi életét másokért, sokkal nagyobb rizikót vállalva mint mondjuk Superman, vagy Thor, vagy bárki, hisz ő a világunkban HALANDÓ, nem isten, nem idegen, nem mutáns és nem valami kísérlet eredménye, nincs szuperereje. Emberi mivolta emeli ki őt a rengeteg hős közül.
Az új Nolan filmekben Christian Bale alakításában ez az emberi tényező még nagyobb hangsúlyt kapott, mint korábban bármikor, ezért is olyan iszonyatosan jók az új Batman filmek. Batman esendősége közelebb hozza őt hozzánk. Batman minden idők egyik legbátrabb szuperhőse.

2. Iron Man

"Á, zseni vagyok, milliárdos, playboy és emberbarát." Így mutatkozik be Vasember Amerika kapitánynak a Bosszúállók című filmben. Tökéletes jellemzés. Ahogy megismertem, Batman lejjebb csúszott a listámon. Szintén ember, szintén milliárdos, szintén kockára teszi az életét másokért. Viszont természetben nagyon különbözik Batmantől. Míg Batman egy introvertált, titokzatos, sötétség szülte figura, addig Vasember egy extrovertált ripacs, aki határozottan a színpadi fények szülötte. Ami miatt igazán szeretem az az ironikus, éles eszű, szurkálódó humora, amit Robert Downey Jr. arcjátéka/színészi játéka utánozhatatlanná tesz. Egyszerűen zseniális figura. Egoja ugyanúgy hatalmas, mint Thoré, a kritikát mégis jobban kezeli, vagyis általában elmésen visszavág, míg Thor sértődötten dühöng és fitogtatja isteni erejét. Intelligenciája tehát itt is megmutatkozik. Nem is tudok többet írni róla. Értelmetlen Ő a best...vagyis csak majdnem... :)

Na de akkor ki áll a dobogó legfelső fokán? Egy igazi, nem kitalált, hús-vér szuperhős. A becsület a törődés és az önfeláldozás és a kitartás mintaképe. Szóval ha nem ismernéd...

1. Szuperfater

Apukám. Mert amúgy, így hívom. Mert így kedves, és egyébként is, az inkognitóra nagyon ügyelni kell ugye. Szóval Apukám, dehogy hogy tudja Ő a második fokra Vasembert és még lejebb a többieket? Nos humora minimum olyan mint Robert Downey Jr-é. Néha a semmiből olyan poént ver, hogy leesek a székről. De ugye ez még nem emeli szuperhősi szintre. Szóval had meséljek kicsit Apuról.
Apu 68 éves, de néha olyan elmésen be tud oltani, hogy nyekkeni nem tudok, szóval vág az esze. 2006-ban újjászületett (vele együtt mi is) Egy koszorúér műtét alkalmával ugyanis újra kellett éleszteni. Akkor öt eret kellet áthidalni a szíve körül, hogy minden jól működjön. A lábából vettek hozzá eret, mégis úgy sprintel mint Usain Bolt 200-on ha az általa gondozott méhcsaládok közül az egyik épp nincs a legjobb hangulatában és kergetőzni van kedvük az aranyoskáknak.  Szívműtét ide vagy oda, Szuperfater 30-40 kilós kaptárakat is dobál, ha épp nincs segítség és heteket képes kint aludni az erdőben a méhek mellett egy szintén kemény harcosként elkönyvelhető tizeniksz éves Fiat Puntoban. Hát hogy is mondjam, nem az az 5* wellness téma. Még sincs egy szava sem soha. Nem panaszkodik, pedig lenne mire. Emellett néha súlyzózik velem, gerinctornázik és télen szobabiciklizik is serényen, mert tudja, hogy nincs megállás, és az egészség kulcsfontosságú egy szuperhősnek.
Megy, küzd, csinálja. Anyuért, Értem, Magáért, és másokért is.
Ha ez minden nem lenne elég, akkora szíve van, hogy az enyém kétszer belefér, pedig az enyém se kismiska. Ha nincs semmije azt is odaadja.

Szuperapukám és segítője, Szuperanyukám

Tudod mitől nagyszerű egy szuperhős? Hogy mitől szuper? Nem a lézerszem, nem az erő, a repülés képessége, vagy az egyébként legtöbbször ízléstelen kosztüm...ezek mind csak parasztvakító eszközök, mert amilyen vakok vagyunk mi egyébként oda se figyelnénk rájuk.
Úgy gondolom Ők igazából attól szuperek, hogy lényüket egy magasabb rendű célnak szentelik.

"Egy jó harcos nem tökéletes, nem győz mindig, nem sérthetetlen.. A jó harcos nagyon is sebezhető.. Ez teszi igazán bátorrá!" Dan Millman

Minden szuperhős-történetben van egy mélypont, egy rész ahol a hősünk padlóra kerül, elgyengül. Általában ilyenkor mutatkozik meg az igazi nagyságuk, a felállás képessége.
Apuhoz múlt hét pénteken mentőt kellett hívni. Nem volt ereje elmenni orvoshoz, fulladozott. Anyu sírva hívott, hogy siessek haza Debrecenből én meg mindent eldobva természetesen rohantam, ahogy tudtam. Mint utóbb kiderült két oldali tüdőgyulladás kényszerítette térdre Aput. Napi 10 szuri + oxigén palack és egy hét a kórházban. 

"Minden OK - Apu, Én, meg egy hobbibúvár elefánt elhagyott oxigénpalackja"

Lélekjelenlét. Egy másik olyan szuperhős "képesség", ami nem látszik ugyan és tudomást sem veszünk róla. De nélkülözhetetlen, ha esetleg Te is azt fontolgatod, hogy szuperhős leszel. Vasárnap apu szobatársa meghalt. Apu erre ledobta az oxigént és kiszaladt a nővérekért, hogy baj van. Kisvártatva jött az orvos és az újraélesztő brigád, majd másfél óra alatt visszahozták a kisöreget a túlvilági kirándulásról.
Apu életet mentett. Még legyengülve, betegen is volt benne annyi, hogy épp eleget tegyen. Iszonyatosan büszke vagyok Rá. Számomra eddig is Ő volt a legnagyobb Szuperhős, most meg aztán...
Egyszerűen büszke vagyok. Büszke vagyok, hogy a fia lehetek. Ennél többet nem is tudok elmondani. Innen is jobbulást kívánok Neki, aztán ha hazaengedik megiszunk egy jó keceli szárazat a kisöreg egészségére, akinek szintén jobbulást kívánok és remélem minden rendben lesz Vele is.

És míg még el nem felejtem: Köszönet a háziorvosunknak (Tamás), a mentőknek és a berettyóújfalui kórház dolgozóinak, hogy Aput rendbe hozzák, mert igen...a szuperhősöknek is elkél néha a segítség.
Jobbulást Apu! :)

A NeXt Day

Rengeteg itthon az ügyes előadó. Rengeteg a jó zenekar, rengeteg a kiváló énekes, Magyarország a megbecsületlen tehetségek országa, de legyünk pozitívak, és mondjuk azt, hogy ez az arányok miatt van. :) Elég nehéz bárhogy is kitűnni, kiemelkedni, hisz tényleg fantasztikus zeneszerzőink, zenészeink, énekeseink vannak már egészen hobbi szinten is. De ez a poszt most nem erről szól. :) 
Ez most egy kicsit rólam.

2013 a magamra találás éve. Év elején sok minden volt a vállaimon. Nem mondanám stressznek, az a szó hála az égnek rám nem jellemző. Inkább gondterheltség, egyfajta savanyúság ült rám. A gondolataim azok körül a dolgok körül forogtak, amikkel nem voltam elégedett az életemben, amikre esetlegesen nem is nagyon volt ráhatásom. Ez ráült a gondtalan, hegyeket megmozgató Gismo mellkasára és bár időként fel-fel lángolt bennem a tenni akarás, a pozitív gondolatok, hamar kihunyt a láng.

Végül is nem mondanám haszontalannak életem ezen szakaszát. Rengeteg ötletet és tervet gyűjtöttem, mit s hogyan szeretnék, viszont tisztában voltam azzal, hogy az akkori életfelfogásommal, hangulatommal ezeket nem lehet megvalósítani, meg kellet tehát tennem a szükséges lépéseket.

A tudatosság nagyon fontos, ha el akarod érni a céljaidat.

Szóval elkezdtem leépíteni az életemből azokat a dolgokat, amelyek akadályoztak abban, hogy ki tudjak teljesedni, amik nem engedték hogy felhőtlennek lássam a jövőt és ennek megfelelően tudjak élni, tenni a jelenben. Az olyan dolgokat amiket nem lehetett megjavítani, kidobtam, az olyanokat amiket meg lehet, elkezdtem pedzegetni, hogy hogyan...még most is folyamatban van a javítás.

"Egy javított verzió" :)

Az első és legfontosabb dolog az volt, hogy megszeressem magam.  Engem jó srácnak neveltek a szüleim, mindig problémám volt, hogy hogy a picsába fogok tudni boldogulni az én elveimmel és erkölcsösségemmel egy olyan világban ahol az ember élet kilóra leosztva kevesebbe kerül sokszor mint egy liter gázolaj. A TV-ből ömlik a szenny: mindenki, mindenkivel, mindent, csak hogy mindene meglegyen. Én meg mesehősként nem értem az egészet. Aztán erre is rájöttem, hogy a világgal épp csak annyira szabad foglalkoznom, amennyire muszáj. Meg van a saját kis életem, semmi más dolgom nincs, mint hogy a hozzám hasonló embereket, a jó embereket magam köré gyűjtsem, aztán majd együtt megváltoztatjuk a világot, ha eljön az ideje. Szóval anno nem tudtam  hova tenni magam a világban, de most már tudom. 

Gyerekkorom egyik meghatározó filmje a Sárkányszív (1996) volt. Egy sárkányölő lovag és egy sárkány történetét meséli el. Nem különösebben jó film, de nem is rossz, viszont mivel ez volt a Toy Story mellett az egyetlen eredeti videokazettánk, rengetegszer megnéztem és kölyökként a fejembe ivódott a lovagi eskü:

"Az igaz lovag bátor,
Szíve mindig nemes, 
Kardja az árvát védi, 
Ereje a gyengét segíti, 
Mindig igazat szól,
Dühe a rosszakra sújt"

Kiskölyök koromban eldöntöttem, hogy én jó leszek. Az is maradtam, csak nehezen találtam a helyem a világban, ahol minden a rosszakról szól. De már most minden király. Jó vagyok, jó leszek, és ha kell, bocs de szarok a világra egy kicsit. :)

Kicsit elkanyarodtam. Elkezdtem sportolni. Úgy ahogy még soha. Magamért. Szinte függő vagyok, nagyon nehezen bírom ki, hogy egy nap ne fussak, súlyzózzak, vagy edzek bármit is. És a sport bizony iszonyatosan hálás dolog. Miért? Mert a befektetett energia meglátszik rajtad,de legalábbis megérzed. Fejlődsz, aminél nincs motiválóbb dolog az életben.

Hogy jön ez az egész a színpadhoz? Most hogy ledobtam a sallangot magamról és egyre biztosabb vagyok abban mit hogy akarok, megváltoztam a színpadon is. Konkrétan odadobom a szívem a közönségnek. Most már képes vagyok úgy megnyílni, ahogy eddig soha. Most válok igazán hiteles előadóvá, bár sosem voltam megjátszós és hiteltelen, azt gondolom. Régebben úgy gondoltam, hogy teljesen megnyílni veszélyes, teljesen kiadni mindent amit gondolsz, amit érzel egyszerűen balgaság, hisz sebezhetővé teszed magad. Jelenleg egyelőre viszont azt látom, hogy csak így érdemes, mert leírhatatlan érzés. A múlt hét pénteki koncertünk után, ahol fogadott öcsém, Gyuszkóék bandájával (Chrunch!) játszottunk együtt legalábbis erre a következtetésre jutottam.

Egy "megjátszott" mosoly :)

Otthon (Komádiban) játszani mindig más - ha úgy tetszik - unikum, de ez a mostani, ez volt azt hiszem életem legjobb koncertje. Végig extázisszerű örömben játszottam, énekeltem, nem véletlen, hisz, szinte mindenki ott volt akiket szeretek. Idénre beérett egy új NeXt Day tábor, kb 10 fiatal komádi srác, akiket szintén kénytelen leszek öcsémmé fogadni, mert annyira jó arcok és annyira azt akarom, hogy az a baráti társaság, amit ők összehoztak, örökre megmaradjon. Minden közelben lévő koncertünkre jönnek és végig ugrálják, iszonyat bulit csinálnak lent, és ez egy fent, a színpadon állónak többet jelent mint egy új gitár, vagy egy új gitárláda. Komolyan.
Rajtuk kívül nagyon sok gyerekkori barátom ott volt, ott voltak az általános iskolai tanáraim is, szóval úgy mindenki...

A jó arc srácok, akiket nagyon imádok

Kint voltak a szüleim is, akik már nagyon régen nem hallgattak meg élőben. Nehezen mozdulnak ki, de most külön megkértem Őket, hogy jöjjenek el. Kint volt az a család is, akiket sajátomként szerettem több éven át, és akiknek elvesztése jelenlegi legfájóbb, feldolgozásra váró kínom, mert annyi, de annyi mindent köszönhetek Nekik, hogy arra egy külön blogpost is kevés lenne. Tőlük, ez a pénteki koncert volt a búcsúm. Éreztem.

A záró számunk általában a Nektek. Szintén az a korszakom szülte, amelyikről már fentebb írtam.

"Bárcsak többet tudnék adni, bárcsak elég lenne ennyi!
Bárcsak vége lenne végre, bárcsak lehetne valamit tenni!
Mert már nem sokáig bírom, itt már nincs ördög, se szent!
Ezt a pár sort Nektek írom: KÖSZÖNÖK SZÉPEN MINDENT!"

Ez a dal a barátaimnak, a családomnak, a szerelmemnek írtam. Egy olyan időszakban, amikor azt éreztem kevés vagyok. Kevés, hogy rendbe tegyek mindent az életemben, kevés, hogy megadjam azt, amit szeretnék, vagy amire szükségük van azoknak, akiket szeretek. Pedig valójában semmi másra nem vágytam és vágyom ma sem. Akkor tudok igazán boldog lenni, ha azok akik fontosak nekem körülöttem, szintén boldogok. A Nektek dalszövege körülbelül egy fél óra alatt született meg. Ha van miről írni, ha van ami Te vagy, csak papírra kell vetni, az nagyon gyorsan megy. Ebben a számban szerettem volna köszönetet mondani mindenkinek, akik fontosak számomra. A barátaim, a család(jaim) az akkori szerelmem. Mert nélkülük nem bírtam volna, ezt biztosan tudom. Végtelenül hálás vagyok érte, hogy ilyen embereket tudhatok magam körül, soha, de soha nem fogom elfelejteni azt, hogy mi mindent kaptam tőlük/tőletek. 

A stúdióban a Nektek feléneklése alatt többször meg kellett állunk. Ha figyelsz, hallatszik a hangomon, hogy remeg, meg-meg csuklik. Az utolsó sornál: "Köszönök szépen mindent" - konkrétan elbőgtem magam. Ez a lemezen is hallatszik és örülök, hogy egy ilyen pillanatot sikerült megőrizni, mert mindig újra és újra érzem azt a gombócot a torkomban, amitől az az utolsó szótag úgy elcsuklik.
Amikor most pénteken elkezdtük a számot élőben én már régen teljesen átadtam magam az ottani hangulatnak. Tudtam, hogy nem fogom bírni végigénekelni normálisan. Jött a gombóc. :)
Aztán a végét be sem tudtam fejezni, elbőgtem magam ott, pár száz ember előtt. És szerintem életem egyik legszebb pillanata volt, ahogy továbbénekelték - már nélkülem - az utolsó pár sort.

A komádi közönség mindig fantasztikus, kicsik és nagyok egyaránt kint partiznak

Szerinted gáz bőgni a színpadon? Szerintem k****ra nem. Félelmetes volt, ahogy azt éreztem, hirtelen mindenki meg akar ölelni. Akkor ott, kitettem a szívem a színpadra, és mikor visszakaptam, szinte szétvetette a szeretet.
Az ilyen pillanatokért érdemes ezt csinálni. Amikor elfelejtkezel magadról és ledobva mindent odaadod magad. Én nem szégyellem azt, hogy érzékeny kölök vagyok, mert azt érzem pont ez tesz erősebbé sok helyzetben. Az ilyen pillanatok halhatatlanok egy életre szólnak.

Itt ebben a blogpostban is szeretném megköszönni, mindenkinek aki ott volt és életem egyik legcsodálatosabb koncertjét ilyen emlékezetessé tette, egyszerűen erre nincsenek szavak. Ez most inkább rólam szólt, mint a zenekarról, mert a múlt heti koncert nagy hatással volt rám és szerettem volna leírni azt a rengeteg gondolatot ami kavargott bennem egy héten keresztül. De már elkezdtem írni a zenekarról is egy posztot, mert szeretném, ha minél többet értenétek, tudnátok, hogy mit jelent nekem a NeXt Day, mint fogalom, és az emberek akkikel megteremtettük ezt a csodát, mert nekem AZ! 

Szóval, hogy témánál maradjak azért: Köszönök szépen mindent! Még egy utolsó kép a végére, ez a kedvencem:

Én és Anyu a koncert után
<3

 A képekért köszönet Bokor Vikinek! 

A spontaneitás általában emlékezetes dolgokat szül. Meg aztán vannak olyan dolgok az életünkben időről időre, amikre nincs igazán ráhatásunk. Hétvégén például majdnem megviccelt minket az időjárás. A NeXt Dayel a komádi városnapon (vagyis már kulurális expo és fesztivál :) ) játszottunk...volna, ha természetanyó nem lett volna ilyen hisztis kedvében és rondít be egy kis viharral a koncert előtt. El is kezdték lebontani a színpadot, miután a nőket "punciszemüvegen" át vizslató NagyFeró a Beatricevel befejezte műsorát. Feró jó arc, a Ricse jó volt, de azé' eső ide vagy oda, játszani akartam, plusz volt ott egy másik zenekar akiknek sokkal, de sokkal fontosabb volt az a nap, mint nekünk.

A plakát

A Chrunch! (ejtsd: kráncs) komádi második punk rock/pop punk zenekara, fiatal, tehetséges, ügyes, jó arc kölkök. (Név nélkül: Ricsi Pí, Gyuszkó Delfin Hulk, Pacsi Laci, Szépszemű Péter)

Szóval ott voltak Ők is, előttünk játszottak volna. Első koncert! Eszembe jutott, hogy 7 éve  (Boldog Szülinapot a NeXt Daynek ezúton is) nekünk is épp ott kezdődött el valami...az a dolog, aminek életemben rengeteg csodás élményt köszönhetek. Akkor indult el. Egy első koncerttel a városnapon. Azóta bejártuk az országot, találkoztunk nagyszerű emberekkel, kedves és szeretetreméltó zenerajongókkal, hihetetlenül ügyes zenészekkel, dolgozhattunk az ország legjobb hangstúdióiban, sokat tanultunk egymásról és magunkról. A NeXt Day határozottan az egyik legjobb dolog az életemben. Szerencsés vagyok, hogy olyanokkal zenélhetek együtt, akiket szeretek.
Szóval az első koncert. Soha nem felejtem el. Az a mérhetetlen figyelem és szeretet amit az nap kaptunk... egész életemben megmarad. Néha felveszem azt a zöld pólómat, amiben azon a koncerten voltam és egyszerűen csak visszaemlékszem pár pillanat erejéig. De most ez nem rólunk szól. Vagyis csak részben. :)

Szóval hirtelen felindulásból felvetettem az ötletet a többieknek, hogy mit szólnának, ha a próbatermünk épületében a nagyobbacska terembe átpakolnánk a cuccunkat és házibuli jellegű koncertcsapatást rendeznénk. Nehogy már elmaradjon a srácok bulija!!! Tudom, hogy rengeteget készültek, nagyon várták, és biztos voltam benne, hogy nagyon, de nagyon elszomorodtak, hogy az eső elmosta a bulit. Az ötlet mindenkinek tetszett, a színpad utolsó leheletével még bemondtam, hogy mi mégiscsak koncertezünk, úgyhogy aki gondolja csatlakozzon hozzánk a kb 150 méterre lévő Szabadidő Központban.

Így is lett.

Átpakoltunk és elkezdtek összegyűlni az emberek.

Gyuszkó, a Chrunch! frontembere

Aztán meg tényleg...k***a jó volt. Igaz nem volt színpad, nem voltak fények és ugye normális hangosítás sem, de nem is kellett. Egyetlen egy dologra volt szükség...hangulatra. Azt meg hoztak. Nem is keveset. Konkrétan kicsinek látszott a terem, és iszonyat nagy party kerekedett.

Party time Pedomacival :)
 

Retinél első a biztonság, SA megmutja egy értetlenkedőnek, hogy merre van a plafon

reti egyszerűen kúl

Szóval istencsászárkirályság volt, hogy így házibuli jelleggel meg tudtuk oldani. A Chrunch!-os srácok ügyesek. Pici gyakorlás még az éneken meg a tempón és teljesen jó lesz. Sőt ha ilyen tempóban fejlődnek, jövőre már ők lesznek a főzenekar, mi meg bekérezkedünk eléjük. :)))

A koncert után kocsmázni indultunk, ahonnan reggel lángosozni mentünk, és ha már épp akkor nyitott a piac is, vettünk egy brutálisan nagy répát (Hulk-répának hívtam) amit hazafele úton ketten rágcsáltunk, de nem bírtunk vele. Reggel hét:OFF. Ezt csak így végére, hogy kerek legyen a sztori. :D
A nagy pörgésben tönkretettünk két mikrofonkábelt is, de megérte!

Köszönet Tóth Ferenc polgármester úrnak, Marcsinak, a komádi polgárőröknek, a Crunch!-nak, minden közreműködőnek, KruGernek a képekért, és nem utolsó sorban a közönségnek, hogy kitartóak voltak és türelmesen megvárták a bulit!
Iszonyat jó volt!

Már régóta húzzuk ezt, de már azt hiszem Te is tudod, miért ültünk le. Köszönöm, jó volt veled, de most azt hiszem: ENNYI!

Évek óta tart a mi szerelmünk, de mostanában már nem jövünk ki olyan jól, Te is tudod. Sok mindent megtudtam Rólad, amiről Te sosem beszéltél nekem... én meg csak hagytam magam becsapni, mert furcsa mód élveztem, ahogy tönkretettél*. Persze tudom, hogy jó hatással is voltál rám, de egy kapcsolathoz az édeskevés. ** Meg aztán én annyit tettem azért, hogy együtt legyünk. Te meg? Szerintem semmit!

Szóval arra jutottam, hogy nem mehet így tovább. 
SZAKÍTOK!

Nem, nem mondom, hogy Veled van a baj. Meg azt sem hogy velem. Egyszerűen csak nem passzolunk, és nem passzol a jövőképünk sem. Téged csak egy dolog érdekel, hogy pezsegj és természetedből adódóan rombolj. Én meg egészségesebb szeretnék lenni és jobban szeretnék énekelni. Nincs ezzel semmi baj. Nem féltelek, hisz annyian szeretnek, odáig vannak érted az emberek, hamar találsz magadnak új partnert, sőt szinte biztos vagyok benne, hogy egyikük a másik szájából kap majd el és vissza. Menj, pezsegj!

Soha nem fogom elfelejteni a közös emlékeinket és hidd el, a szépekre emlékszem majd csak. Így szeretnék búcsúzni Tőled, még ha fáj is, hisz bevallom, még mindig szeretlek. Imádatom tárgya vagy mióta megismertelek. Mégis, most, itt végeztünk. Hagylak menni. És én is megyek a magam útján.

Persze nem azt mondom, hogy néha nem futhatunk össze egy-egy mozira popcorn mellett... vagy egy jó rosé fröccs mellett (fröccsben), és azt sem mondom, hogy mindig ellent tudok majd Neked állni, hisz tudod: élvezem, hogy bántasz. De tartósan...mi...többet...már...soha!

Szóval légy jó Szénsav! Életem legfájóbb szerelme voltál! :'(

Szóval a mai naptól nem iszom szénsavasat, a napi két liter nálam minden nap megvolt és tudom, hogy egészségtelen. Persze sörben, fröccsben, meg nagy ritkán egy-egy energiaitalban azért néha be- becsúszik majd -tudod- nem vagyok szent! :D

Az igazság az, hogy az egészségem megőrzése érdekében mindenről hajlandó vagyok lemondani 80%-ban, a maradék 20% a bűnözés kategória alá besorolt kis félrelépéseim. De ehhez a 80-20-hoz (majdnem Pareto-elv :)) tartom magam. Elsősorban a hangom miatt döntöttem így. Sokkal, de sokkal jobban akarok énekelni mint most, és ehhez egészséges hangszálakra van szükségem. Ezért pedig erre is képes vagyok. Kíváncsian várom, hogy vajon mennyivel érzem jobbnak mondjuk egy hónap után. Na meg van egy sor más negatívum is ami miatt, úgy döntöttem feladom a CO2-vel dúsított vizeket, kólákat és egyéb löttyöket, ezeket itt lent a lábjegyzetben megtalálod, de csak röviden, biztosan van több is, meg részletesebb leírás is, ha valakit érdekel, járjon utána!

Lábjegyzet:
*: Ritkítod a csontjaim, roncsolod a hangszálaim, elsavasítod a testem és így az immunrendszeremet gyengíted. Állítólag még az elhízásomat is Neked köszönhetem, azt mondják, miattad (is) köti meg szervezetem a zsírt. 

**: Serkented a veseműködésemet

Ritkán adatik meg, hogy el tudjak szakadni egy kicsit a hajtástól. Általánosságban a szabadságaim 80% azért veszem ki, hogy dolgozzam, otthon segítsek, vagy a NeXt Dayel utazgassak (Ez igazából nem panasz, hisz mindegyiket élvezem mert mindegyik kiszakít az irodából) Nyaralni évek óta nem voltam, leszámítva egy tavalyi Gyula-Városerdő hetet, amit az utóbbi évek legkedvesebb emlékei közé sorolok. Egy halom lakásotthonos gyerekkel és a családommal voltam.

Na de mindegy, lényeg, hogy csak "úgy" ritkán szórakozom. Nagyjából ennyiben ki is merül egy évem, plusz még az a pár buli, amit összedobunk a haverokkal.

Szóval én ilyenkor aztán nem kímélek se pénztárcát, se lábakat, se májat. Ennyi kell, ennyi bolondság egy évre legalább. Az idei fesztem volt a legeslegjobb mind közül. Hónom alá csaptam egyik legjobb barátomat Balázst, aki fotóriporterként funkcionált mellettem, mert sok emléket akartam (ezúton is kösz Balázs). Aztán meg úgy voltam vele, hogy had szóljon.

Én, a béka

A 0. nap

Lazára, lightosra terveztem, így reggel 6:00-ra haza is értem :D
Igazából csak Supernemre mentem ki (ahol amúgy megégették a kezem cigivel - jó kezdés), így valamivel 11 után haza is indultam, mert a sötétben semmit nem találtam meg a Campuson

Aztán útközben összefutottam pár spannal a Nagyerdőn.
Fordulópont.
Üvegbor!Mivanveled?Háttekivagy?Hovamennjünk?Gyerejólesz.
Ibolya.Gánzenróziz.Vodkanarancs.Mennjünktovább.Roncsbanjólesz.
Roncsbezártbazzeee.Üljünkide.Mennjünktovább.Üljünkmánmég.Bárkajólesz.

Na itt valami fura forgószél elkaphatott, mert a következő pillanatban azt vettem észre, hogy egyedül vagyok és pisilnem kell. Ki is néztem egy fát, felvettem a pozíciót, de autófényre lettem figyelmes, így az akció nem sikerélt.
Rendőrök.
Hurrá!

- Fényképes igazolványt kérem felmutatni!
Kiszállnak.
- Az nincs nálam. 
- Akkor mi legyen vigyük be bilincsben?
- Hát, ha az a módja.... - mondtam valami huncut örömmel. (ez nem irónia, tényleg örültem, mert ilyen élményem még nem volt)
- Mit csinált ott a fánál?
- Pisilni akartam, de nem sikerült.
- Bevallja? Helyszíni bírság lesz.
- Hát ha bírtam volna a Bárkáig, nem állok meg itt, elnézést.

Aztán felmondatták az adataim, majd kipakoltatták a zsebeimet és a hátizsákomat a motorháztetőre. Gondolom drogot kereshettek, mert a használt zsepimbe is belenéztek. FAIL. :D
Közben haverék, akiket elhagytam, elhaladtak mellettünk, míg én pakoltam ki és be, és észre se vettek. Szerintetek mennyire voltak képben? :D

Ezek után elengedtek, hogy legyek szíves most már bírjam ki a Bárkáig és megúsztam egy figyelmeztetéssel. Így is lett. Köszönöm a rendőröknek, hogy jó arcok voltak.

Természetesen a Bárka is bezáróban volt, de előtte a korlátnál még végighallgattunk egy egész ügyes Beatboxer srácot, aki Dubsteppet tolt, aztán végül már világosban hazaindultunk. Geri barátomhoz meg hozzám csapódott három lány akikből később csak egy lett, és akiről kiderült, hogy az nap vettem tőle a Fórumban azt a rövidnadrágot, amiben éppen akkor voltam. Vásárlás közben láttam is rajta, hogy nem volt valami vidám, ezt orvosolván megleptem egy vaníliás rolóval az éppen nyitó Lejla pékségben, ahol a boltos néni nem kedvelt, mert a cipőm igen csak nyikorgott a frissen mosott padlón, szerinte azért mert márkás. A lányka örült a vaníliás rolónak, én meg annak, hogy ő örül. Ezt követően reggel 6-kor pedig bezuhantam az ágyikómba, hogy 3 óra múlva kezdődhessen az első nap...amikor is sünökkel buliztam, és lányokról láttam bugyit leesni és még sok mást is. Azt majd egy másik posztban….:)

Ugyan miért ne teljesülhetnének álmok egy fesztiválon? Ez egy rövid poszt lesz, mert tök felesleges túl sokat írnom a következő két momentumhoz/történéshez, beszélnek majd a képek és a videó.

Az elsőre nem is találok szavakat, mert élőben láttam, és esküszöm elállt a szavam.
Íme, így lehet kerekesszékkel repülni:

The sky's the limit

Utánozhatatlan öröm
(Fotókat Laczkó Kornél készítette)

Hatalmas pacsi a magasba emelőknek. Ha belegondolunk, elosztva a súlyt 5-6 fele nem olyan nagy erőfeszítés ez...és mégis valakinek egy életre szóló élmény.  A csodához nem kell sok minden, van hogy még ennyi sem, csak egy egészen pici gondolat, és aztán a tett maga. Ennyi az egész.

A másik momentum, amit sajnos nem volt szerencsém élőben látni:
Lánykérés. Quimby koncert.

"Neki megadom magam..." Quimby
(Foto: Campus Festival Official)

...és a videó:

Ennyi ember előtt szerelmet és hűséget fogadni...nem semmi. Kedves Maresz, kedves Imi minden, a koncerten jelenlévő szem- és fültanú érjen egy évet...addig és még tovább tartó boldogságot kívánok Nektek! :)

( Még jó, hogy nem voltam ott, még videón keresztül is futkosott a hátamon a hideg. Ott szerintem sokkot kaptam volna :) )

Ennyi is. Komolyan. Itt nincs szükség több kommentárra. 
Látod? Az álmok valóra válnak.

(u.i.: Nem soká jelentkezem egy rövidke fesztivál sztorizgatással)

A múltkori cicás postom után úgy éreztem, hogy ennyivel jövök a kutyuknak is :)

Sokat mondogatjuk. De legtöbbet csak saját megnyugtatásunkra, illetve azért, hogy jól megmondjuk a frankót, mint a szalonnakészítés ősi mesterségének mindentudó übermájtszterei. 
Mindez azonban csak tüneti kezelés, illetve még az se, mert, ezzel bizony nem oldottunk meg semmit. A baj ugyanis nem itt van - és ha már kutyás a poszt, akkor had engedjek meg magamnak egy másik ebes, elmés megjegyzést...khm...a kutya nem itt van elásva.  

Gondolkoztam. Szerintem a hentesek legtöbbjétől még soha senki nem kért kutyaszalonnát. Továbbmegyek, ha bemennél és kérnél valószínűleg nagy szemekkel nézne Rád a hentes, teljesen hülyének nézne, vagy sértődöttségében belőled csinálna szalonnát, mert hogy mit képzelsz magadról, hogy azt feltételezed, hogy nála kutyából készült szalonna kapható. Miért? Mert kutyából nem készítünk szalonnát. Azért.

Tetszik érteni? Nem a kutya hülye, hogy nem lehet belőle szalonna. Nem az Ő hibája. 
A baj ott kezdődik, amikor valaki belőle akar szalonnát csinálni. Aztán -gondolom- nem sikerül. Erre jön valaki és lemondóan, a kutyára legyintve bölcselkedik egyet, hogy: "Kutyából nem lesz szalonna!"

Pedig a legésszerűbb reakció ugye az lenne, hogy:
"TE TELJESEN HÜLYE VAGY? Kutyából AKARSZ szalonnát csinálni?
Apám, te nem vagy normális, a kutya ugyanis erre alkalmatlan, ha ezt eddig nem tudtad, az bizony a Te szegénységi bizonyítványod. Mekkora baromság, kutyából szalonnát. Menj be a henteshez és vegyél egy jó oldallal abból a paprikásból, mert az szalonna. Jó?"

Lefordítva a kis kifordított kutyaszalonna analógiát: Ne várd, hogy valaki megváltozzon, csak azért mert Te úgy látod jónak, vagy mert megígérte. Baromság. Az ember az, aki. Ha megpróbálod és amit Te szeretnél az nincs összhangban azzal amit Ő szeretne, vagy amilyen Ő maga, el fogsz bukni, és ez nem az Ő hibája lesz. Valószínűleg Neked kellene szemüveget venned, mert eddig disznónak nézted a kutyust. A szalonna meg nem gyün. :) 

Ez egy gyakori szitu, nem is kell ennél több szót a témára fecsérelni, hisz mind a szalonnaimádó, mind a kutya szerepében voltam már, sőt, Te is voltál már. Annyit szerettem volna csak, hogy egy picit más megközelítésből is lásd ezt az egészet...

Imádom az álmokat. Egész életemben meghatározó szerepet kaptak (engedtem nekik, hogy fontosak legyenek). Vannak, amelyek valóra váltak és vannak amelyek (még!) nem. Van bennük valami misztikum, valami megfejthetetlen csoda, de amit talán a legjobban szeretek bennük, hogy mozgásban tartanak, hogy erőt adnak, hogy színes ceruzával átrajzolják a napodat, hetedet, vagy az egész életed, mert képesek egy életre szóló élményt adni. Valami olyat, ami csak a Tied!

Pár hete a Facebookon bukkantam rá Molnár Kristófra, egy lelkes Green Day fanra, aki fogta magát és kiutazott a legutóbbi bécsi Greend Day koncertre és biztos vagyok benne, hogy még az unokáinak is mesélni fog arról, ami Vele történt. Nem mindenki mondhatja el ugyanis, hogy Billie Joeval egy mikrofonba énekelt a színpadon. :)
Gondoltam felcsapok riporternek és meginterjúvolom:

Szia Kristóf!
Légyszi mutatkozz be! (Ki vagy, mi vagy, honnan jöttél, bort, sört szereted-e, pálinkával hogy állsz?)
Sziasztok! Molnár Kristóf vagyok, 19 éves.  Hatvanban születtem, most Budapesten tanulok a Corvinus Egyetemen. Szeretek focizni, gitározni, és persze zenét hallgatni is. Egyik fenti itallal sincs bajom, persze csak mértékkel! :)

Hogy jött az ötlet, hogy elmenj Bécsig egy Green Day koncert kedvéért?
2004 végén, egész kisgyerekként ismerkedtem meg a Green Day zenéjével, szóval elég régóta érett már a dolog. Több éven keresztül szerkesztettem hozzájuk kapcsolódó weboldalt, szóval a gyerekkorom nagy része körülöttük forgott. Az oldal ugyan már nem „üzemel”, de a Green Day továbbra is a kedvenc bandám, így amikor hivatalossá vált a bécsi koncert időpontja, nem volt kérdés, hogy megyek. De nem csak Ausztriába megyek el megnézni őket, a következő megálló Koppenhága lesz július 2-án. :)

 Kristóf és Billie Joe

A Green Daynél egyfajta hagyomány, hogy felhívnak valakit koncert közben. Számoltál ezzel? Tudatosan készültél az első sorba?
Nem az első sorban álltam, a harmadikban! :) Egyébként igen, számoltam ezzel, elég sok Green Day koncertet láttam már felvételről.  Többször gondoltam rá korábban, hogy milyen jó lenne, ha én lennék az egyik szerencsés, de nem hittem, hogy egyszer tényleg megvalósul.

Szerinted miért pont Téged választott Billie Joe a tömegből?
Mert ugráltam, mint az őrült. :) Az osztrák közönség különben is elég lagymatag volt, nem volt nehéz kitűnni. Itthon jobb szokott lenni a hangulat, a Volt és a Sziget fesztivál első soraiban nem nagyon találkoztam még 8 éves gyerekekkel és az őket füldugóban kísérő szüleikkel. Azzal, hogy megnézik a koncertet semmi baj nincs, de szerintem bevinni kisgyerekeket az első sorok egyikébe enyhén szólva felelőtlenség. Én sem voltam 2005-ben a budapesti koncerten, és a szívem szakadt meg, mert látni akartam a kedvenceimet, de akkor még nem voltam odavaló.

Kristóf 3:10 körül jelenik meg

A videón látszik, ahogy Billie Joe instrukciókat ad Neked, mit mondott pontosan?
„Kristóf, az első három sort karatézd le, kérlek!” :) Igazából persze az ugrással kapcsolatos instrukciókkal látott el, azt mondta: „make sure you dive, don’t jump, dive”, aztán pedig hozzátette, hogy „and watch out your feet”.

Elég sajátos a stage diving technikád (J). A videón egy vidám ketrecharcoshoz hasonlítasz. Nem sérült meg valaki?
Szerencsére nem sérült meg senki. :)  Két lány ugyan velem együtt a földre került, de rögtön azzal foglalkoztam, hogy ők jól vannak-e. Ők pedig azonnal azt kérdezték, hogy én jól vagyok-e, szóval rögtön tudtam, hogy nincsen gond. Az ugrás egyébként azért sikerült ilyen borzasztóra, mert egyrészt nincs tapasztalatom (leszámítva egy A38-as The Subways koncertet, de az is elég pocsékul sikerült), másrészt olyan messze volt a közönség, hogy úgy voltam vele, mindegy, hogy hogyan, csak a kordon túlsó oldalára essek.

 "I believe I can fly", gondolta magában Kristóf :)

A szereplésed után hogy fogadtak a tömegben?
Meglepődtem a reakciókon: mindenki azonnal pacsizni akart velem, egészen távolról is nyújtották a kezüket, megölelgettek... Elég hosszan, még a következő szám, a Stay The Night nagy része is ilyesmi grtatulációkkal telt el. A koncert után ez folytatódott, megismertek az emberek és odajöttek gratulálni.

Volt ingyen sör? Letámadtak a csajok? Hogy alakult a buli miután rocksztár lettél?
Nem volt ingyen sör, és a csajok se támadtak le. :) Az tény, hogy elég nagy figyelmet kaptam pár napon keresztül, és nem mondom, hogy nem tudnám megszokni... :) A fenn töltött perceket imádtam, ritka, hogy egy 25 000 fős közönséget hergelhet az ember.  De jó érzés volt az is, ahogy az a kis csapat fogadott koncert után, akikkel még a show előtt (vagy aznap korábban :) megismerkedtem. Ha ők nem lettek volna, talán nem állok olyan jó helyen, és nincs ez az életre szóló élmény, szóval ezúton is üdvözlöm őket! :)

Ha most választhatnál egy űrutazás illetve a mostani élményed között mit választanál?
Egyértelműen a mostani élményemet. A Green Day zenéje az életem része már lassan 9 éve. Az űrutazás is vonzó valamilyen mértékben, de nem forgott körülötte a gyerekkorom. Számomra a Green Day a fontosabb.

Ez végül is olyan, mint egy megvalósult álom, nem?
De, a szó legszorosabb értelmében... :)

Mit üzensz azoknak akik nem hisznek az álmokban?
Ez egy elég érdekes kérdés... Igazából, ha van bármiféle álmod, vagy bármi, amit elérnél az életben, akkor ne várd, hogy magától beteljesüljön, mert nem fog. Ne várj másra, neked kell tenned érte. Senki nem megy el helyetted se Bécsig, se Koppenhágáig... :)

Köszönöm szépen Kristóf, hogy vetted a fáradtságot és válaszoltál a kérdéseimre.
Kicsit elgondolkodtam, hogy én vajon eleget teszek-e az álmaimért. Te aki ezt olvasod, hogy vagy ezzel? Kristófnak igazat kell adnom, senki nem fogja helyetted elérni az álmaidat. Menni kell, és az is lehet, hogy egy kicsit meg kell őrülni. De most őszintén...Nem éri meg? :)
És tök mindegy, hogy milyen álmaid vannak. Tök mindegy, hogy a kedvenc előadóddal akarsz egy színpadon állni, vagy körbe akarod hugyozni Tutanhamon piramisát, esetleg egy ferrari az álmod. Egy biztos, amíg ülsz a seggeden az esélyeid...na...tudod te is ;)

Az embereknek időről időre szükségük van egy-egy biztos pontra az életében. Valahol ezért tartunk a legtöbben ilyen-olyan háziállatot...Én ha nagy leszek, egy dinót szeretnék.

Azt szokták mondani, hogy a macskák önző, önfejű dögök, és szegényeket mindig a kutyákhoz hasonlítják. Én viszont valahogy jobban kijövök velük. Sőt, azt kell mondjam, hogy természetre a macskák sokkal közelebb vannak az emberhez. Igen, ez egészen biztos.

Visszatérve, nem szeretném őket a kutyákkal egy mérlegre tenni, nem lenne értelme. Úgy gondolom a hörcsögöt, a tyúkokat, a kanárikat, a pintyeket, a gyíkokat sem hasonlítgatjuk se a macskákhoz, sem egymáshoz, sem a kutyákhoz.

Én azért vagyok cicás, mert jó cicáim voltak. Azért voltak jó cicáim, mert rendes nevelést kaptak. A cicák ugyanis - ha kedves, aranyos cicákat szeretnénk - igénylik a törődést. Őket nevelni kell, mert tényleg sokkal akaratosabbak és önfejűbbek a kutyuknál. (na mégis csak hozzájuk kell hasonlítanom őket:))
Szóval nekem mindig jó cicáim voltak. Szeretve voltak, simogatva voltak, és ezt mindig viszonozták is.
Gyakran alszom velük télen, mikor hideg van odakint.

Bemutatnám hát a két macsekpajtimat:

Ő itt Pepsi:

Pepsi a környék kanja, mindenre ráugrik, ami mozog. Szuperereje: Érdes Nyalás

Ő pedig itt Stitch:

Stitch Pepsi testvére és szeretője, mondhatni a környék cafkája. :)
Szuperereje: Értelmes Nézés

Az én két cicám is nagyon szabad gondolkodású, mint a társaik, de valahogy mindig megérzik, ha baj van nálam. Szeretetre voltak nevelve és nagyon tudnak szeretni.

Én azért vagyok cicás, amiért a legtöbb kutyás kutyás. Ez a két éhenkórász kis mocsok (<3) mindig ott van, ha szar a kedvem. Gyakran énekelek otthon egyedül szomorú dalokat, ilyenkor valahogy mindig megérzik, hogy: "szeretetre van szüksége az idiótának". Legtöbbször Stitch odajön, felnéz rám, majd az ölembe ugrik és ott dorombol, amíg énekelgetek. Én olyankor egy picit megnyugszom és enyhül a szorítás a mellkasomon. Mástól talán el sem fogadnám a szeretetet, a törődést.

Na, én ezért vagyok cicás.

Múlt hét pénteken Janka - álmaim őrzője és kulturális spektrumom kiszélesítésének felelőse - bíztatására ellátogattam egy felolvasásra. Napjaink költői/írói közül Pion István, Sirokai Mátyás és Simon Márton olvasott fel nemrég megjelent kis gyűjteményeikből. Szégyen, nem szégyen Simon Márton nevét ismertem egyedül, első sorban miatta mentem, bár nem mondhatnám, hogy az Ő munkásságát annyira ismerném, de kíváncsi voltam, és magammal ragadtam a kis fényképezőmet, (ami csak félig az enyém), hogy fotós hobbimnak is hódolhassak egy kicsit.

Simon Márton

A felénél kezdtem rájönni, hogy annyira a fotókra figyelek, hogy nem az előadásra már nem jut figyelem. Mindenesetre hirtelen azon gondolkoztam, hogy Ők lehetnek korunk Aranyjai, Petőfijei és satöbbije, akikről majdan a gyerekeim és azok gyerekei, majd azok gyerekei és így tovább tanulni fognak az iskolában. Ez egy pillanatra felvillanyozott, ami már csak azért is fura, mert hiába volt rendkívül elhivatott és jó irodalom tanárom a suliban és a gimiben egyaránt, a költészet, az irodalom egy olyan tőlem távoli dolog volt. Volt, hogy aludtam órán, de az csak a kolis élet miatt lehetett, már akkor is szarul aludtam. De visszakanyarodva, ez az új irány a most virágkorát élő slam poetry nekem nagyon bejön. Olyan igazi. Nem tudom jobban megfogalmazni, olyan egyenes, őszinte, nyers, nem  túlmesterkélt, nem túlgondolt, és sokat operál olyan hétköznapi dolgokkal, ami a Te és az én életem része is, és éppen ezért magunkénak érezzük az egészet. Szóval ez a slam, ez egy kúl dolog.

Pion István

Ahogy szerintem költőnek lenni is az. Néztem ezt a három srácot a színpadon, és olyan kényelmes érzés lett rajtam úrrá. Ott a közönségben a második sorban megint megszűnt egy kicsit a világ, rábíztam magam a három testőrre és trippeltem egyet a rímekre.

Sirokai Mátyás

Imádtam Pion István színpadias arcjátékát, miközben az Atlasz bírjából olvasott fel. Furcsa ,de pozitív élmény volt Sirokai Mátyás kedves arca, miközben soraiban elég kemény társadalomkritika bújt meg. Simon Márton pedig, na nekem Ő leírhatatlan. Ez leginkább csak az audiovizuális élményem leírása, az is csak röviden, mert ezt nem is igazán lehet leírni. Meg nem is értek én ehhez, de felejthetetlen volt, ezért írok róla, hátha kedvet kapsz Te is ellátogatni hasonlókra, mert úgy néz ki, hogy a költészet él.

Én a hetemet valószínűleg azzal töltöm majd, hogy kicsit utánanézek a srácoknak. Itt egy pár youtube szösszenet Róluk:

Pion István: Atlasz bírja

Kedvenc sorok:

"...és bírja odakint a fagyos tundra forró sivatagában Bear Grylls,
és bírja a Chicago Bulls, a Los Angeles Kings és a New York Yankees
és bírja a májam..."

Sirokai Mátyás - Bucket Beats 

Kedvenc sorok:

"Pá-Pá-Pá-Pá-Pá-Pá-Pá-Pá
Pá-Pá-Pá-Pá-Pá-Pá-Pá-Pá
Pá-Pá-TÁ-Pá-Pá-TÁ-Pá
Pá-Pá-TÁ-Pá-Pá-TÁ-Pá"


Simon Márton - Hagyományos Költő

Simon Márton - Hagyományos Költő

Kedvenc Sorok:

"...a csípés, amitől Peter Parker Pókember lesz,  aminek köszönheti minden jó sorát, hogy valami fehérrel körbelőhet egy csomó hálószobát..."
és
"a magamfajta, ha ismeretlenül hal meg, akkor sikeres, legalábbis ezt állítják többen, 
elég arra gyúrnom, hogy az unokáitok az én homlokomra rajzoljanak faszt az irodalom könyvben."

Simon Márton

A hagyományos költő zseniális. Azon gondolkodtam, hogy majdan, amikor az unokám hozzám hasonlóan nem érdeklődik az irodalom iránt és valamilyen módon jó neveltsége miatt nem lenne kedve az irodalom könyvben faszt rajzolni Márton homlokára, leszek olyan kúl nagyfater, hogy megkérem rá: tegye meg. És akkor azt nagy mosollyal az arcomon azt mondom magamban: Simon Márton megcsinálta. Egész furcsa, kicsavart módja ez a tiszteletnyilvánításnak, nemde? Márpedig ennél őszintébbet nem tudok elképzelni. 

A slam nekem még nagyon új, azt sem tudom pontosan mi ez, vannak-e formai, tartalmi követelmények, amelyeknek meg kell felelni. Szerintem nincsenek, vagyis nekem nincsenek, ezért tetszik. Régebben írogattam verseket (a dalszövegek mellett) de nem nagyon publikáltam őket, leginkább saját fájdalmam csillapítására szolgáltak csak, és most újra kedvet kaptam. Írtam is egy kis szösszenetet. Címe nincs, nem is lesz. Csak jött. Vigyázz, mert a fentiekkel ellentétben ez nem költészet, inkább csak önfeledt rímelés, itt-ott még az se...egy szó mint száz ez valószínűleg nem is slam. :)

Miért jó a slam?
Mert szőrös arcú, sokszor flegma,olykor nyaranta kukoricásban dolgozó srácok,
olyat írnak, hogy eldobom az eszem.
Na meg ez a stílus.
Olyan, mint Egyiptomnak a Nílus.
Életet ad.

Nem nekem és nem Neked, hanem Neki, aki ír,
na meg a költészetnek,
mert valljuk be, kicsit ki ment a divatból,s a haja is őszebb lett.
Most meg azt látom, hogy erőre kap, mint az a száz éves indiai maratonista.
Vagy a sarki Lesz Vigasz nevű búfelejtőben, 2 hosszú lépés után a táncos lábú Pista.
És egy így szép.

Miért jó a slam?
Mert írhatom én is, de ha épp nincs kedvem félreteszem. 
Aztán folytatom ha lesz.
Mondhatnám önmegvalósítok,
de persze tudom, hogy igazából csak másokat majmolok.
De írni azért szeretek. Nagyon.
Jól érzem magam tőle, ha olyat írok ami tetszik,
A nevem nem került coca-colara, még sem veszek ezután sem pepsit.
Mert nem sértődtem meg.

Szóval miért jó a slam? Fogalmam sincs
Az ajtó mögött élet van, és az ajtón a slam lehet a kilincs.
Vagy olyan, mint a kép helyett űrrel kitöltött képkeret.
Látni enged.

Hát ez a mai is ilyen. Esik. Szürke az ég, szürke minden, szürke a kedvem is. Az emberre csak úgy ráül a szürkeség.

Ilyenkor nehezebben örülünk bárminek is. 
Nehezebben vesszük rá magunkat bármire is. Meg sem próbálunk erre valami megoldást keresni,  szimplán belekényelmesedünk ebbe a szürke hangulatba és várunk.
Szidjuk, vagy csak egyszerűen hangoztatjuk, hogy mennyire nem szeretjük.

Azt mondják, hogy a hozzáálláson múlik minden, és ha az nem szolgálja célunkat, akkor azon kell változtatni. (legyen szó bármiről is) Egyesek szerint ez könnyű, mások szerint meg lehetetlen. Szerintem tudatosan, sok munkával lehet hozzáállásunkon változtatni. Meg kell magyarázni magadnak, hogy miért lesz neked jó. Meg kell értened, hogy lehetséges és hogy a javadra válik. Több órás, több napos hetes akár hónapos, sőt éves beszélgetések önmagaddal. 

Általában nálam úgy működik, mintha sötét szobában próbálnék villanykapcsolót szerelni: Nem nagyon megy. De eltökölök vele a végtelenségig, mert unom a sötétséget,és amúgy is lenne jobb dolgom is, olyan, amit csak fényben lehe tcsinálni. 

Szóval ülök és tökölök, aztán bejön valami félrészeg villanyszerelő és egyetlen mozdulattal felkapcsolja a lámpát.

Működött az végig...

Aztán kimegy, savanyú sörszagot húzva maga után, én meg ott ülök a világosban és feldühít, hogy ennyire egyszerű. Sőt. Olyan dühös leszek, hogy megpróbálom megmagyarázni magamnak, hogy:

A.) persze neki könnyű, hisz villanyszerelő

B.) csak szerencséje volt

C.) még 10 perc és megint sötét lesz, mert amúgy szar, csak nem ért hozzá, honnan is értene, be volt baszva.

Keresek valami kifogást, hogy nekem miért nem ment így flikk-flakk. Mert mindig mindent meg akarunk magunknak magyarázni. (mekkora alliteráció J)

Szóval, elméletben akár így is lehet viszonyulni az esőhöz:

Azon gondolkodtam, hogy vajon berozsdásodik-e? :D

Ám hozzáállás ide, hozzáállás oda, a legtöbben nem szánunk arra időt, hogy az esőhöz való viszonyunkat elemezgessük, illetve javítsuk. Inkább leülünk és várunk, míg kisüt a nap. Aztán amikor kisüt, nagyon örülünk.

Addig meg:

.

Mivel már elég régen voltam edzeni, és jó lenne kicsit összekapni magam nyárra, mától megint járok edzőterembe. Most elég gizda vagyok: 72 kg, nincs seggem, lóg a bicó, a hátam satnya és sorolhatnám.
Terveim szerint mondjuk a Campus fesztiválig valahogy így fogok kinézni:

...

:D
...

Na szóval, mint mondtam nyakamba vettem a hátizsákom és elindultam az Aktív fittnesbe, ami körülbelül 10 perc sétára van az albérlettől ahol lakom. Mire odaértem természetesen annyira elfáradtam, hogy egy nyugdíjas nénivel és bácsival lifteztem fel a másodikra, akik megjegyezték, hogy még fiatal vagyok liftezni, de kedves vagyok, hogy megvártam őket. Csak mosolyogtam bárgyún, ahogy szoktam, és a kedvem is elment az egész edzéstől. :D
Na mindegy, az elsőn kiszálltak, szóval volt egy emeletnyi időm, hogy vadállattá hergeljem magamban az edzeni akaró pincsikutyát. 

Felmentem, kaptam egy szekrényt, beöltöztem szakadt rocksztár pólóba meg "nyóc" mérettel nagyobb melegítőbe és az italos pulthoz vettem az irányt. Vettem egy finomságos (pfejj:D) l-carnitine italt és bementem edzeni. Nyomom, mint az állat (gondolhatod:D) majd az első korty l-carnitinenél azt veszem észre, hogy ez bizony -273 Celsius fokos. Mivel terveztem a napokban még énekelni, gondoltam megviccelem a pultos lányokat és visszabattyogtam:
- Ne haragudjatok, nincs itt egy mikrótok? Mert ez nagyon hideg, nem bírom meginni. - kérdeztem kedves, huncut hangon. Azt vártam, hogy sokkolom őket, vagy legalábbis nevetnek, de semmi. 

-Várj, várj, előre viszem! - mondta az egyik kedves lány, mintha ez teljesen normális, megszokott kérés lett volna.

Aztán végül megesett rajta a szívem, és mondtam neki, elég lesz, ha csak enged rá a csapból egy kis meleg vizet. Így is lett. Közben elmondta, hogy a bowling pályán volt aki tényleg megmikróztatta a sört, mert az túl hidegnek találtatott. Hiába, nincs új a nap alatt. :D

Na, miután magamhoz vettem testmeleg italom, edzettem. Nem részletezném, de nézd meg a Pumping Iront, ha nem tudsz elképzelni engem edzeni.

De most jön a lényeg, hisz ezért kattintottál:
A tökéletes recept! Így lehet szert tenni ingyen Iphone 4S-re: (fehérre tuti működik)

A recept:

1. Satnya vagy, menj el edzeni!

2. Öltözz be!

3. Melegíts be!

4. Edz! (Én hátaztam és vállaztam, más izomcsoportokkal nem tudom garantálni a sikert)

5. Bolondítsd kicsit a pultos csajokat!

6. Edz még, majd nyújtás!

7. Fáradtan vonszold be magad az öltözőbe! (Lehetőleg úgy, hogy sokan ne lássák és próbáld meg 2 lábon -tudom, hogy nehéz)

8. Dobd le a pólódat az öltözőszekrényedhez közeli padra!

9. Mintha mi sem történt volna, menj ki pisilni, és közben a szemed sarkából lesd meg a tükörben, hogy mennyire ki vagy gyúrva az első alkalom után!

10. Dicsérd meg magad és mondogasd magadban, hogy egy állat vagy!

11. Menj vissza a szekrényedhez és találd ott az Iphone 4S-t a pólódra helyezve, amit feltehetően azért hagyott ott az egyik edzeni érkezett embertársad, mert látta rajtad, hogy Te ezt az egészet nagyon komolyan veszed, és elismerésül szeretné Neked adni az Iphoneját. :D

Pont. Ennyi az egész. Látod? Eccerű! :)

Illetve itt van a folytatás azoknak, akik esetleg hozzám hasonlóan, a következő HVG video láttán mégsem szeretnének Iphone tulajok lenni:

12. Fejvesztve, félig felhúzott gatyával, zokniban rohanj be az edzőterembe, arcodon őszinte ijedtséggel keresve egy srácot, akin látszik, hogy elismeri a testedbe fektetett munkádat és híján van egy Iphone-nak!
13. Állítsd meg a feléd rohanó rajongó srácot egy kedves mosollyal és add vissza neki az Iphone-t. :)

Napi jócselekedet kipiálva :)
És most mentem sörözni! :)

Ha én megkérem valakinek a kezét egyszer, az a pokolba kíván majd! :) Ahogy anyukámtól tanultam, biztos lesz benne valami kis csavar. :D

Szóval: Lánykérés.
Van valami utánozhatatlan varázsa, és én hétvégén láttam, éreztem: élőben. Az ember ott áll mint valami óvodás, akinek mérik a 3!!! gömbös fagyit és mosolyog. Mosolyog, mert egyszerűen, nem tud mást csinálni és közben az összes létező gondját elfelejti.

A sztori röviden:
Szóval akaratomon kívül - hozzáteszem: pofátlanul, meghívás nélkül is- egy kerti grill partiba csöppentem, ahol eleinte a dubsteppen és a undergroundon kívül semmi romantikára emlékeztető nem volt. -haha-
A srácok söröztek, ahogy azt anno az iskolában tanulták, a lányok nem tudom mit ittak, a Házigazda Úr pedig kolbászt, valami húst és virslit sütött. Így ment ez egy pár órán át.

A kaja elkészültével összehívta a "bagázst", mondván: "Valami köszöntőt csak mondok!" Majd odafordult Wandához, a barátnőjéhez, mivel első sorban hozzá lenne egy kérdése. Majd előkerült a kis doboz, és klasszikus térdelőpózban megkérdezte, amit minden lány vár és amit minden fiú fél. ;)
Főhősnőnk nagy ujjongások közepette a nyakába borult és az eredmény:

Na gyerekek, így kell ezt csinálni! :)

Wanda, Adi! Örök boldogságot kívánok Nektek!
Köszönöm az élményt, soha nem feledem.

.

.

.

.

.

.

.

.

...Mert ilyen az ember!

Ezt indítsd el és hallgasd míg olvasol:

Bocs a címért és a trágárságért, de muszáj, mert különben nem kattintasz, nem olvasol, tulajdonképpen le se szarod és hiába írom le ezt a pár sort. Pedig ez fontos. NEKED.                                                                   
                                                      

A cég amelynek dolgozom beíratott egy vezetői tehetség gondozó tréningre, ahol a vezetés rejtelmeivel ismerkedünk, mindenféle gyakorlati és elméleti feladatokon keresztül.
Ma az utolsó zárófeladat annyira felrázott, hogy utána még percekig drum and basst vert a szívem és hatalmas elfojtott sóhajok közepette vettem a levegőt.

A feladat: Öndicséret.

Kiállsz  és 10 ember előtt elmondod:
Azért vagy büszke magadra mert,...
Nagyon jó vagy (valamiben)/Nagyon jól tudsz... 
Nagyra becsülöd magad amiatt, hogy...

...és állsz  és  megvárod amíg megtapsolnak.

Iszonyatosan kemény feladat. Iszonyatosan furcsa, szokatlan érzés. Iszonyat.

Te mikor dicsérted meg magad bármiért is? Mikor dobtál le magadról minden sallangot és szerénykedést és vállaltad be,  hogy TE valamiben igenis  jó vagy, hogy igenis van amire TE  büszke lehetsz, igenis van amiért TÉGED nagyra lehet becsülni?
Ugye...? Ennyire elhanyagoljuk magunkat ilyen téren. Ennyire buták vagyunk, hogy azt hisszük, értékein, saját magunk elismerése és  annak hangoztatása bűn. Azt hisszük, mert mi is bírálva csóváljuk a fejünket ha bárki magáról pozitívan nyilatkozik. Egyszerűen nem tudjuk helyén kezelni ezt. Ennyire buták vagyunk.

Aztán  persze mástól várjuk a dicsérő szavakat, mástól várjuk, hogy megbecsüljön bennünket...úgy, hogy mi magunk nem tesszük ezt. Már bocsánat, de én a mai nap ráébredtem, hogy barom vagyok. Hogy iszonyat kis pipogya Jóska vagyok, mert soha nem néztem ennyire magamba, nem gondolkodtam el, hogy ÉN hogy ítélem meg MAGAM POZITÍVAN.
Baromnak érzem magam, nem tudom szebben leírni.

De kanyarodjunk kicsit vissza...
Én a következőket mondtam:
Büszke vagyok magamra, hogy még soha nem cigiztem.
Büszke vagyok arra, hogy a gimiben első évben nem fértem be a kosárcsapatba, majd 4 évvel később megnyertem Hegi barátommal a házi streetball bajnokságot.
Büszke vagyok arra, hogy mindegy mit hozott az élet, újra és újra felálltam mindig,
Büszke vagyok arra is, hogy a szüleim tudják, hogy életem végig számíthatnak rám.
És büszke vagyok magamra, mert a lányt aki sokáig a legfontosabb volt számomra, úgy tudtam elengedni, hogy ne sérüljön nagyon.

Jól tudok énekelni. Jó vagyok abban, mások felvidításában és jókat lehet velem beszélni, mert  szeretem az embereket.

Nagyra becsülöm magam, mert odafigyelek az emberekre, és arra ösztönzöm őket, hogy küzdjenek az álmaikért.

Azt hiszem ez minden, de nem vagyok benne biztos, ugyanis az adrenalin szétszaladt a testemben, és annyira felkavart a tény, hogy ezekről a dolgokról beszélnem kell mások előtt nyíltan, semmi susmuss, elbagatellizálás és érdemkicsinyítés, csak egyenesen a frankót, az őszintét.

Én ezt  már az iskolában mindennapos csoportfoglalkozássá tenném. Megtanít arra, amiről sok ismerősömnek csak papolok, de nem tudom igazán elősegíteni őket, hogy igenis legyenek tisztába az értékeikkel, mert valójában ez kulcsfontosságú, ha boldogok akarunk lenni.

Te mit mondanál?

Te mire vagy büszke?  Mi az amiben jó vagy? És miért becsülöd nagyra magad?

Tedd félre a dutyi-mutyiságot. Tedd félre kicsit az ostort, amit már szálasra csapkodtál a hátadon. Becsüld meg magad. Nem érdekes,hogy nagy vagy kis dolgok, tök felesleges méregetni, ezeket nem is lehet,meg nem is az a lényeg. A lényeg az, hogy becsüld magad, mert így fogsz tudni Te is megbecsülni másokat, és másoknak is könnyebbé teszed azt, hogy Ők megbecsüljenek Téged.

De ezt be kell vállalni! Ezt egyszerűen el kell dönteni és meg kell csinálni! Nincs hebegés! Nincs habogás! Kezd el!

Szóval?

Te mit mondanál? 
Te mire vagy büszke?  Mi az amiben jó vagy? És miért becsülöd nagyra magad?

Köszönöm, hogy idáig elolvastad, a saját nevedben is.
És ha megosztod ezt a posztot, azok nevében is köszönöm, akikhez rajtad keresztül jut el az üzenet.

Nem vagyok

Nem vagyok se jó, se rossz,

se csúf, se szép,

nem vagyok sem ez, sem az,

sem pedig egyéb