Gismo, a hős szörnyecske

Az Emberek Körülötted

2016. május 08. - Gismo8

Ez lehet egy kicsit keményebb írás lesz és nem fog mindenkinek tetszeni. De nem is igazán ez a célja, hogy boldog, boldogtalan velem bólogasson.

Nagyon tudatos vagyok az engem körülvevő emberek megválogatásával kapcsolatban. Azért vagyok ilyen, mert pontosan tudom, hogy milyen nagy hatással vagyunk egymásra mi emberek.
Szokták mondani, hogy „Annak az 5 embernek vagy az átlaga, akikkel a legtöbb időt töltöd”, ezzel szoros összefüggésben van az a fajta konformitás, aminek hatására hajlamosak vagyunk követni a bennünket körülvevő embereket. Ha belegondolsz ez teljesen normális.

Nem tudom miért ezt a képet választottam a poszthoz, annyira nem releváns, de megtetszett. :)


Egy csipet pszichológia, hogy ez nem csak baráti körben működik:

MI történik a videóban? Egy csapat színész beszáll egy-egy ember után a liftbe, majd fejjel a falnak fordulnak, a lift ajtajának háttal. A videóban jól látszik, hogy van aki azonnal beadja a derekát, van aki szépen lassan törik meg és fordít ő maga is hátat. Ha Te úgy gondolod, Te tuti nem dőlnél be, hát lelked rajta, de jó ha tudod, hogy az emberek több mint fele igen, és itt teljesen idegen emberek rád gyakorolt befolyásáról beszélünk, nem olyanokról, akikkel több közös emlék, esetleg érzelmi szál köt össze.
Lényeg a lényeg befolyásolhatók vagyunk, hogy mennyire, csak annak a mértéke kérdés, de nem tehetünk úgy, mintha a minket körülvevő emberek nem lennének ránk nagy hatással.

Én nem tartom magam kivételnek, ezért nagyon figyelek arra, hogy kiket engedek magamhoz közel, de nem úgy válogatom magam köré az embereket, hogy mindig mindenki azt mondja, amit hallani akarok, vagy ami nekem jól esik.

Az életemből 3 évet arra szántam, hogy rátaláljak önmagamra. Magányról beszélek. Elutasítottam minden lány közeledését, mert tudtam magamról, hogy társfüggő voltam, és elegem lett abból, hogy a boldogságom egy másik ember tetteitől függ. Megszenvedtem, de ma már szeretem magam, és becsülöm azt, aki vagyok. Sokszor a barátaim közeledését is elutasítottam, mert úgy éreztem, ez most a saját harcom, magammal. A legtöbb munkát abba fektettem, hogy az általam gyerekkorom óta becsben tartott elvek szerint éljek, ami ebben a mai világban piszok nehéz volt, de mái napig tartom őket.
Mit értem el vele? Nagyon sok dolog, ami régebben fájdalmat okozott volna, most egyszerűen lepattan. De! Nem vagyok sebezhetetlen, és asszem nem is leszek soha. Még mindig belesétálok egy-egy csapdába és én is csalódok, mint bárki más. De már gyorsabban gyógyulok. És amit még megértettem: hogy nincs szükségem igazán senkire, hogy boldog legyek. De persze továbbra is tartom, hogy valakivel együtt leszek csak igazán boldog, de ez egy másik blogposzt alapja. :)

A fenti bekezdés azért fontos, mert már többé kevésbé tudom milyen vagyok és mi okoz nekem örömet. HOgy ezt meg tudjam őrízni, észnél kell lennem azzal kapcsolatban, hogy milyen társaságban töltöm az időm nagy részét. Ezért is kell megválogatnom, hogy kik vesznek körül. De a dolog két oldalú, mert nem csak azt veszem számba, hogy az illető mit hoz az én életembe, hanem azt is, hogy én mit viszek az övébe.
Miért? Nos, én alapjában véve mindenkinek a legjobbat kívánom, s ha tudok, segítek amiben csak tudok, de ma már azt is látom, hogy néha a legnagyobb segítség, ha nem segítesz. Ez jó hülyén hangzik, pedig így van. Megtanultam, hogy senkit nem lehet megmenteni, és nem is ez a cél. Azt kell elérni, hogy Ő mentse meg saját magát, mert ha ez sikerül, onnantól kezdve megváltozik az élete, és sokkal inkább a kezében érzi majd az irányítást. Nem függ majd mások segítségétől, ahogy ma már én sem teszem.

Na, de hogy most ekkora bevezető után végre ténylegesen le is írjam, hogy milyen szisztéma szerint válogatom magam köré az embereket.

Először is szükségem van különféle impulzusokra. A legjobb barátaim között vannak, szerények, magabiztosak, itt-ott még nagyképűek is. Van aki szociálisan érzékeny, van aki sikeres üzletember, vannak autokraták és szolgalelkűek. Vannak lusták és trehányak, és vannak élenjáró törekvők. Vannak bátrak, és vannak félősek, vannak hívők és ateisták. Gazdagok és szegények. Optimisták és pesszimisták. Mindenfélék.

Így tudok én is megérteni és megérezni mindenféle dolgot, így tudok én is mindig sokszínű lenni. Ha megnézed ez még nem igazán szűr le semmit, a tudatosság tehát nem is feltétlenül a fenti sorokban bújik meg, mert úgy gondolom, mindenki hozzám tud tenni valahogy. A tudatosság ott jön a képbe, hogy kit milyen közel engedek, és ki az akit nemes egyszerűséggel kizárok az életemből.

A kritikusaimat nagyon becsülöm, mert kevesen vannak. Talán azért mert kedves vagyok és nehéz az embereknek őszintén odamondogatósnak lenni irányomba. Pedig lehet, sőt kell. Mondjuk nem mindegy, hogy hogy teszik. Azt például nem szeretem, ha valaki megmondja hogy szerinte hogyan kellene élnem, vagy csinálni a dolgaimat. De ha valaki elmondja, hogy szerinte mit csinálhatnék, vagy hogy Ő mit csinálna a helyemben az teljesen rendben van. Ellenkező esetben lepereg rólam, mert inkább az irányítási szándékot érzem, mint a segítőszándékot, kritikát.

Szóval kritikusok, jöhettek. Mondjuk sokat nem ígérhetek, makacs vagyok mint az öszvér, és határozott elképzeléseim vannak arról, hogyan kellene a világnak működnie (mindamelett azért nagyjából azt is látom, hogyan működik) De ettől még ostromoljanak csak! Kell a plusz impulzus.

Vannak akiket közel engedek, de nem túl közel: a társfüggők, a nárcisztikusok, az energiavámpírok. A társfüggők, akik esetlegesen túlzásokba esnek gesztusaikkal, rájuk én magam jelentek nagy veszélyt, ezért tartom a távolságot. Előfordul, hogy el is lökök egy-egy embert magamtól, se szó se beszéd, de általában azért jelzek és adok instrukciót, hogy van valahol egy határ, amit azért nem lépünk át, hogy egészséges maradjon hosszú távon is kapcsolatunk. A nárcisztikusokkal már túl sok gondom volt egyszerűen, így őket is szeretem tisztes távolban tartani magamtól. Pedig sok ilyen jegyet mutatok én magam is, ezért velem is érdemes vigyázni, szoktam is jelezni ezt is. :)
Az energiavámpírokra meg egyszerűen nincs felesleges energiám, sokszor magamra sincs elég, nemhogy másra. :)

A tiltó listások:
A másokon taposók. Az agresszívek. A nagydumás senkiháziak. Akikből hiányzik a tisztelet. A hazugok.

Jó-jó persze mindenki hazudik, ezt már Dr. House is megmondta, ez alól én sem vagyok kivétel. Inkább az a kérdés, hogy ki miért hazudik? Csak a saját bőrét menti, vagy valaki másét?  A második még majdnem oké is. De nem mindegy, hogy miben hazudunk. Nem mindegy, hogy hogyan. Alapjában véve a hazugság és a tiszteletlenség mértéke a meghatározó. Tök érdekes, mert nem vagyok haragtartó. A hazugok büntetése nem az, hogy nem hisznek nekik, hanem hogy ők sosem fognak senkinek. Ez nekem épp elég elégtétel. Szóval, ha valaki csúnyán átver pár nap múlva már nem is haragszom, de nagyon messze kerül a belsőbb köreimtől az illető.

Gyerekkoromban egy ceruza hegye beletört a tenyerembe, nem emlékszem hogyan, hogy elbénáztam, vagy verekedtem valakivel, de egy ceruzahegy került a tenyerembe, ez biztos. A seb beforrt hamar, de a bőr alatt még évekig látszódott a grafithegy. Így vagyok a hazug emberekkel is. Én mindenkinek megelőlegezem a bizalmat valamilyen szinten, de ha valaki átver, onnantól kezdve, mint az elefánt, nem felejtek.
És őszintén, kinek van szüksége olyan hazug emberekre a köreiben, akik nem becsülik és tisztelik annyira, hogy ne vágják át Őket át a palánkon csúnyán?
Szerintem senkinek. Nekem sem.
A bizalom az engem körülvevő csodaember-tömeg alapja. Szeretem, tisztelem és nagyra becsülöm azokat az embereket, akik körbe vesznek. Ennek felét sem várom el. De ahogy a medve, a bizalom sem játék.

Miért akartam ezt leírni? Azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha többen csinálnák így? Vajon boldogabbak lennének az emberek, ha megtanulnák, hogy nem kell ragaszkodniuk olyan emberekhez az életükben, akik többet ártanak nekik, mintha nem lennének? A másik oldalon állók, akik csak egy-egy esélyt kapnak arra, hogy akár agresszív tetteikkel, akár hazugságaik mentén végleges elutasítást kapnak, vajon átgondolnák-e mit tettek és változtatnának-e, ha minden emberről így pattannának le? Talán. Nem tudom. Ez már tényleg utópia, ahol mindenki azt kapja, amit megérdemel, és mindenki becsüli magát legalább annyira, hogy tudja, értékesebb bármilyen önzés okozta fájdalomnál. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://gismo8.blog.hu/api/trackback/id/tr448695630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása