Az a fajta kölök vagyok, aki elég makacs, ahhoz hogy megváltoztassa a világot. Szeretek így gondolni magamra. Szerelem, munka, zene, család, mindegy miről van szó...ha valamit elhatározok, hogy elérem, vagy megtartom, jó eséllyel úgyis lesz, mert nem adom fel, egészen addig, amíg meg nem változtatom az elhatározásomat, de ez a legritkább esetben egyenlő a szimpla "nem megy - nem nekem való" feladással. A makacsság sikerességed szemszögéből egy nagyon jó dolog, és egyben az egyik legfontosabb is.
Aki ma megismer semmi különöset nem lát rajtam, normál testalkatú vagyok, normál fejjel. (:D) De ha visszatekerünk olyan 5 évet és mutatok egy képet magamról, akkor általában nem hisznek nekem, hogy az a lény ott a képen bizony én vagyok. Gimi utolsó évében valahogy elkezdtek felcsúszni a kilók a mérhetetlen mennyiségű hamburger/melegszendvics/cukros üdítőknek köszönhetően. Ez az egyetemi éveim alatt csak gyarapodott, a még szegényesebb testmozgási szokásaim miatt. (Konkrétan pizzázni keltem fel az ágyból, nagyjából ez volt minden a rengeteg gyaloglás mellet)
Mindig csak ettem...
94kg. Ennyi voltam. Fájt a hátam, és a térdeim. Konkrétan párnával a térdem alatt tudtam csak aludni. Alápóckolás nélkül annyira fájt, hogy képtelen voltam szundítani egy normálisat. Nem segített se a mágneses térdszalag, se az ezerféle borogatás és a csontkovácsom, akiért Békéscsabáig kellett utazni is csak 3-4 kezelés (és sok-sok ezer forint) után ért el valamicske javulást. Az egyetem utolsó évében megelégeltem. Konkrétan utáltam tükörbe nézni. Utáltam, hogy puhány vagyok, és hogy fáj mindenem. Tudtam, hogy ez így nem mehet tovább, mert valószínűsítettem, hogy az egészség az tutira nem ilyen. (Egyébként sokat betegeskedtem is)
...és ettem!
Szóval eljártam plusz tesi órákra, kosarazgatni, kocogni néha (fájó térd ide vagy oda) és visszább vettem kajaügyileg is. Így, egy nyár alatt körülbelül 12 kg adtam le, tehát mikor elkezdtem dolgozni (ennek 4 éve már) épp 82 kg-ot nyomtam. Ezzel már úgy elvoltam. Nem fájt annyira a térdem, komfortosabb érzéssel néztem a tükörbe, bár szerintem még mindig átlag alatti fizikumom volt. Ezt a 80 körüli súlyt tartottam, néha kicsit több voltam, néha kicsit kevesebb.
Aztán jött egy szerelmi csalódás. Sok szabadidő, és hát az a gyerekes bizonyítási vágy azt eredményezte, hogy őrültként, bután beleugrottam az edzésbe és szépen le is fogytam, leszálkásodtam egészen 69 kg-ig. Ez persze addig tartott, míg az akkori lányka észbe nem kapott, és próbáltuk meg újra együtt. Büszke voltam, mert úgy éreztem a munka nem volt hiábavaló. De ez mekkora baromság volt...majd később elmondom miért. :)
Aztán a 69 kg-ból 70akármennyi lett nem soká, bár ezután már soha nem értem el a 80-at, 78-nál mindig elkezdtem tudatosan figyelni arra mit mikor eszem és picit mozogni, bár fittségben messze elmaradtam végig a 69-es formához.
PufiGyuri az egyetemen, azért akkor is vidám gyerek voltam. :)
Gyerekkoromban két felháborító, tényként közölt gondolattal találkoztam. Az egyik még óvodás koromból való, mikor is egy néni kézlegyintéssel reagált arra, hogy én kijelentettem: soha nem fogok cigizni és azt mondta, leszel te még gimnazista is... Akkor még nem tudtam mi az a gimnazista, de úgy voltam vele, hogy biztos valami gonosz szekta, és messziről elkerülöm majd, ha eljön az ideje. (Már akkor eldöntöttem - tudtomon kívül -, hogy iskolakerülő leszek, de egyébként nem lettem az. :) ) Mindenesetre, üzenem a néninek, hogy csalódást kell okoznom, de mái napig cigi nem járt a számban. Ennyit az általánosításról. ;)
A másik kicsit később: általános iskola, amikor Anyukám azt mondta, a nagy lelkesedésemet teljesen szertefoszlatva, hogy nekem soha nem lesz kockás a hasam, mert nem olyanok a génjeim. :'(
Az én Anyukám nagyon okos ember. Sokszor van igaza. Úgyhogy itt ennél a pontnál most bocsánatot kell kérnem anyukámtól, mert csalódást okoztam. Lett ugyanis kockás hasam.
Szóval visszakanyarodva az első pár sorhoz. Vannak könnyen jövő sikerek, és vannak olyanok, amik távolinak, elérhetetlennek tűnnek, ennek megfelelően a legtöbben nem is hisznek abban, hogy esélyed lesz elérni őket. Szar ez, tudom. De van egy jó hírem. Egyetlen egy ember hite is elég ahhoz, hogy elérd. Nyilvánvaló, nem árulok el nagy titkot: ez az ember TE vagy.
Szóval karöltve a makacsságoddal, meg kell tanulnod figyelmen kívül hagyni a kételkedőket, mert ha hiszel nekik, a saját kételyeid is felerősödnek, ami bizony megrendítheti a hited, sőt meg is döntheti azt, akkor pedig vesztettél. Hit nélkül kár bármibe is bele fogni időpazarlás. Tök mindegy miről van szó. Teljesen mindegy, hogy nagy házat, új autót, vagy épp hírnevet akarsz. Ha nem hiszel benne, ha nem hiszel Magadban, az esélyeid a sikerre egyre inkább a nulla fele konvergálnak majd. ( Persze van, hogy minden az öledbe hullik, ha arra vársz, akkor hajrá, ahhoz csak türelem kell, aztán vagy összejön, vagy nem ;))
A NeXt Dayben is kamatoztattam "nagyságom" :D
Na, most nyáron megismétlődött az, ami régebben: oda a kapcsolat, amiért mindent megadtam volna, hogy működjön, de nem így lett. Az önbecsülésem a földön hevert, mint mindenkinek, aki úgy érzi, nem becsülik meg, így elhatároztam, hogy életemben hosszú idő óta először nem másoktól teszem függővé boldogságom, hanem csakis magamtól. Szépen elkezdtem az átmozgató edzéseket, laza kocogásokat (a térdem még mindig nem az igazi azért) és nem tagadom az indíttatás az elején ugyanaz volt nagyrészt: a bizonyítási vágy. De minthogy szeretek a hibáimból tanulni, tudatosan szoktattam magam a gondolathoz, hogy nem amiatt csinálom, hogy bárkinek is megfeleljek. De 100% kihasználtam ezt a kezdeti megfelelési kényszeremet, nagyon sokszor segített átlendíteni a holtponton, hogy ne álljak meg kocogás közben, hogy még 10 belenyomjak a súlyba stb-stb. Hátrányaidból nyugodt szívvel kovácsolj előnyt!
Szóval a célom az volt, hogy megszeressem magam, hogy újrateremtsem Gismo-t, hogy egy újabb kipipált dolog legyen a listámon, ami biztosít arról, hogy bármire képes vagyok. Bármire...tényleg. Így is lett.
Helló,ez nem diéta!
Életmódot váltottam. Szóval terveim szerint a mostani formámat tartani fogom jó ideig. De mint írtam ez persze attól függ, hogy változik-e a célom és lesz-e fontosabb annál, hogy rendesen karban legyek tartva. Jelenleg 65-66 kg vagyok és életemben nem éreztem ilyen jól magam a bőrömben, mint most (Voltam egy pár hete 64 is, de nagyon legyengültem, így picit többet kajáltam és most jó :)). Kényelmes tempóban ugyan, de nem okoz gondot 10 km lefutása, a saját súlyommal edzek, tényleg fittnek és egészségesnek érzem magam. Picit megfordult velem a világ, az emberekkel is másmilyen vagyok. Kedvesebb vagyok. Nyitottabb. Magabiztosabb. Megszerettem magam.
Szóval itt van egy before-after kép:
Nekem a jobb oldali Gismo jobban adja :)
Joci, aki már 14 éves korom óta tulajdonképpen a hetero élettársi szerepet tölti be életemben, a múltkor elnevezett Jersey Shorenak, mert annyit nézegetem magam a tükörben. Gondolkoztam azon, hogy ez már-már beteges lehet. De az igazság az, hogy amikor most tükörbe nézek, iszonyat büszkeség tölt el, hogy meló, zenekar és az otthoni segítség mellett volt erőm /időm/energiám ezt összehozni.
Sokat gondolkoztam, hogy felkerüljön-e a következő kép vagy inkább ne. Végül emiatt a postom (Kurva jó vagy!!!) miatt, úgy döntöttem, hogy PERSZE! Hisz ezen dolgoztam és büszke is vagyok rá. Ennyi ripacsságot igazán megengedhetek magamnak.
Anyukámnak ajánlom, hogy tudja, hogy az olykor mások által elérhetetlenként aposztrofált dolgokat is el lehet érni, csak hinni és tenni kell.
Bocs a fejemért, szerintem ultra béna. És hát van még mit farigcsálni itt-ott a testemen is, de az már folyamatban van . A kép készülte óta (ez több mint egy hónapos kép) volt jobb és volt rosszabb is, még finomhangolom az életmódom :)
Attól meg, aki úgy gondolja gáz ez a kép, bocsi, de tényleg. Kicsit szerintem is az, meg mondom én a frankót, mert az efféle feszítős képek tőlem mindig is távol álltak, de most az egyszer nem érdekel, mert pár hónapja azt sulykolom mindenkibe, hogy ne szégyellje azt, amire büszke. A képet egyébként Krucsó Gergő, fogadott testvérem készítette, aki mellesleg az egyik legjobb operatőr lesz az egész országban pár éven belül (Még pár év és a világon :) ) . Ezt csak úgy mondom. :)
Szóval ez nem a végleges forma, a tökéletestől messze van. Attól is messze van amit el akarok érni. Szóval sok még a munka előttem ;)
De nem ez a legfontosabb.
Mármint az, hogy most hogy nézek ki, az csak egy kép, egy állapot, semmi más. Vannak ennél sokkal fontosabb dolgok is. Például, hogy kontrollálom magam. Ha akarom, akkor izmosodok, ha akarom, fogyok, ha meg nem érdekel annyira, akkor nyilván hízok valamennyit. Önuralmat tanultam, és ennél nagyobb érték a mai világban nem sok van, de legalább is nagyon hasznos, én azt látom.
De a legjobb dolog, amit viszont nem is vártam, ami szinte már bónusz kategória, hogy nagyon sok ismerősömet motivált az utóbbi pár hónapban az elszántságom. Többen elkezdtek mozogni, tanácsot kérnek mit, hogy csinálok. És ennél nagyobb elismerést nem igazán kaphat az ember. Iszonyatosan jó érzés, plusz ez egy újabb motivációs faktor volt út közben. Az egyik nap nagyon fájt a bokám, de nem hagyott nyugodni, hogy már két napja nem futottam, elindultam hát...aztán úgy éreztem, hogy ez nem megy, fáj, hagyom a francba. Aztán eszembe jutott, hogy mi a tököt fogok mondani a többieknek? Hogy mondjam azt, hogy néha amikor fáj akkor sem szabad feladni, ha én magam nem vagyok rá képes? Számomra nagyon fontos a hitelesség. És bár a hitelességet magát a tökéletességhez tudnám hasonlítani - úgy értem, szerintem 100%-ig nem lehetsz az, mert ember vagy, és mint olyan nem lehetsz tökéletes - törekedni kell rá.
Szóval köszönöm Mindenkinek a támogatást, és amennyire csak tudom, viszonzom, és higgyétek el Mindnyájan, hogy képesek vagytok bármire. Ha ezt elhiszitek, GARANTÁLOM, hogy úgy is lesz.
"Pain is temporary, glory lasts forever."
"A fájdalom átmeneti, a dicsőség örök!"
Egy fájdalmas TRX Rip Training pillanata Szabó Juci barátommal
Ez elsősorban egy rövid kis kronológia lett, meg némi magyarázat, és hát persze üzenet. De ha igény van rá leírom, miket, s hogy edzettem, milyen nehézségekkel kellett szembe néznem, mindent amire csak kíváncsiak vagytok. Szívesen teszem, hátha tudok segíteni, hisz nekem is sokan segítettetek és sokan motiváltatok amíg idáig eljutottam.Szóval köszönöm Nektek, és ha tudok, adok vissza belőle! :)
U.I.: Azt azért jó ha tudod, hogy én annyira szégyellős voltam pár éve, hogy senki előtt nem mertem levenni a pólómat. Szóval nekem ez nagy dolog! Nagyon nagy!