Gismo, a hős szörnyecske

Valóra vált egy álmom, 15 évet vártam rá

2014. augusztus 16. - Gismo8

 

 

"So here's your holiday,
hope you enjoy it this time, you gave it all away."

12-13 éves lehettem, amikor Komádiban a Fő utca 35 szám alatt, az Erzsébet Gyógyszertár emeletén a legjobb barátom, Balázs a gépnél izgatottan mutatott meg egy pár dalt, valami kaliforniai zenekartól. Furcsa volt, máshogy szólt az egész, mint amit megszoktam Náksi és Brunner Club Sandwichétől. 

"Ezt hallgatják a deszkások Csökmőn" mondta. Megtetszett. Emlékszem, egy kék hátterű honlapról, KoRnGirl honlapjáról töltöttük le a dalokat és természetesen széthallgattuk őket, ahogy azt illik. Akkor megfogadtuk, hogy egyszer elmegyünk egy Blink koncertre, ha a fene fenét eszik is. Pedig akkor még valószínűleg a zenekar tagjai azt sem tudták hol van Európa, nemhogy Magyarország. De azt mondtuk, ha kell, kimegyünk Amerikába. Na persze. :)

Idén tavasszal megtudtam, hogy a Blink fellép a Szigeten. Nem nagyon volt kérdés bennem..."Nem érdekel mibe kerül, ott kell lennem." Pedig már kinőttem kicsit a pop-punkot és a zenekar által boncolgatott, deszkás, szarok-a-világra buli van, csajozzunk témát, de ez akkor is a Blink, el si mondom, miért volt fontos ott lennem.


10559964_10204087401245930_4392563144925967981_n.jpg
A Sziget jegyem a Blink182 első albumával, a Buddhával

A koncertbeszámoló részét rövidre fogom, bocsi. Balázzsal, Lackóval és Andival mentünk (Balázs öccse és barátnője), de ők lemorzsolódtak, így Balázzsal ketten maradtunk az olaszoktól, hollandoktól, svédektől, és angoloktól hemzsegő hering partyban. Felcsendültek a dalok, amire felnőttünk, amire együtt gördeszkáztunk, ami végig kísérte az életünk minimum 10 évét elég erős nyomot hagyva, nem csoda, hogy néha egymásra ordítottunk: "BASZD MEG ITT VAGYUNK!" - fel sem fogtuk igazán.
Hogy hogy szólt, hogy mennyi energia jött át, mennyire játszottak jól, milyenek voltak a színpadon, megmondom őszintén nekem mind-mind másodlagos volt. Egy olyan álmom vált valóra, amiről gyerekként tényleg csak a levegőbe beszéltünk, mert teljességgel lehetetlennek tűnt. Tom, Mark és Travis, picit már korosodva lenyomták a showt és utólag rengeteg kritikát kaptak a magyar médiától. De nekem valahogy nem erről szólt ez az egész.

10614288_578438602278848_4116820243233189210_n.jpg

Blink, onnan ahol mi álltunk (Köszi Balázs a képet!)

Ott álltam a tömegben, és amikor épp nem ugráltam vagy pogóztam (mert hát ugye dögöljek meg, ha nem pogozom a punkokkal egy Blink koncerten :D) akkor tátott szájjal álltam és végiggondoltam, hogy mennyi mindent köszönhetek annak, hogy Balázs annak idején megmutatta nekem ezt a bandát. Hogy tizenakárhány éve az első dal, amit megtanultam gitáron a gimiben az a Stay together for the kids volt, és hogy ha nincs ez a banda, valószínűleg soha nem lesz NeXt Day, ami azt jelentené, hogy az a rengeteg élmény, és csodálatos ember, amit a zenekarom hozott az életembe, most nem lenne. Ha nincs Blink, nincs NeXt Day, nincsenek a mostani barátaim, akikre az életem is rámerném bízni, nincsenek azok a találkozások, amelyeknek következtében ott járok az életemben, ahol most vagyok. Ezt elmondtam másoknak is, és azt kaptam, hogy ha nem lett volna a Blink, akkor is lennének jó barátaim és valószínűleg, akkor is jól érezném magam. Ez bizonyára így is van. De EZ, ez a mostani az én életem és nagyon szeretem, és igenis a Blink182 hatalmas szerepet játszik benne.
Ezen gondolkoztam az új számok alatt, amiket nem ismertem. Boldog voltam. Valóra vált egy gyerekkori álom. És azt éreztem, így lesz ez a többivel is. Igen, van amire várni kell, van amiért tenni kell. De ha mindkettő meg van, akkor egyszer csak ott állsz az álmod közepén...ébren. És ez egy elmondhatatlan érzés.

 

image.jpg

Aerosmith után szabadon. :)


Még a koncert után egy órával is csak jöttek elő az emlékek. A Gimiből, az egyetemről, NeXt Day-es élményekről, és azt éreztem, hogy most egy kicsit elcsitult a világ. Megszűntek a gondok. Valahol mindig is ezt jelentette nekem a Blink és az egész Pop-Punk. Hátralépni kicsit a gondoktól és jól arcon csapni őket vidáman, nagy vigyorral, egy sörrel a kezedben.

Milyen volt a koncert? Milyen volt a produktum? Szinte majdhogynem fogalmam sincs. Nem tudtam igazán arra figyelni. Nem kerestem hibákat, nem érdekelt a show. Az érdekelt, hogy ott van három bohóc a színpadon, akik azt sem tudják ki vagyok, mégis olyan dolgokat indítottak el bennem anno, aminek annyi mindent köszönhetek. Az érdekelt, hogy most épp ez nagyon jó, és hogy úgy néz ki, a többi álmomra is csak várni kell, és menni/tenni érte, ha eljött az ideje, és ezért az érzésért én kimondhatatlanul hálás vagyok és megérte elmenni.

Soha nem feledem az élményt. De tudod, nem ez talán a legfontosabb az egészben. Hisz végtére, bármennyire is vágytam rá, ez is csak egy álom a sok közül. És ugye vannak álmaink amelyek soha nem válnak valóra, és mégis teljes életet élünk nélkülük. De ami miatt ez az álom viszont igazán különleges az tudod mi?

.

.

.

.

.

.


CAM00871.jpg
Hogy Balázs, aki még mindig az egyik legjobb barátom...Ő volt ott velem. Mert mit ér egy álom, ha egyedül éled meg? :) Köszi Balázs mindent! :)

Meghalt a kapitányom, de tanultam Tőle

 


Én imádom a jó humorú filmeket, szeretem az akció dús történeteket a mozivásznon, még a thriller és horror hátborzongató jeleneteit is tudom furcsamód élvezni. De a legjobban talán mégis az elgondolkodtató, pozitív és hasznos üzenetekkel teli filmeket szeretem.

Azon a napon, amikor épp egy álmom vált valóra, és élőben hallhattam gyerekkorom meghatározó zenekarát, egy másik álmom, hogy egy nap megiszok egy italt az egyik kedvenc színészemmel, elérhetetlenné vált.
Robin Williams meghalt. Nem hittem el. El sem tudom mondani, mennyi mindent tanultam az általa játszott karaktereken keresztül, hála a hiteles játékának, és a karakteréhez tökéletesen illő Mikó István hangjának. Úgy néz ki új filmben már nem látom Őt, ami mélységesen elszomorít, mert nagyon szerettem.

 


Robin Williams (1951-2014)

De!!  Így is rengeteget tanultam Tőle és a karaktereitől, összegyűjtöttem egy pár üzenetet a kedvenc filmjeimből, ami szinte részemmé vált az elmúlt években.


1. A 200 éves ember:

"Annak ismerjenek el, ami és aki vagyok, se több, se kevesebb."

 

2. Patch Adams

"Tanulni fogok, hogy segítsek az embereknek."


3. Good Will Hunting

"Nem vagy tökéletes pajtás, de megnyugtatlak, az a lány az sem tökéletes. A kérdés az, hogy egymásnak tökéletesek vagytok-e. Erről szól az egész, ez a bizalom alapja."

4. Holt költők társasága

"Éljetek a mának fiúk, használjátok ki az életet."

 

5. Jó reggelt Vietnám!

"I feel good"

 

Összegezve, amit magamévá tettem, megtanultam, s jellemem részévé vált:
Sokkal inkább hajt, hogy méltóságteljes életet éljek, igazat és őszintét, mint sem maga a dicsőség. Sem több sem kevesebb nem akarok lenni az emberek szemében, mint az ember aki vagyok. A tettek számítanak csak. Ezért ragadom meg az alkalmat mindig, hogy fejlődhessek, mert úgy gondolom, hogy az emberi lét valahol arról is szól, hogy a sok dolgot, amit megtanultál, jóra használd, s add tovább, ha van lehetőséged. De persze tisztában vagyok vele, mindegy milyen jó ember vagy, s hogy esetlegesen a világot is sikerül jobbá tenned kicsit, teljes az ember csak "A" társad mellett lehetsz. Mert a sikerhez, a jótettekhez esténként nehéz odabújni. Légy bármennyire is talpra esett és boldog egyedül, csak egy bizonyos valaki mellett tudsz kiteljesedni igazán. Valaki mellett, akiben bízni tudsz, aki támogat, és akivel együtt mentek az úton. Együtt tudtok élni. De nem a múltban, hanem a jövőre gondolva a mában. Mert az az egyetlen nap a héten, amikor képes vagy változtatni, képes vagy tenni.
Persze az egészhez hozzátartozik, hogy nem lesz mindig minden szép és jó az életben. De az is biztos, hogy csak rajtad múlik, hogy milyen hangosan énekled: "I feel good."

Robin Williams mindig meg tudott nevettetni, de mellette mindig sikerült elgondolkodtatnia is.

Szóval Mr. Williams, elmondhatatlanul hálás vagyok Önnek. Sajnálom, hogy már nem lesz alkalmunk meginni egy jó rosé fröccsöt. De remélem ahol most vagy, ott hangosan szól a fenti szám és szívből énekled! Nyugodj békében!

Az Önbizalom Ereje

 

 



"Gravity is working against me
And gravity wants to bring me down"


Nem kell Neked bemutatnom az életet, ugye? Ismered jól, csupa fent és lent. Telis-tele kudarccal, fájdalommal, dolgokkal, amiket nem értünk, és ennél fogva rettenetesen nehezünkre esik elfogadni azokat. Mert mindig, mindent meg akarunk érteni.

Azzal kezdtem az évet ebben a posztban, hogy amit a legjobban várok a 2014-ben, azok a kudarcok. A dolgok, amelyek nem sikerülnek. Egészen egyszerűen azért, mert rájöttem, ezeken keresztül van lehetőséged megismerni önmagad. És a kudarcaidra való reakcióid példázzák legjobban a fejlődésed. Az éve elején a tavalyi rengeteg olvasással, edzéssel, önismerettel töltött idő után úgy éreztem, felkészültem. Tudtam, hogy egy piszok nehéz év vár rám. Hiába a pozitív életszemlélet, az igazság az, hogy több oldalról kapom a hideg zuhanyt, de azokat azért nem teregetem ki, mert úgy gondolom sem szánalomra, sem sajnálatra nincs szükségem. Az nem segít a feladat megoldásában. Ellenben, ígérem, később mindent leírok részletesen, amint sikerült pontot tennem a végére, szívesen megosztom, mert annak már lehet haszna másnak is.

 

Self-Confidence-GSalam.Net_.jpg

Amikor bízol magadban, nem aggódod túl. Ugrassz!


Ez pár éve még nem ment volna. Boldog, boldogtalannak panaszkodtam, sokszor már a legapróbb-cseprőbb dolgokon is. Igaz, akkor is mindig hittem, hogy lesz jobb, csak akkor még nem tudtam hogyan, s kintről, a külvilágtól vártam sokszor a megoldást. Aztán rájöttem, hogy ez sehova se vezet, vagy csak nagyon lassan.

Ezért döntöttem úgy, hogy átalakítom a gondolkodásmódom, a testem, a szokásaimat (ezeken még dolgoznom kell) és a legfontosabbat: a hozzáállásomat. És most, bár még nem vagyok kész, úgy érzem minden rendben lesz.
Tudom, hogy nincs olyan kudarc, amit ne élnék túl. Hogy nincs olyan feladat, amit ne tudnék megoldani. Tudom, hogy ha valami nem sikerül, az csak is az én felelősségem, még ha a szerencsének van is szerepe a dologban. Nem akarok már kibújni a hibáim, vagy a döntéseim súlya alól. Tudom, hogy ami történik, az az életem része és elhiszem, hogy megtalálom a módját, hogy előnyömre fordítsam, akkor is, ha megtörténtekor épp a szívem szakad meg, vagy összedőlni látszik egy hosszú tervezést és sok munkát igénylő kártyavár.

A szív sebe is beforr, várat is építhetsz újat, hisz a kártyáid mindig megmaradnak, egyet azonban nem fogsz tudni pótolni: az idődet, amit a földön vesztegettél, azon töprengve, hogy hogy akkor most ezt az egészet miért kaptad.

Van, hogy kapod és kész.


Amikor rendben vagy magaddal, amikor nincs benned kétség, hogy minden kudarcod ellenére, várnak még Rád jó dolgok az életben, akkor megváltozik a világ, csupa lehetőség lesz. A világ tényleg tele van lehetőséggel. Komolyan. Van, ami az öledbe hullik szinte, de van hogy meg kell keresni, mert a lehetőség egy-egy alfaja igen félénk lény.Menni kell utána.

:)


Bízni kell benne, hogy vár Rád, de ami ennél is fontosabb, bízni kell magadban. S aztán ahogy Váci Mihály is írja:

"Nem elég a jóra vágyni:
A jót akarni kell!
És nem elég akarni:
De tenni, tenni kell!"


Enélkül a lehetőségek nagyot legyintve elmennek majd melletted. Amíg nincs önbizalmad, ez az egész megrémiszt. De amikor tudod, hogy ki vagy, hogy mik az értékeid, hogy mit akarsz elérni, és bízol MAGADBAN, már nem félsz.

Többé már... NEM félsz!
Sőt! Izgatottan várod a jövőt, mit hoz.
Ez az Önbizalom Ereje.

:)

Amiről nem tudsz hazudni Magadnak

 


"So what's due, let it come
As written by the universe"

Az ember folyamatosan győzködi magát dolgokról. Hogy ez, vagy az jó neki, vagy ezt vagy azt érez. Az önmanipuláció egyébként egy hasznos dolog. De az érzések bizony makacs egy valamik, és vannak, amelyek mindennemű próbálkozásunk ellenére sem akaróznak "kimagyarázódni" belőlünk. (Ez a frázis végül is annak a szitunak az ellentéte, amikor bemagyarázol valamit magadnak :))  
Szóval, van, hogy az Istennek se sikerül meggyőznöd magad.

cliff-diver.jpg

A kutyafáját! Mindegy, hogy mit csinálsz, hogy mivel foglalod le magad, mennyire fárasztod le magad és hogy hangosan vagy akár magadban mennyire meggyőzően tudod azt hazudni, hogy, amit érzel az nem úgy van. A kis piszok még tán jobban erőre kap. Ez akkor van, amikor annyira akarsz valamit, ami felől egyébként meg kétségeid vannak, hogy az érzés egyszerűen legyűr. 

LE-
GYŰR!

Az ember a legtöbb vágyáról elég egyszerűen le tud mondani. Le tudsz mondani a nagyobb házról, le tudsz mondani az új autóról, vagy a jobb fizetésről, lényegében bármiről, amit meg tudsz magyarázni, hogy valójában nincs rá égetően nagy szükséged, meg persze, ha egyszerűen elérhetetlen a vágyad.
Sokszor nem értik, miért nem vigyázom jobban a dolgaimra. Én azt szoktam felelni, hogy mert nem temetik mellém. És mert a mai fogyasztói társadalomban ez eleve nem egy nagy érvágás, ugyanis mindent úgy gyártanak le, hogy előbb vagy utóbb cserélni kelljen. Nekem viszont nem éri meg egy plusz stressz faktor az életemben, ezért nagyon ritkán veszek magamnak olyan értékű holmit, amit ne tudnék könnyedén pótolni. 
Természetesen értem, ha ezt mások butaságnak tartják, de én tényleg úgy gondolom, hogy nem akarok azon aggódni, hogy most megkarcolódik-e a telefonom kijelzője, vagy sem. Van elég dolog, amin aggódhatok. :)

Más a helyzet viszont az emberekkel. Más a helyzet a barátokkal, a családdal, akikre nekem például - a rengeteg vállalásom miatt - kevés időm marad, de ha baj van, és tudok segíteni, tudják, hogy számíthatnak Rám. De vannak, akik máshogy gondolkodnak - a mai világban ez nem ritka - ezt illetően,  azzal sincs semmi baj. Sok mindent lehet a listánkon előbbre helyezni, mint az emberi kapcsolatainkat, ám ha egyéni érdekből kerülünk egyik társaságból a másikba, akkor jó számolni vele, hogy az érdekekhez fűzött társaságban Te sem vagy más, mint egy érdek a sok közül. Te is cserélhető leszel, ha az érdek úgy diktálja. Nothing personal. 

De itt még mindig megmagyarázhatjuk magunknak, hogy ez a MI, saját érdekünk és mint járulékos veszteség elkönyveljük barátaink lecserélődését, mondván a barátok jönnek mennek. (A SZERETŐ CSALÁD viszont semmilyen körülmények között NEM!!!)

Ahol azonban nem tudsz magadnak hazudni, az az a helyzet, amikor találkozol valakivel, aki elindít Benned valamit. Nem a hebehurgya, fesztiválon összehempergős, fél éjszakás csajra (vagy srácra) gondolok, meg a kiváltott hormontúltengésedre. Hanem valaki olyanra, akit kicsit mélyebb ismeretség után is el tudsz magad mellett képzelni. Ilyenkor hogy adod be magadnak aranyapám, hogy "nem fontos", "nincs rá szükségem", "majd lesz másik" és a többi maszlag? Megmondom én: Sehogy.
Sehogyansenem.
Ha be tudtad magadnak magyarázni, akkor egyébként valószínűleg úgy is van, akkor nem Őt kerested. Ha viszont már jó ideje küzdened kell magaddal, akkor bizony azt kell mondjam, bajban vagy!
Észérvek? Cöh. A kicsi, ám annál makacsabb szívedről úgy pattannak le, mint tankról a fadárda. Te meg nem haladsz egyről a kettőre, csak csinálod magadnak a belső feszkót. És ez nem más, mint önmagad megerőszakolása.
Az meg amellett, hogy fájdalmas, még időpocsékolás is.



Vagy szerinted nem?

Te élsz a lehetőségeiddel? Tudod-e, mi az az Alpaka?


...Ezt eredetileg 2013 Júniusában írtam...azóta itt pihent...most lett nálam is aktuális
...

surfing-alpaca-02.jpg

Az Alpaka egy jó pofa állat

Szóval: Te élsz a lehetőségeiddel, Will Hunting? (ha nem tudod ki Ő, később kiderül)

Én legtöbbször nem. De sosem tartottam ezt eget rengető problémának, tetszik tudni, mindaddig amíg nem feszélyez és nem kelt benned kellemetlen érzést, nincs baj. Nagyon fontos mindig mérlegre tenni mindent, amit egy-egy lehetőséggel nyerhetsz, és természetesen a másik oldalra tenni azt, amit veszíthetsz. Mert a lehetőség bizony nem csak pozitív hozammal jár, mindig le is kell mondanod valamiről, ami addig megvolt. Ha azonnal nem is, később mindenképpen. 

A lehetőség változással kecsegtet. Mindig.
A Te döntésed, hogy vállalod-e az árát, vagy sem.

Vannak olyan emberek, akik mindenbe fejest ugranak, meg vannak a magamfajták, akik végiggondolnak mindent alaposan. Én általánosítok. Elfogadtam, szembenéztem azzal, hogy én is ember vagyok, mint Te és mint bárki más.
Már tudom, hogy nem vagyok különb másoknál, már ami az alapprogramomat, az ösztöneimet, a vágyaimat, az álmaimat illeti és ennek megfelelően mint Te is a tökéletességtől messze állok és hibázok.
Egy dologra viszont nagyon odafigyeltem az utóbbi években: Hogy legyen kontrollom az önzésem fölött. Piszok nagy belső harc ez, de jó úton vagyok, egészséges tempóban haladok a terveimmel. És nekem ez a legfontosabb.

Szóval lehet az ember bevállalós és ugorhat fejest, úgy lehet gyorsan, nagyot szakítani, de persze ha mellé ugrasz, onnan lehet hatalmasat esni is. 
Én is estem már nagyot. Nehéz volt visszamászni, így már óvatosabb vagyok. Sokkal.

Na de most olyan lehetőségről akarok beszélni, ami Neked vagy akár nekem is megadatik, de nem élsz/élek vele.

Mi van akkor, ha olyan lehetőséged van, amiért más ölni tudna. Olyan, ami másoknak tényleg elérhetetlen álom csupán. Neked meg ott van a lábad előtt, esetleg meg is dolgoztál érte, de valami belső hang visszatart. Esetleg egyszerűen nincs kedved, nem akarod, valami miatt nem fűlik hozzá a fogad.

 

A kérdés: Tartozol-e bármivel is azoknak az embertársaidnak, akik mindent megadnának azért, hogy a helyedben lehessenek, mert nekik nem adatott meg a lehetőség?

 

Most Te vagy egyből rávágod, hogy NEM!...vagy elgondolkozol egy kicsit...
Én személy szerint nem tudom a választ. A túlcsorduló empátiám miatt azt mondom, igen, tartozol ennyivel másoknak. Másrészt, a belső késztetésed, belső hangod üzenetét, és annak kiszolgálását legalább ennyire fontosnak tartom.

Az egyik kedvenc filmem a Good Will Hunting.
Will története számomra a tökéletesen példázza a fentieket. Will egy zavarodott, fiatal zseni, aki nem tudja hova tenni magát és menekül mindennemű felelősség elől. Sean, a pszichológusa itt épp arra próbálja rávezetni, hogy ne pazarolja el a tehetségét:

Később Will legjobb barátja is elmondja mit gondol arról, ahogy Will éli és ahogy élni akarja az életét:

Kedvenc sorok:

"Nem...nem...nem..nem egy frászt! Nem Magadnak tartozol ezzel, nekem tartozol..."

"Én bármit odaadnék a tehetségedért, de az összes többi gyerek is..."

 

Ha nem láttad a filmet, nézd meg, nem lövöm le a végét. És azt sem tudom Neked megmondani, hogy mi a helyes döntés, vagy hogy van-e olyan egyáltalán. Nem tudok én semmit. :)

 

 Csak vársz és vársz, hogy jöjjön a hullám...

Bizony a lehetőség az olyan, hogy könnyen elillanhat. A szörfösöknél például egy verseny úgy néz ki, hogy a szörfös kimegy a nyílt vízre és várja a hullámokat. Figyeli őket, ahogy életre kelnek.
Jön az első. Úgy gondolja nem ez lesz az. Jön  a második, jobban néz ki, de még kivár. Jön a harmadik, az eddigi legnagyobb, de még ennél is jobbat szeretne. És ezután csak kisebb hullámok jönnek. Mi történt?
Elszalasztotta a tökéletes hullámot, mert jobbra várt. Van, hogy bejön, van hogy nem. Ez ilyen szerencsejáték.
Szóval nehéz ez.

De had mutassak valamit:

.

.

.

.

.

.

.

.

.


11744_594456267232281_102348735_n.jpg

Fuck Yeah! YOLO!

Persze, ha nem a szörfverseny megnyerése a fő cél....mindegy milyen a hullám. És amint látod a fenti képen, nem csak nagy hullámmal lehet maradandót alkotni. De ha jön a hullám, igenis meg kell lovagolni, már ha valami újat és nagyszerűt akarsz.


Jópofa állat az alpaka, mi?

:)

Tetszik vagy sem: Te is csak egy Gyufaszál vagy!


Dal a poszthoz:



Szevasz, Te kis Gyufaszál!

7 másodperc. A szakirodalom szerint ennyi idő kell ahhoz, hogy első találkozásnál a veled szemben álló így vagy úgy elkönyveljen a saját előzetes kategóriáinak, tapasztalatainak megfelelően. 7 másodperc alatt bekerülsz egy skatulyába és ha ez nem lenne elég, még rád is húzzák a fedőt.

Onnantól ott kuksolsz a sötétben a többi gyufaszállal, és bármit is mondasz, a skatulya, ami körülzár, tompítja azt, sőt időnként, ha a skatulya fala túl vastag, teljesen el is némít.

matchbox.jpg

7 másodperc rövid idő: Elég egy mondat, vagy egy rosszul választott cipő, s máris nem a megfelelő skatulyában találod magad

Szétnézel és azt látod, hogy a skatulya tele van olyan gyufaszálakkal, akik között Te kívülállónak érzed magad. Egyszerűen nem érted, mit keresel közöttük, hisz Te másfajta Gyufaszál vagy, pontosan tudod. Nem érzed magad jól közöttük, a skatulya, amibe kerültél, szintén egyértelműen nem a Te otthonod.


matchbox2.jpgNe feledd, talán csak számodra egyértelmű, hogy rossz gyufák közé kevertek...

 

De mit lehet tenni? Be vagy zárva és hiába kiabálsz, hiába mondasz bármit is, a skatulya hajthatatlanul tompít. Szinte kár minden szóért. Ahhoz, hogy szót érts emberünkkel ki kell jutnod a skatulyából, meg kell mutatnod, hogy, bár Ő abban képzelt el téged, az nem a Te természetes közeged, Te nem odavaló vagy. Meg kell győznöd, de ugye mint mondtam nem szavakkal biztos, hogy szavakkal menni fog. Akkor hogy? Tettekkel! Ha bizonyítani akarod, hogy máshol a helyed, az egyetlen tényleg hatékony mód, ha megmutatod, hogy nem az vagy, akinek az első 7 másodpercet követően Ő elkönyvelt. Nem a bizonyítványt kell magyarázni, építkezz tettekre. Mert ezeknek van súlya,  hisz tudod... a szó elszáll, a tett nyomot hagy.

2013-Match-Synopsis.jpg
Találd meg a módját, hogy kitűnj a gyufák közül, ez az egyetlen igazán hatékony módja, hogy kijuss a skatulyából

Szóval, ha úgy érzed rossz skatulyába kerültél, meg kell próbálnod kijutni. Sikerülhet erővel kifeszíteni, de a legokosabb, ha megvárod, míg a partner egy pillanatra kinyitja a skatulyát, s akkor kiugrassz. Kevés időd lesz, mert ha nem tudod rövid időn belül elgondolkodtatni, hogy talán nem ebbe a skatulyába kellene visszatennie, akkor nemes egyszerűséggel visszadob ugyanoda. És akkor még nehezebb lesz kijutnod. Szóval csak ügyesen, okosan! :)

Nézőpontváltás
De ugye azt tudod, hogy Te is ezt csinálod? Hogy Te is, akárcsak én, nagy valószínűséggel mindenkit gyufaszálként pakolgatsz önkényesen a kis skatulyáidba. És ugye tudod, hogy néha elvétjük? És remélem miután tudod, milyen gyufának lenni, együtt tudsz érezni velünk... a többi gyufaszállal.



Puszi,
Skatulyaszaggató Gismogyufa

A mosoly, mely nem igazi

 


Mert hát ilyen is van. Nem azért, mert hazudni akarsz, nem akarsz Te senkit átverni. Egyébként sem sikerülne, hisz az efféle mosolyokról messziről lesüt, hogy nincs rendben vele valami.

Szóval, ha akarnál sem tudnál vele átverni senkit. Talán kicsit önmagad, de ennyi. Picit elhitetni magaddal, hogy így a legjobb. Magadra erőlteted és azt mondod, nem fáj. Közben meg a torkodban dobog a szíved és ordítanál, mert amit mondasz vagy teszel az valahol ellentétben van azzal amit igazán szeretnél.

Akkor miért van rá szükség? Miért csináljuk? Ez valójában a gyengeség vagy az erő jele? És van értelme egyáltalán?

http://www.hdwallpapers.in/walls/why_so_serious-wide.jpg

Mivel az életben minden nap döntéseket kell hoznunk, elkerülhetetlen, hogy olykor olyan szituációkkal találkozzunk, hogy döntési lehetőségeink közül egyik sem kecsegtet jóval. Amikor mindössze két rossz dolog közül van lehetőségünk választani általában van a könnyebbik rossz, és a kevésbé rossz. Ritka az, amikor a kettő egy és ugyanaz.
Így vagy úgy, mindenképp fájó döntést kell hoznunk, mert amit szeretnénk az nem szerepel a döntési lehetőségeink között.

Ilyenkor erőltetjük magunkra a mosolyt, ami nem igazi. Ez a hamis mosoly valahol fél úton születik a szíved és az eszed között, a fájdalom szüli. S bár csak megjátszott mosoly... pontosan látszik rajta, valahogy mégis őszinte. Mert így is mesél, talán többet mint egy átlagos mosoly, és valójában igazabb, mint bármelyik, csak máshogy.



Nagylevegő.

Foglalkozz a Magad dolgával!



Komolyan mondom, és nem a sértődöttség beszél belőlem.
Ez a post most nem azért íródik, mert túl sokan belemagyaráznak a dolgaimba, és zavarna, hanem azért, hogy rávilágítsak valamire, amit hajlamosak vagyunk szem elől téveszteni.


Fókusz.


Gyerekkorom óta mindig is a fair play híve voltam, a társasjátékban ugyan sokszor úgy pörgettem a kockát, hogy hatost dobjak, de csak azért, mert úgy gondoltam, ez belefér a közösen elfogadott szabályrendszerbe, feltéve, ha engedem, hogy mások is úgy dobjanak.
És természetesen engedtem. Azt viszont se magamnak sem másnak nem néztem el, ha csaltak. Ez becsület és a másik iránt viseltetett tisztelet kérdése már.
A fair play az, amikor ugyanazon szabályokkal és lehetőségekkel játszatok mind a tábla körül.
Az élet viszont úgy tűnik nem ilyen.
Azt hiszem, pontosan tudod miről beszélek.


http://www.targetprocess.com/blog/wp-content/uploads/2014/03/focus.jpeg
Szóval az élet nem feltétlenül igazságos, és ha van valaki, aki nehezen tűri, sőt: utálja az igazságtalanságot, az én vagyok. Így egy érdekes szituációban találtam magam, amikor a felnőtté válás macskaköves útjára léptem. Igaz, mindig arra törekedtem, hogy senkinek sem ártva éljek, elvégeztem a feladataim, erkölcsösen és mások által IS elfogadott elvek szerint éltem, mégis azt láttam, hogy mások a lábukat lógatva, henyélve, teljes életet élnek, nekem mindenért kőkeményen meg kell dolgozni, és van, hogy még akkor sem sikerül elérnem a kitűzött célt.
Piszok idegesítőnek tartottam.

Szeretek beszélgetni, szeretek új embereket megismerni, és nyitott is vagyok mindenre, ha épp időm engedi. Innen tudom, hogy ezzel a belső harccal nem vagyok egyedül. Mindannyiunkat bosszant, hogy sokszor meggebedve két műszakban dolgozunk, egyáltalán a megélhetésért, míg másoknak minden a feneke alá van téve. Nincs igazán bajunk azokkal, akiknek minden megadatik, legalábbis be kell látnunk, hogy erről Ők nem is tehetnek, de maga a helyzet nagyon frusztrálhat bennünket.
FrusztrálHAT...de csak ha hagyjuk.
Merthogy van rá megoldás, van rá gyógyír.

Tudod...teljesen mindegy, hogy optimistának, pesszimistának, vagy realistának vallod magad, egyet meg kell értened. Mindaddig, míg a figyelmed arra irányul, hogy mid nincs és hogy ehhez képest másnak mije van, valamint folyamatosan azt hajtogatod, hogy veled elbánt a sors, és hogy utálod a világot, mert Te nem ezt érdemled, egy fikarcnyit sem vagy előrébb.

Semmivel, de tényleg.
Egyetlen egy dolgot fogsz elérni ezzel a hozzáállással, még pedig hogy elszaródik (Azt hiszem ez egy új szó: elszaródik :)) a kedved nap, mint nap, másban nem lesz segítségedre. Maximum lesznek majd emberek, akik hallván a történetedet, majd jól megsajnálnak, de ha végiggondolod, ez sem visz majd előrébb.
Sőt, bekerülsz egy önsajnálati, ördögi körbe, amiből hidd el nekem, nagyon nehéz kikecmeregni.

Szóval ezért mondom: Törődj a saját dolgoddal.

Fókusz!

Nincs autód? Más meg ajándékba kapta? Na bumm, jó neki, de ha ezen pörögsz, Neked akkor sem lesz csettintésre.
Úgy érzed, évekig kell gyűjtened, hogy saját házad legyen, Más meg nem tud választani az arany vagy a fehérarany berakásos bútorzat között? És? Ő dolga. Ha megteheti, jó Neki! De Neked akkor sem lesz hamarabb saját palotád, ha fejre állva szidod Őt emiatt.
Úgy érzed valaki nem megérdemelten kapott meg egy állást, vagy jutott oda, ahova Te szeretnél, pedig egyébként egy tehetségtelen tuskónak tartod?
Hát, sajnos, akármennyire is legyen igazad, ezen sem tudsz segíteni, de persze benned a harag tönkreteszi a boldog pillanataidat is, és Te még mindig nem lettél se cégvezető, se milliomos, sem elismert művész, semmi.
Ugyanott vagy ahol addig, plusz még a kedved is szar.

Érted már? Ez NEM segít.


Photo-of-Brain-in-Hands.jpgHála az égnek a megoldás a kezedben van


Mit tud tenni az ember? Mi hát a gyógyír? Mint szinte mindenben a megoldás ismét BENNED keresendő, a hozzáállásodban, és abban, amit már kétszer is kiemelve említettem, hogy megtanulj FÓKUSZálni azokra a dolgokra, arra amid van, és amikre a világ minden balsorsa ellenére is van ráhatásod.
Azt érzed az élet igazságtalan. Rendben. Én is azt érzem.Időről időre mind azt érezzük. Mert ez így van rendjén.
De rá kellett jönnöm, hogy csak rajtam múlik, hogy mondjuk 10 év múlva még mindig ezzel a beszűkült, világra haragudós, mindenki mást okolós és magamat sajnáltatós hozzáállásban ragadok-e...vagy sem.
És én NEM akarok.


Nem adatott meg, hogy mindened meglegyen? Ezer és egy példát találsz rá, hogy emberek akiknek semmijük sem volt, később tudatos építkezés és kemény munka árán elérték amit akartak és azzal foglalkoznak amit szeretnek. Ha azt hiszed, hogy ez úgy sikerült nekik, hogy panaszkodtak és folyamat bosszankodtak azon, hogy másnak milyen egyszerű, akkor azt kell mondanom, még nem vagy kész arra, hogy nekivágj annak az életnek, amire egyébként vágysz.
És még egyszer hangsúlyozom, ez itt nem optimizmus-pesszimizmus kérdése, ez talán ténylegesen realizmus, hisz logikus: a hozzáállásodon és a befektetett munkádon múlik, hogy maradsz-e a fenekeden ülve bömbölve, vagy el kezdesz -ha kell- kúszva-mászva két műszakkal és ezer gonddal a nyakadban megtalálni a megoldást és elindulni. Ha az élet tényleg nem hordoz a tenyerén, meg kell értened: másként egyszerűen úgy sem nem fog menni.

http://www.marcandangel.com/images/how-to-live-life.jpg

Ezt a képet csak úgy ideraktam, mert tetszik :)

Szóval törődj a saját dolgoddal. Koncentrálj, fókuszálj a feladatodra. Találd ki, találd meg az utat amit megjárva odajutsz majd ahol szeretnél lenni. És ami mindennél fontosabb: amennyire lehet élvezd az utazást és tanulj amennyit csak lehet. Sosem tudhatod később milyen tudásra lesz szükséged. Ha a sors veled kegyetlen is, a Te dolgod, hogy kezedbe véve az irányítást eléred-e az álmaid, vagy sem. Rajtad múlik, nem máson.
Ne érdekeljen másnak mit dobott a gép. Törődj a magad dolgával! S meglásd, amellett, hogy könnyebben éred majd el céljaid, napjaid is boldogabbak lesznek.

Gazdag akarsz lenni? Vállalkozás 360 Ft-ból? Nekem bejött!

 


Még hogy Magyarországon felesleges vállalkozást indítani?! Szerintem ez butaság. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy megkreálom a tökéletes vállalkozást. Ez valami olyan, amihez minimális tőke kell, így legtöbbünk el tudja indítani. Pár évvel ezelőtt csak egy gitárom, meg egy számítógépem volt. Mára pedig titokban én lettem az egyik leggazdagabb ember az ismerőseim körében, persze erről csak kevesen tudnak.

Dal a poszthoz:

gatsby2.jpg



Egész életemben arra vágytam hogy jómódban éljek. Gyerekként naivan még úgy képzeltem el, hogy a lehető legkevesebb munkával érem majd el ezt, persze ma már, felnőtt fejjel úgy gondolom hogy még lottó 5-öst se szeretnék nyerni. Miért? Mert meg akarok dolgozni mindenért, amit elérek. Minden más, könnyen jött siker, úgy gondolom - ahogy mondják is - könnyen is megy.

Szóval sokat töprengtem, de aztán rájöttem: Vállalkozni kell! És be kell fektetni!

Erre mindenkitől azt kaptam, hogy aki a mai Magyarországon vállalkozni mer, az valószínűleg nem normális. Előre könyvelhető sikertelenség, akár már indítás előtt nézegethetem majdani vállalkozásom képzeletbeli sírhelyét, ahova majd rövid időn belül temetjük.
Frankó! - Gondoltam magamban, ez akkor épp nekem való feladat, mert hát én az olyan kihívásokat szeretem, amik tényleg próbára tesznek, a többi egyszerűen rövid idő alatt érdektelenné válik számomra, ha csak nem tudom, hogy tényleg hasznos a végeredmény.

De kanyarodjunk vissza. Szerintem gazdagnak lenni sok ember dédelgetett álmai közt szerepel. Most mit kétszínűsködjek? Nekem is.
De minthogy érdekelnek mások álmai is, nem csak a sajátom, az is foglalkoztat, hogy hogyan tudok másoknak is besegíteni, ha lehetőségem van rá. És ha valami Nekem jó és sikerül, szívesen osztom meg másokkal. Szóval most úgy döntöttem leírom, milyen stratégiát követve lettem gazdag.



A tőke mindig kényes kérdés, de mint ahogy az elején írtam is, vállalkozásunk esetében relatíve kicsi az induláshoz szükséges pénzösszeg.
Egyezzünk meg mondjuk 360 forintban. Most gondolom azt hiszed viccelek. Pedig nem. Illetve csak félig. Olyan tervet adok ugyanis a kezedbe, amely segítségétől a vállalkozásod sikeressége tényleg nem az indulási tőkédtől függ. Sokkal inkább a befektetett idődtől és energiádtól, valamint attól, hogy mennyire vagy nyitott az új dolgokra és megközelítésekre.

Had idézzek a bevezetőből: "Pár évvel ezelőtt minden értékem egy számítógép és egy gitár volt."
Most ettől a ponttól picit félek, mert a következő pár elolvasása után valószínűleg legszívesebben agyonütnél egy péklapáttal.
Lehet, hogy nem azt kapod amire vártál, bocsi.
Az én vállalkozásom sikeres, mert gazdaggá tett engem. Pedig ma is egy gitár és egy számítógép szinte az összes kézzelfogható vagyonom, amit fel tudok mutatni.

Vállalkozó vagyok. Arra vállalkoztam, hogy változtatok a dolgokon, amelyek nem szolgálják testi, lelki egészségemet.
Megtanultam másképp megközelíteni az élet által elém gördített kihívásokat, megtanultam odafigyelni másokra, megtanultam felismerni, melyek számomra az igazi értékek és megtanultam megbecsülni Őket.

Nem fogsz nekem olyan autót mutatni amire elcserélném a barátaimat. Nem fogsz tudni nekem olyan kastélyt mutatni, amit elcserélnék Édesanyám mosolyára. Nincs a világon olyan ékszer vagy öltöny, amiben úgy érezném magam, mint a színpadon amikor velem énekel a közönség, és ha körbe nézek a barátaim állnak körülöttem. Nem fogsz tudni mutatni olyan kupac aranyat vagy pénzt, amit elcserélnék a szeretteim vagy a saját egészségemre.
De kellett idő, mire ráébredtem, hogy ezek a dolgok tényleg mennyire fontosak. És hogy azzal az egy szál gitárral a nyakamban, azokban a pillanatokban amikor egyszerűen csak örülünk egymásnak a barátaimmal és a közönséggel, azokban a pillanatokban nem igen van nálunk gazdagabb ember a Földön, de legalább is engem szinte lehetetlen lenne meggyőzni erről.

1237589_672307722780128_2099548978_n.jpg

Gazdagság: NeXt Day


Ahogy mondtam, ehhez a vállalkozáshoz nem kell nagy tőke, de mindenképpen szükséged lesz időre, amit rengeteg gondolkodással és átértékeléssel töltesz majd el, és egy picit el kell engedned a büszkeséged, legalábbis azt illetően, hogy Te tudsz mindent a legjobban, és úgy a jó ahogy eddig gondolkodtál. Ha úgy látod ez mind meg van, és tényleg gazdag akarsz lenni, vágj bele. Rizikó nincs, mert egy olyan piacon akarsz eladni, ahol te vagy a vevő is egy személyben, így tényleg csak rajtad múlik a vállalkozás sikere.

Ha beindult ez a vállalkozásod és már stabil lábakon áll, akkor már nyugodtan belefoghatsz egy másikba is, akár egy igaziba is. Tekints úgy erre a vállalkozásra, mint minden későbbi vállalkozásod megrendíthetetlen alapjára. Mert egyébként nincsen semmi baj, ha anyagilag is gazdag akarsz lenni. Ha őszinte akarok lenni, én kőgazdag akarok lenni. Álmaim autóját vezetni és egy szép házban kedves feleséggel nevelni a csodálatos gyermekeimet. Ezek az idealizált képek nálam is gőzerővel működnek. De őszintén úgy gondolom vannak náluk fontosabb dolgok, illetve az anyagi jólétet, mint olyat sem akarom, hogy csak úgy hozzám vágják. Azt szoktam mondani, az nem baj, hogy meg akarsz gazdagodni, az viszont már nem mindegy, hogyan akarsz.

Jajj, majd el felejtettem. A tőkebefektetés. Mire kell, illetve egyáltalán mire elég  az a 360 Ft?
A legújabb kutatásaim alapján (séta Budapest utcáin:D) két gömb fagyi ára jelenleg. Tökéletes lökést ad, végiggondolni a meggazdagodásod útját.
Működik, ha Te eszed mindkét gombócot, de a tapasztalat azt mutatja, hogy sokkal hatékonyabb és hamarabb megtérül a befektetés, ha megosztod, és valakivel inkább egy-egy gömböt nyalsz el.
Szóval irány a fagyizó, jó gazdagodást, sikeres vállalkozást! :)



http://img.webmd.com/dtmcms/live/webmd/consumer_assets/site_images/articles/health_tools/foods_harmful_to_dogs_slideshow/jiu_rf_photo_of_sad_dog_and_ice-cream.jpg

:)

Szeretném, ha megértenél...

 

 

I want you3.jpg
"Hé Te! Igen te! Szeretném, ha megértenéd, mit, miért csinálok, és szükségem van a segítségedre!"



Dal a poszthoz:




Hangos vagyok. Sokszor túlzottan is, tudom. De, azért vagyok hangos, mert azt látom, hogy a világ is az, amihez hozzá kell szoknunk. A baj az, hogy hangos, de nem a legpozitívabb üzenetektől. A csatornák által sugárzott műsorok nagy része szinte már követendő példaként mutatja be az értéktelenséget, torz életmodelleket közvetítenek, és nagyon nehéz kikerülni, hisz minden létező felületen szembetalálkozik velük az ember.

Sok emberrel találkozok a zenekarnak köszönhetően, és az átlagosnál kicsit nagyobb figyelmet kapok és dolgozok is rajta, hogy minél többet kapjak, megmondom őszintén. Ennek megfelelően aktív vagyok Facebookon, ami sokaknak úgy jöhet le, hogy egy egoista, nárcisztikus facebookfüggő vagyok, de nem érzem szükségét annak, hogy bárkit meggyőzzek arról, hogy téved, aki így gondolja, hát tegye. :)

A háttérben azonban mindig valami olyan mozog ami túl mutat az egomon, még ha közvetve annak egészségét szolgálják is. Ha valamit posztolok, azzal vagy inspirálni szeretnék, vagy pedig szórakoztatni. Elvétve becsúszik egy-egy számomra kedves kép vagy akár egy szelfi, ami pedig azért kerül fel, mert tényleg tetszik magamról, az meg igen ritka. :)

Egyre többekhez jutnak el az üzeneteim, hogy fontos a család, fontos egymás támogatása, fontos, hogy ne anyagi javakban keressük és találjuk meg boldogságunkat, hogy legyünk hősök, hogy dolgozzunk meg keményen, hogy éljünk a szenvedélyünknek és hogy merjünk önmagunk lenni. Ha ehhez néha kicsit meg kell őrülni, akkor miért ne? Megsúgom, mindenki őrült egy kicsit, nincs mitől tartanunk. Merjünk őszinték lenni. Merjünk szeretni. Nem ragaszkodni és birtokolni, hanem SZERETNI.

Szóval valahol a homályos távolban ez a cél: hatni...és így picit jobbá, szebbé tenni a világot, de persze ehhez kellesz például Te is, aki most olvasol. A Te világodat ugyanis csak  Te tudod szebbé tenni, én csak ötletet tudok adni hozzá, a munka Rád vár.

http://reallynattu.com/blog/wp-content/uploads/2008/05/you_can_change_the_world.jpg

Ha változtatsz magadon, Veled változik a Világ.


Ami viszont öröm, amiért imádok írni, azok az üzeneteitek, amikor azt írjátok kaptatok valamit az írásaimtól. Mert adni jó, és én nagyon szeretek adni. Igazából egyre jobban, mert felfedeztem, hogy ehhez az ég egy adta világon semmire nincs szükségem, csak arra, hogy odamerjem tenni eléd az asztalra a szívem és a gondolataim, és ez nem esik nehezemre, mert úgy gondolom nem kell félnem Tőled és mert nem félek már magamtól sem.

Most viszont kaptam egy írást, egy rövidke fogalmazást, amit valaki olyan írt, aki hozzám nagyon közel áll, testvéremként szeretem és épp ezért sok mindent lát, hogy mit miért csinálok és amikor elolvastam az írását, megmondom őszintén annyira jól esett, hogy még meg is könnyeztem. (de csak egy picit- a picsába is férfi vagyok! :))
Szóval örülök, hogy kívülről is az látszik, amit én belülről szeretnék, hogy látszódjon. De az írás nem csak rólam szól, picit Róla is, Rólad is, mert változtatni a világon épp annyira tud Superman, mint Te és én, csak a módját kell megtalálni, aztán meg: TENNI. Mert az vagy, amit teszel! (Hörök Tere Projekt, katt!)

 

iwantyou4.jpg



Szóval az én drága kishúgom, Vikuszkám fogalmazása:

Lakkruhában változtatni a világ egy szeletén

A szuperhősök gondolatától nem szabadulok most sem. Ha akarom, ha nem ismét egy „hero” jutott eszembe. A lakkruciról most épp a macskanő. Kissé nehezemre esik ma a szavak macgyver-ének lenni, de végül is, ha már a változásról van szó, vagy változtatásról, hát az semmiképpen nem könnyű feladat. Pláne ha a világ egy szeletén kell változtatnunk, habár minden csak nézőpont, és hozzáállás kérdése. Van egy nagyon jó barátom, aki világokat változtatott meg, elsősorban azzal, hogy a saját világát megváltoztatta. Úgy ahogyan én is, a poros kis Komádiban lakik félig, a másik felével meg itt Debrecenben. Voltam olyan szerencsés, hogy 5 évig aktívan az élete részét képezhettem, azóta pedig kitéphetetlen lett az életemből. Ő egy igazán nagy hős a szememben. Neki sikerült igazán sokat változnia az évek alatt amióta ismerem. Sosem volt rossz ember, de a szemem láttára lett egyre jobb és jobb. Láttam, ahogyan kb 100 kg-os srácból szálkás, izmos fiú lett. Céltudatos, erős, jókedvtől sugárzó emberré vált. Ő az az ember, aki képes évekig várni egy lány szerelmére, aki dalokban köszöni meg mindenkinek mindazt, amit érte tett, legyen bármilyen kevés is. Aki blogot ír, hogy saját gondolatait közölje, és ezzel másokat bátorítson, vagy lelket öntsön beléjük. Ő az, aki képes feszülős fényes LAKK nadrágban krampusznak öltözve a munkahelyén szaloncukrot osztogatni, csak hogy a látványától másoknak jobb kedve legyen. Ezzel a pár példával még töredékét sem írtam le mindannak, amit másokért tett már. Nem sok ilyen ember van. Éppen ezért vagyok neki nagyon hálás, hogy ismerem, mert nélküle én sem az lennék, aki ma vagyok. Rengeteg világmegváltó ötlettel van tele. Érdekes párhuzammal élve, egy-egy szelet a világból egy-egy embert jelent. Ugyanis magamból kiindulva azok az emberek jelentik a világot, akik körülvesznek. Minden ember a saját világunk egy-egy szeletét képezi. És nagy eséllyel vannak olyan emberek az életünkben, akiknek lehetne jobb is az élete. Mivel mi is a része vagyunk az ők világuknak, ezért mi is tudunk változtatni az életükön. Legyen bármilyen kicsi is az a mérték, de tudunk. Ez talán a világot jelentheti annak, aki éppen kapja. Sohasem tudhatjuk. Gyakran nincs szükség nagy dolgokra csak annyira, hogy meghallgassunk másokat. Azzal hogy segítünk, máris változtattunk egy szeletén a világnak.

„Jót tenni jó.”

Ha ezt esetleg lakkruhában, idiótát csinálva magunkból kell megtennünk, még akkor is megéri. Legalábbis számomra biztosan. Ez a barátom nagyon sokat tett már azért, hogy világának szeleteit megváltoztassa, jobbá tegye. Nem is véletlenül tart ott az életében ahol. Azonban nem különlegesebb mint bármelyikünk, egyszerűen csak mindennél jobban motiválja, hogy jót tegyen. Akar több és jobb lenni, de nem másoknál, hanem saját magánál. Számomra irányelv ez a pár gondolat, én személy szerint igyekszem minél jobban magamba építeni, és továbbadni. Ahol, és akinek csak lehet. Mert adni tényleg jobb, mint kapni, és ez nem csak a pofonokra igaz!

:)



Vikuszkám, köszönöm, imádlak, puszi: egy majdnem lakkruhás félőrült krapmusz :D :)

1901336_714733518560385_1972819831_n (1).jpg

:)



Így Válts Valóra Álmokat: Boldog Névnapot Apu!

 

Nagyszerű dolog, amikor az ember egy-egy álmát valóra tudja váltani, ennél már csak az felemelőbb (hozzáteszem: tovább tartó) érzés, amikor mások álmainak valóra váltásában segédkezel.
Az álmok fontosak.
Direkt nem célokról és tervekről beszélek. Az álom ugyanis valami sokkal eszenciálisabb, valami sokkal személyesebb, valami olyan megfoghatatlan dolog, amit körülragyog egy másra nem jellemző fény.
Talán kicsit elvont a leírás, de nehéz lenne máshogy megfogalmazni, mit is jelentenek Nekünk az álmok. Míg gőzerővel a saját álmaim megvalósításán dolgozom, rendkívüli szellemi táplálékkal szolgál néha megállni, és megkérdezni  a barátaimat, vagy akár teljesen idegeneket is, hogy milyen álmaik vannak.
Érdekel ugyanis.
Nagyon sokat mesél az emberről magáról és imádom hallgatni, ahogy az emberek az álmaikról mesélnek, néha kicsit félénken, de legtöbbször ragyogó szemmel. Szóval én gyakran megkérdezem az a körülöttem lévőket, hogy milyen álmaik vannak, mi az amit mindenképp valóra akarnak váltani az életben.

Amikor Édesapámat tavaly megkérdeztem, hogy mi volt a legnagyobb álma olyan idős korában, mint amennyi én vagyok, azt mondta, hogy válogatott focikapus akart lenni.  Ügyes kézilabda kapus volt, de egyszer meccs közben kiment a válla, visszarakták, persze visszaállt játszani (Olyan makacs, mint én :D),de nem kellett volna, mert a következő védésnél megint kiment a válla, és mái napig "kijárós".
Apu így nem lett válogatott focikapus. Most, 69 évesen, rossz vállal nem is sok rá az esély. (Amúgy nagyon fickós, szóval inkább csak a válla miatt! :))


aranycsapika.jpg
Gyerekként Apu példaképei voltak: Az ARANYCSAPAT

Én mindig törekszem mindenkinek segíteni, mindenkit inspirálni és ösztönözni arra, hogy ha van egy álma tegyen érte (próbáld ki, nagyon jó érzés), itt viszont azt éreztem, hogy megállt a tudomány. Jobban örültem volna, ha azt mondja: "Mindig is el akartam menni egy Föld körüli útra", vagy hogy "mindig is szerettem volna egy BMW-t", vagy bármi.
De Apu nem ilyen. (Már tudom, hogy kitől "örököltem"  a dolgokhoz való hozzáállásomat. :))
Szóval nagyon komoly fejtörést okozott, hogy hogyan fogok segíteni Neki elérni egy olyan álmot, ami tényleg elérhetetlennek tűnik.

A még beteljesítetlen álmok, amelyek még elérhetőnek ítéltetnek, hasznosak: mozgásban tartják az embert. De mi van azokkal, amikre tényleg nincs már esély? Az ember fogja magát és beletörődik...vagy...újraértelmezi. Az élet sokszor kompromisszumokra késztet. Az álmok terén is. Ebben az esetben én nem voltam hajlandó belenyugodni, és elfogadni, hogy Apuból, akinek annyi mindent köszönhetek nem lesz válogatott kapus, úgyhogy sajátos megoldást találtam ki.

Fontos megtanulnunk a meglévő eszközeinkből kihozni a maximumot. A kreativitás nem feltétlen valami teljesen új dolog kitalálását jelenti. Ha úgy alkalmazol két egyébként külön álló dolgot, ahogy előtte még nem tetted, és a két egyébként már létező dologból hozol ki valamit, ami előtte nem volt, az is a kreatív alkotás egy fajtája.
Apu, Válogatott kapus, Aranycsapat, ezeket forgattam a fejemben hosszú ideig, mígnem megjelent fejem fölött a jól ismert felvillanó kis lámpaégő.
Az évek alatt a zenekar mellett picit beletanultam a Photoshop használatába, én készítettem a lemezborítókat, a honlapunkat, rengeteg plakátot és sok-sok egyéb grafikai munkát is. Nem mondanám magam ügyesnek, de most nem is ez a lényeg. Legyen elég annyi, hogy Apuról találtam otthon egy fiatalkori bélyegképet. A többi pedig már azt hiszem egyértelmű, helyettem beszéljen a fenti kép egy picit másképp:


apu a kapus.jpg
Apu az ARANYCSAPATban, válogatott kapusként :)

Sok Boldog Névnapot Apu! Mondtam, hogy sosem késő álmokat valóra váltani! (Ezt üzenem MINDENKINEK!)

Az ARANYCSAPAT igazi kapusa a fekete párduc: Grosics Gyula, akinek egyébként a Wikipedia szerint a középső neve szintén György, Boldog Névnapot tehát Neki is! Véletlenül sem szeretném, ha bárki tiszteletlenségként kezelné a manipulált képet, csak szerettem volna Édesapám legnagyobb Álmát - ha kicsit sajátos módon is - de valóra tudom váltani. Emellett természetesen minden tiszteletem Grosics Úré, és jó egészséget kívánok Neki!!! :)

A Tökéletes Pár – Gondolatok a plafont bámulva #2

Én már szívesen meghalnék...


Dal a poszthoz:



"I don't know you, but I want you
All the more for that
Words fall through me and always fool me
And I can't react"

 

Mint már írtam az előző posztban is, elsősorban saját megfontolásból vagyok egyedül. Időt kellett szakítanom arra, hogy megismerjem önmagam, hogy átrágjam az eddigi kapcsolataimat, és tanuljak belőlük, de a legfontosabb: hogy képes legyek egymagamban is arra, hogy boldogan éljek. Függetleníteni szerettem volna a boldogságom mindenkitől. Ehhez meg kellett ismerni magam, a miértjeimet, és be kellett vállalnom, hogy én olyan vagyok amilyen. Egy szó, mint száz: szembe kellett néznem lecsupaszított önnönmagammal. 

Ez mind-mind sikerült is, úgy gondolom.


Erre azért volt szükség, mert azt láttam, hogy mindenki (igen, én is!) kapcsolatból kapcsolatba - csúnyán mondva - "vergődik", mert úgy érzi magát biztonságban. Pedig ilyenkor valójában az történik, hogy önbizalom és önbecsülés nélkül, majdhogynem ugyanott vagyunk, csak épp a facebook státuszunk változik kábé. Merthogy nincs annál rosszabb, ha nem hiszel magadban, mert amíg nem hiszel, nem szereted, és nem becsülöd magad, sosem fogod elhinni senkinek, hogy Ő így tesz és ennél kevesebb destruktívabb dolgot tudok elképzelni egy kapcsolatban. Ha úgy tetszik, ez a piramis alja, erre lehet építkezni, ha ez nincs meg, remegni fog az egész. 
Ezért ez az első lépés, hogy mielőtt keressük a "tökéletes" párunkat. Tökéletes összhangba kell kerülnünk önmagunkkal, mert egy kapcsolatban, már sokkal nehezebben építhetjük ezt fel. (értsd: utóalapozni egy piramist, nem valami egyszerű :))  Ha ez meg van, akkor már lehet menni tovább.

HappySunset.jpg

Egyedül is lehetsz boldog és láthatod szépnek amit az élet ad... 


Vegyük úgy, hogy a fenti dolog megvan, mehet a menet, most beszéljünk arról, hogy ismerhetjük fel "Őt". Tutira eleged van már Neked is a sokat hangoztatott, közhelyes belső értékes zagyvaságról, pedig hát nem véletlenül lett ez sem közhely.

Had meséljem el a saját példámat...azt, hogy 5 évvel ezelőtt 30 kilóval többel, tunyán, kövéren a lányok 90%-a nem állt velem szóba. Most 5 évvel később a helyzet megváltozott, nem is kicsit. Biztosan sokat változtam, de van, amit sokkal régebbről hoztam magammal minthogy érdekeltek volna a lányok, vagy a súlyom, vagy úgy egyáltalán bármi is. És ezek a dolgok a külsőmtől és koromtól függetlenül már életem végéig elkísérnek már, úgy érzem. Miért hoztam fel ezt?


Hagyjuk azt, hogy nem fontos a külcsín. Fontos, saját bőrömön tapasztalom. De! Ezt ne fogjuk fel úgy, hogy bűn. Így működünk, én is, nincs ezzel nagy baj. Nem tartom kizártnak, hogy genetikailag erre vagyunk kódolva, mindenesetre mélyen meghúzódó pszichológiai háttere biztos van (ideák, reklámipar, fogyasztói társadalom, tudod ez az egész manipulatív massza).
Szóval rendben, azt mondom, ezért ne vonjunk felelősségre senkit, se mást, se magunkat. Bújjunk ki alóla, ám legyen.
De az alól már úgy gondolom nem ér kibújni, ha azt nem fogjuk fel és fogadjuk el, hogy a szépség múlandó dolog, hogy amit látsz, az csak egy szépen megfestett kép, valami ami idővel, ha tetszik, ha nem: egyszerű emlékké válik majd.

Ami a lényeg, amire figyelnünk kell tehát: az időtálló értékek. Tudom, tényleg közhely, de igenis meg kell tanulnunk a rózsaszín felhő mögé nézni és nem belelátni és belemagyarázni minden szembejövő csinibabába/férfiállatba, hogy Ő az igazi, csak azért, mert már annyira akarjuk, hogy találkozzunk azzal akit már rég elképzeltünk magunk mellé. Hagynunk kell időt megismerni a másikat, és figyelni, nagyon jól figyelni. Figyelni, hogy vajon tényleg megvan-e benne, amire Neked szükséged van, ami Neked fontos. És ehhez idő is kell. Na meg emberismeret. De mindenekelőtt önmegtartóztatás. Fura, mi? Pedig az kell. Kicsit igenis vissza kell fognod magad,a vágyaid vezérelte fantáziád, és engedni a másiknak, hogy tetőtől talpig teljes valójában meg tudja mutatni ki is Ő igazából. Türelem.
És ez egy piszok nehéz feladat, de ha eddig eljutsz, és hagyod, hogy a vágyaidnál csak egy picit hangosabb legyen a valóság, sokkal nagyobb az esélye, hogy ami kialakul majd a következőkben, az egy szilárd, igazi dolog lesz, nem pedig egy illúzió, ami szép lassan szertefoszlik fájdalmat, kérdőjeleket és hatalmas űrt hagyva maga után.

Szóval tegyük fel, Te már rendben vagy magaddal. Tudod-e mit keresel a másikban? Mi az ami a számodra fontos? Szeresse a gyerekeket, a cicákat? Figyeljen oda  környezetre? Legyen hűséges? Tisztelje az idősebbeket? Legyen vad az ágyban? (erős a kontraszt, mi? :) ) Élvezze az élet hangosan, vagy inkább legyen csendes, otthonülős? Legyen mindenkivel jóban vagy legyen csak egy szűk baráti köre? 
Mi az ami Neked, mint a majdani kapcsolat koronázatlan királynője/vagy királyaként szimpatikus és elfogadható a kapcsolatban is? Tudod-e? Tisztában vagy-e vele?

Tessék, lehet megint gondolkozni. És ha úgy érzed, hogy ez mind baromság, mert, hogy nem ezen múlik, akkor majd a következő posztban elárulom, miért gondolom, hogy fontos ez a rész is, és hogy miért gondolom, hogy  be kell vállalnunk - amellett, hogy elfogadjuk, hogy a másik felünknek is lesznek - hogy igenis vannak elvárásaink a másikkal szemben. Mert szerintem nem az a baj, hogy vannak dolgok, amik Neked fontosak. Az a baj, amikor magadnak és a másiknak is hazudsz annak érdekében, hogy tudjon működni a dolog. Biztosan tud majd működni csak egy a baj, hogy: csak egy ideig. Hazugság helyett vállald be magad, és emellett  vállald be, hogy meg kell halnod kicsit.

Happy-Couple-on-the-Beach-at-Sunset-960x600-wide-wallpapers.net.jpg
Én már szívesen meghalnék, de csak, hogy születhessen egy új "én" valaki mellett, aki szintén kész egy kicsit meghalni. Mert egyedül is lehetsz boldog, de ha valaki mellett tudsz az lenni, aki szintén boldog melletted, na az már csoda. :)

A Tökéletes Pár – Gondolatok a plafont bámulva 1#



Amikor este az ágyadban egyedül fekszel, néha akarva akaratlanul is arra gondolsz, mennyire jó lenne odabújni a nagy Ő-höz, és csak bámulod a plafont, miközben újra és újra átrágod magad az eddigi kapcsolataidon, hogy vajon mi lehetett a baj? Ábrándozol, álmodozol, hogy majd lesz valaki, akit újra szeretsz és viszont szeret...úgy...igazán. Esetlegesen attól rettegsz, hogy mi lesz, ha nem találsz majd hozzádvalót. És ebben hidd el nekem: nem különbözünk. Ugyanezen megy keresztül a legjobb képű sztárceleb, az olajmárgnás milliomos, az általános iskolai tanító, de még a legkedveltebb pop csillag, és a politikus is. Egy szóval mindenki...aki épp egyedül van...És ilyenkor a Plafon gondolataink legjobb hallgatóságává avanzsál.

Dal a poszthoz:


"And it's you and me and all of the people,
and I don't know why I can't keep my eyes of of you!"


Nagyon régóta foglalkoztat a kérdés: Milyen a tökéletes pár? Van-e ilyen? Milyen lányt keressek? Honnan tudhatom, hogy a következő lánnyal működni fog a dolog? Hogy ismerhetem fel a nagy Ő-t? Mi kell ahhoz, hogy együtt tudjunk maradni? És még száz meg száz kérdés foglalkoztat esténként, amikor nem jön az álom és csak a plafont bámulom.

Még egy hónap és elmondhatom, hogy egy éve vagyok egyedül. Nem rossz egyedül amúgy, a legtöbben mégsem értik ezt meg. Azzal bombáznak, hogy minden ujjamra jutna lány, és hogy hülye vagyok, hogy nem használom ki, hogy fiatal vagyok, meg hogy zenekarom van – hiszen úgy nyilván könnyebb a lányok terén is. (napersze!)
Csakhogy én tuti valami elcseszett csodabogár vagyok, mert nem úgy működöm, mint a nagy átlag. :D
És azt is bevallom ez egy ideig sok fejtörést okozott és én magam sem értettem, hogy miért, de már elfogadtam: egyszerűen ilyen vagyok.
De ez egy másik történet, most a tökéletes pár fogalma a téma.

Szóval lassan egy éve vagyok egyedül. Ez egy összetett dolog, de saját döntés. Tavaly májusban felismerve, hogy egész életemet addig kapcsolatfüggőként éltem le, idejét láttam, hogy kitapasztaljam, rájöjjek, hogy ki is vagyok én valójában… így magamban. Úgy éreztem itt az ideje, hogy szánjak egy kis időt Önmagam megismerésére, hogy odafigyeljek magamra, a reakcióimra, értelmezzem az ösztönös miértjeimet, úgy, hogy közben nem függök érzelmileg mástól.
Persze emellett tudatosan készülök arra, hogy valakinek majd véglegesen odaadom a szívem.
És ha arra gondolok, hogy azzal az emberrel szeretném leélni az életem, akkor azt kell mondanom, bizony körülményes dolog a választás. Nem arról van szó, hogy túlértékelném magam és ezért magasra teszem a lécet. Nem.
Arról van szó, hogy megértettem ezen döntésem súlyát. Hisz, ha kiválasztok valakit, azt szeretném, , hogy a csodálatos gyermekeim csodálatos édesanyja legyen, akit életem végéig minden új barátomnak büszkén, szívemben derűvel mutatok majd be.
Ez a döntés nem csak rólam szól, hanem Róla is és a közös gyerekeinkről, sőt az unokáinkról is. Szóval ez egy igen felelősségteljes választás, amit úgy érzem, sok ember egyszerűen elkapkod. Legtöbbször, mert azt érezzük, fogytán az időnk, vagy, csak mert egyszerűen minél előbb szeretnénk valakihez tartozni.


:)


Azt vallom és hangoztatom, hogy mindenki csodálatos a maga nemében. Még akkor is, ha nem is látjuk vagy nem is ismerjük el, mert mindannyiunknak ugye más értékmérő rendszerei vannak, más értékrend szerint élünk.
A kérdés tehát nem az, hogy csodás-e a lány, hanem hogy az Ő csodája tud-e kéz a kézben járni az én csodámmal, és hogy együtt tudunk-e alkotni egy új csodát.
Feldmár András szerint, amikor kapcsolatba kezdünk meg kell halnunk. Meg kell halnia az „Én”-nek és a „Te”-nek, hogy „Mi”-ként újjászülethessünk egy kapcsoltban. Ha a felek egy kapcsolatban erre nem képesek, a kapcsolatuk nem lesz felhőtlen, és jó eséllyel nem lesz hosszú életű sem. Ezzel teljesen egyet tudok érteni.

Milyen ember lehet az, akivel együtt tehát tökéletes párként élhetünk tovább? Számít-e a pénz, a családi háttér? Fontos-e az tényleg, hogy ugyanaz legyen az érdeklődési körünk? Kell-e sülve-főve együtt lenni, leküzdhető-e adott esetben a távolság? Meg kell-e mindenben egyeznünk? Mennyi kompromisszumot kell kötnünk, vagy egyáltalán kell-e? Millió kérdés.

Szóval esténként néha csak fekszem és nézem a plafont. És hogy mire jutok, azt majd egy következő posztban…De csak, hogy hagyjak egy kis időt Neked is gondolkodni, szóval jó plafonbámulást ma estére!
 
:)

Mostanában a turné miatt nem nagyon volt időm írni, de cserébe annyi impulzussal gazdagodom, hogy a turné után biztosan rengeteg mindent meg tudok majd osztani Veletek.

Turné/Szerelem

Avagy egy frontember élete egy turné előtt

Dal a poszthoz:

"De míg bolond szívem bírja, álmodok majd szebbet, hisz a holló is azt mondta, örökké nem eshet"

Most márciusban startol a zenekarom, a NeXt Day első igazi, országos turnéja a Kowalsky meg a Vega-val és a Phoenix RT-vel.

Lehet, hogy az emberek nem is igazán tudják,mit jelent nekem a zene és a zenekarom.  A NeXt Day minden bizonnyal az egyik legjobb dolog az életemben. Rengeteg dolgot köszönhetek neki és a srácoknak, PZsnek, retinek, és SA-nak, a koncertre eljáróknak, a támogatóinknak és a rengeteg rendkívüli embernek, akikkel a zenekaron keresztül találkozhattam.

 

„Hétvégente punk vagyok, Patkány Joe-nak hívjatok, de hétfőtől péntekig Kovács Józsika névre hallgatok!”

-Prosectura-


Heti 5-ször napi 8 és fél óra irodában eltöltött idő után elmenni valahova játszani, szórakozva szórakoztatni, önmegvalósítani valami hihetetlen, mindig új impulzusokkal kecsegtető élmény, ami egyszerűen úgy látszik, nem kezd el szürkülni és unottá válni. Sőt. Egyre jobb és jobb, és egyre jobban felértékelődik, mert úgy érzem haladunk és fejlődünk, mind zenészként, mind pedig emberileg és persze egyre több fülbe és szívbe eljutunk.

1234048_671953879482179_1678456792_n.jpg
A monitoromra soha nem nézek így :) A közönség számomra szent dolog.

Vicces, de ez az !egyelőre! még „kis” zenekarként számon tartott banda többet tanított nekem az emberekről, a munkáról, az összetartásról, mint eddig bármelyik iskolám, hiába jártam jó iskolákba. Olyan dolgokat tapasztalhattam meg, amit csak kevesen.
Például, amikor több mint százan éneklik veled a dalt, amit a legnehezebb időszakodban írtál, vagy amikor egy fogyatékos fiút odavisznek hozzád, hogy nagyon tetszett neki a koncert és tudsz neki adni egy lemezt, vagy hogy már az óvodai ballagáson a ti számotokat adják elő a kicsik, meg a színpad, a fények, a hangosítás, az adrenalin, a mosolyok a színpad előtt, mind-mind felejthetetlen élményeket adnak. De ez csak az egyik oldal.
A zenekar tagjai a legjobb barátaim is egyben. Hiába van a bandán kívül kevés közös programunk, és hiába különbözünk annyira mind a négyen, család vagyunk. Barátok, testvérek, haverok, munkatársak, bajtársak, egymás lelki támaszai néha.  A NeXt Day már régen több mint zenekar.

1280469_672312609446306_685691341_n.jpg
A hülyeségért nem kell a szomszédba mennünk :D
reti, Én, SA, PZs elöl :)

Ezt felismervén minden eddiginél több energiát fektetek bele, az utóbbi időben különösen nagy hangsúlyt fektetve a közelgő turnéra. Promo videót készítek, pólót eszkábálok, Facebook kampányt tervezek, klipforgatást szervezek, fotózást egyeztetek, majd napokig finomítom a fotóssal a képeket, miközben van, hogy napi 3 órát edzem, szinte már versenyzői diétát követek, amennyit csak tudok, éneklek, és olyan emberekkel töltöm azt a kevés szabadidőm, akik feltöltenek, persze mindezt munka mellett. (Persze, a zenekar többi tagja is sok munkát fektet a bandába, de én itt csak a magam nevében beszélhetek :))
Top formát akarok hozni a színpadon: testileg, „hangilag” és természetesen lelkileg is, ezért nem hagyom magam kibillenteni.
Őszinte leszek, sokat várok a turnétól. És tudom, hogy ha sokat várok el, akkor sokat is kell tennem érte. Fáradhatatlan vagyok, ha a turnéra gondolok, de azt akarom, hogy amikor a színpadra állok majd, mindent úgy tudjak átadni a közönségnek, ahogy azt elképzeltem. Nem érdekel, mennyi alvás vagy pénz bánja, nem érdekel, mennyit kell érte beáldoznom.
Bődületes munka van már most is mögöttem, és még vár rám legalább ennyi.



1656437_10202909359795630_1932062678_n.jpg

Nagyon komolyan veszem a felkészülést. Testileg-lelkileg a toppon leszek. Köszönöm a Cutler Gymnek, hogy éjfélig nyitva vannak, és hogy második otthonomként tekinthetek rájuk. :)

Szóval sok meló.De ez nem panasz! Semmit sem teszek szívesebben, mint hogy megdolgozok azért, ami már eddig is annyi mindent adott nekem. Egy-egy koncert után napokig kapok üzeneteket, hogy jól érezték magukat az emberek és ennél energizálóbb dolog kevés van. Jó érzés adni és visszakapni valamit, ami pénzben nem mérhető. Külön érdekes ízt ad úgy adni, hogy sokszor a delikvens ráadásul még „ismeretlen” is.
Fent állni, látni lent mosolyogni az embereket - kikapcsolni egy óra erejéig és nem gondolni arra, hogy amúgy mennyi gondunk van. Erről szól nekem a NeXt Day. És általában erről szól másoknak is.

Vannak egyéni céljaim, igen.
Én több akarok lenni, mint egy frontember, aki lenyom egy koncertet, majd becsajozik a pultnál. (nem jellemző rám és ez nem is célzás és nem kritika, szimplán tudom, hogy ez a közhiedelem) Ha valaki ezért csinálja, azzal sincs bajom – bár nem ismerek ilyet - és nem mondom, hogy volt ilyen, vagy hogy nem lesz már ilyen.  (Persze amíg nincs párom)
És nem is a hírnév hajt, és nem is a pénz. Mindkettő a motiváló tényezők között van, de ha a zenéről van szó, hátul kullognak.
Persze ha van belőle egy kis plusz bevétel az jó, de hosszútávon is inkább az a cél, hogy ne ez legyen a főbevételi forrás, ne a koncertek, vagy a számletöltések függvényében legyen meg a napi betevőm, mert az megmérgezné az egészet. Átmenetileg el tudnám képzelni, de csak is kizárólag átmenetileg.
A hírnévről pedig már most, amikor minden eszement baromból lehet Tv-sztár, meg van a véleményem. Ugyanakkor van bennem egy leküzdhetetlen vágy, hogy változtassak a világon, hogy valahol tegyek hozzá, hogy jobb legyen és ehhez viszont a hírnév bizony majdhogynem elengedhetetlen segédeszköz. A szüleimnek, a barátaimnak és a körülvevő embereknek hála olyan értékeket hoztam gyerekkoromból, és tapasztaltam felnőtté válásom során, amelyekre mostanában, a bizalmi és érzelmi válság idején egyszerűen nagy szüksége lehet az embereknek, úgy gondolom. Nem a messiás vagyok, és nem vagyok szent sem. Egy egyszerű kölök vagyok, aki tenni akar azért, hogy egy saját maga számára is szimpatikusabb, élhetőbb világban élhessen. Nem kell túlspirázni.
Természetesen, a NeXt Day nem csak rólam szól, félre ne értsd. De az én gondolataim fogalmazódtak meg elsősorban a dalokban és ez bizony felelősség. Az én számat hagyják el a szavak, ennek megfelelően a koncerten a figyelem is leginkább rám szegeződik. Ezt nem a karakteremnek köszönhetem, nem azért van, mert zseniális lennék, vagy bármiben is jobb, mint a többiek, ez pusztán szereposztás. És ha már vállaltam a főszerepet, ennek megfelelően vállalom azt is, hogy én teszem bele a legtöbb munkát, ha kell, és ebbe beletartozik minden, amivel a zenekar sikerét szolgálhatom, és ha ehhez 12 órányi munka után este 10-kor kell lemennem az edzőterembe, akkor megyek le. Mert igen, a színpadi megjelenés igenis fontos, ahogy a hangom is és a gitártudásom is, de még az is, hogy ki van-e rendesen mosva a fülem. :D
Persze ez mind csak másodrangú dolog egyébként, mert a legfontosabb mindig is az lesz, hogy tiszta és egyenes szívvel lépjek oda a mikrofon mögé. És én úgy fogok.
Bele kell fektetni a munkát, a pénzt, az időt és az energiát, és oda kell adni még valamit. Oda kell adni a szíved. Ez a szerelem.
Lehet máshogy is csinálni, de úgy gondolom, úgy a saját idődet pocsékolod. Időből, pedig mint tudjuk, csak korlátozott mennyiségben kapunk, és senki sem tudja pontosan, hogy mennyit.

 
11528_10201877724005380_1243696122_n.jpg
"Imádom a profilképed. Minden benne van. És olyan szépek a színei. Te meg mosolyogsz és közben énekelsz. Van ennél jobb?"  :)

Egy furcsa levél Valentin napra


Levél valakinek, aki valahol vár Ránk

P1120979.jpg
Anyukám csodálatos Valentin napi mézesei, Többet itt találsz: Liza Mama Mézese


A posztot ihlette zene:



Szia!


Tudod, akárki akármit mond, fejtegethetjük a boldogság mibenlétét ezerféle módon és állíthatom akármennyire, hogy erős, magabiztos, vidám és boldog vagyok (egyébként tényleg :)), össze sem hasonlítható ez azzal a boldogsággal, amikor az életed örömeit van kivel megosztanod.
Ha van az a különleges személy az életedben, akivel megszűnik a Te és Én és felváltja a Ti, vagy esetemben a Mi. Hogy van valaki, akiért akár a legfáradtabb pillanatodban is képes vagy kabátot venni és gyalogolni órákat a hóviharban, még akkor is ha csak 5 percre láthatod. Mert abban az 5 percben egyetlen mosolya képes úgy felmelegíteni, hogy a visszautadon kimelegszel a csontig hatoló hideg ellenére is. Hogy van valaki, akiért azt mondod, nekem nem kell már az egész világ, hisz itt vagy nekem Te. Hogy minden porcikám remeg, ha csak arra gondolok, hogy az enyém vagy, és egyszerre lesz úrrá rajtam a bátorság és a félelem is.

A bátorság, mert azt érzem, ha Te itt vagy, akkor legyen bármilyen szar is a világ, görgessen bármit elénk a sors, nem lesz baj, mert számíthatunk egymásra. De ugyanakkor a félelem is itt van. A félelem, hogy valamilyen módon elveszíthetlek, hogy valamit elrontok, hogy valahogy akaratom ellenére is bántalak. És ez az egész ettől is szép és valójában igazán örülök, hogy félek, mert így mindig emlékezni fogok: vigyáznom kell Rád.

És persze remélem Te is félsz egy kicsit, nem kell nagyon, csak épp annyira, hogy tudjam én is fontos vagyok.

De nem csak az örömöm akarom megosztani Veled. Bánatom is. Mert a a legjobb barátomnak is téged tartalak. Kit ha nem Téged? Kivel lennék a legőszintébb és kiben bíznék meg 100%-ig, ha nem abban, akinek a kezébe adtam még dobogó szívemet? Másképp nem is adtam volna Neked. Lenne ennél nagyobb baromság, amit ember elkövethet?
Pedig elkövetjük sokszor, szinte mindannyiunk. De én már nem akarom többször.
De tudod,  minden bánat ellenére is, minden szabad pillanatomban azon lennék, hogy mosolyra bírjalak, mert a mosolyod a mellékhatás nélküli gyógyszer minden bajomra, s ha azonnal nem is segít, és minden fájdalmat és betegséget nem szüntet meg teljesen, míg kapok belőle, mindig lesz miért élnem.

Na, ez vagy nekem Te.

Tudod, azt olvastam egy amerikai pszichológus, Dorothy Tennov írásában, hogy a szerelem körülbelül két évig tart, utána vége. 2 év, kemény szavak. Hajthatatlan és igazán erős egy nő lehetett ez a Dorothy Tennov. De ahogy így elképzelem, félig robotnak látom. Félig élettelen élőnek. Biztosan biztonságban élt.

De nekem nem az adja a biztonságot, hogy megtudom mondani, hogy a szerelem véget ér, vagy hogy mikor ér véget, hanem az, hogy ha tényleg véget is ér, ahogy azt a nálam okosabb és realistább szakemberek állítják, én akkor is melletted maradok.
De a teljes igazság viszont az, hogy amennyire hajthatatlan lehetett Ms. Tennov, és a többi szakavatott, legalább annyira vagyok makacs én is. Mert írhatnak millió könyvet és még több esettanulmányt arról, hogy kinél mikor múlt el a tűz, ha mindet elolvasnám is mosolyogva raknám félre, amíg egy napon a halálos ágyamon nem olvasom el a saját esettanulmányomat saját magamról, amiben azt írom: "A szerelem bizony egy haszontalan vacak, ami csak arra jó, hogy egy bizonyos életszakaszodban évente egyszer februárban úgy tégy, mint akinek fontos a másik és rózsát veszel egy doboz bon-bon mellé, hogy lássa a világ, te mennyire csodás és figyelmes társ vagy."
De tudod, nem mostanában terveztem meghalni.
Képzeld, van egy kép, ami napok óta nem hagy nyugodni, és ezzel is zárnám a soraim, Boldog Valentin napot:

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.



.

Életünk piros hokedlijei

Egyébként puff, de a hokedli szót jobb szeretem

Ha tervezel elmenni a debreceni HintHunt nevű kijutós játékra, kérlek ne olvasd tovább, mert az írásban lesz egy kis spoiler.


Dal a poszthoz:

2014 eddig pont olyan, amilyennek szerettem volna: impulzusgazdag. Eddig imádtam minden pillanatát, és ehhez nagyban hozzájárul az, hogy találkoztam egy pár csodálatos emberrel. Már egy ideje gyűjtöm őket magam köré, megmondom én kerek perec, és jó, hogy egyre többen vannak. :)

Lényeg a lényeg, elmentünk 5-en egy kijutós játékra, aminek az a lényege, hogy bezárnak egy szobába és mindenféle logikai feladvány megfejtése és egy rakat számzáras és kulcsos lakat kinyitása után tudsz csak kijutni. Ja igen! Erre összesen 60 perced van. Pure fun.

5-en mentünk, mindenki tette a dolgát, gyűjtöttük a nyomokat, szépen haladtunk a feladványokkal, mígnem én az egyik sarokban találtam egy piros hokedlit (egyébként puff volt, de jobb szeretem a hokedli szót), aminek az alja furcsán ki volt vágva és lyukon keresztül be lehetett látni. Ahogy forgattad, a lámpa a hokedli belsejében mindig egy másik felületet világított meg. 
Rögtön tudtam: ez nem lehet véletlen. Ahogy forgattam, ceruzával felfirkált számokat láttam: arabot is, rómait is. Szóval teljesen biztos voltam benne, hogy a piros hokedli kijutáshoz szükséges adatokat rejt.
Közben a többiek a szoba más részeiben számtalan nyomot, jelet, kulcsot találtak.  Én logikát nem találva a számokban, 10 perc fényben forgatás után letettem a vörös ülőalkalmatosságot és próbáltam bekapcsolódni a többiekhez.
Persze Ők közben már annyira elhaladtak - és fogalmam sem volt, hogy mit néztek/vizsgáltak meg addig - hogy nem sok hasznom volt, nem tudtam felvenni a fonalat, már nem tudtam bekapcsolódni.

Pislogtam, mint hal a szatyorban. 
Végső elkeseredésemben visszamentem a piros hokedlihez, és meggyőztem magam, hogy van ott valami, amit eddig nem vettem észre: Hogy kell lennie valaminek...nem lehet véletlen a lyuk, nem lehet véletlen, hogy lehet játszani a fénnyel: KELL, HOGY LEGYEN OTT VALAMI!!! 
Szóval eljátszadoztam még 10 percet a piros hokedli forgatásával. Majd mikor azt láttam, hogy a többiek  már szinte kijutottak nélkülem, mérgesen tettem le a vörös átkot és próbáltam felvenni a ritmust a csapat többi tagjával. Aztán a végére összerázódva, együtt kijutottunk. 
A piros hokedlinek nem volt szerepe benne.

Az van, hogy néha leragadunk. Görcsösen ragaszkodunk a saját hülyeségünkhöz. Többet látunk a kelleténél. Sőt olyan dolgokat látunk, amik nem is léteznek, és makacsul, meggyőzhetetlenül, eltántoríthatatlanul forgatjuk a fényben, hogy hátha megcsillannak.

De van, hogy egyszerűen nem csillannak meg.

A kijutós játék 55 perc volt, mert idő előtt kijutottunk. Én Kb. 20 percet töltöttem a hokedlivel. 
Tehát a játék 1/3-át pazaroltam el, tulajdonképpen a semmire. 
Persze... kijutottunk, aminek nagyon örültem és örültünk mindannyian., csakhogy a játék 20 percében ott sem voltam szinte. 20 percnyi igazi élménytől fosztottam meg magam. 
Most gondolom, azt mondod: 20 perc nem a világvége, és tényleg nem!

De!

Tegyük fel, hogy az élet egy kijutós játék, és ha kijutsz: vége. 

...

Mondd, így is megéri az egyébként is kevés időd egy harmadát piros hokedlikkel tölteni? Hány órát, napot, hetet és hónapot esetleg évet nem fájlalunk piros hokedlikre pazarolni? 
Mondd csak, mi lenne, ha inkább átadnád magad és élveznéd a játékot, amit úgy hívnak: ÉLET. 
Aztán ha véletlenül később mégis kiderül, hogy szükséged van a hokedlire, még mindig felkaphatod és forgathatod a fényben.

 

hokedli.jpg

"De van, hogy egyszerűen nem csillan meg."

6 Levél a Boldogsághoz

Boldogság, ne gyere haza!


handwritten-letter.jpg

Az utóbbi 6 napban megjártam a poklot ezért az írásért. Még soha nem írtam ilyet. Olyan élménnyel gazdagodtam, mint azelőtt még soha. Köszönöm mindenkinek a megértést és hogy türelemmel viseltettetek felém, amíg megszületett.

Erre a műre írtam a összes levelet, ha közelebb szeretnél kerülni a hangulathoz, hallgasd olvasás közben:

1. levél

Kedves Boldogság!

Már nem kérem, hogy gyere haza! Régen énekelgettem Cserháti dalát, de már nem. Ha itthon ülök és nem vagy itt velem, az nem véletlen, annak nyilván oka van. Már nem akarom, hogy haza gyere. Pontosan tudom, hogy parancsra egyébként sem fogsz jönni, ez nálad nem makacsság és ego kérdése, egyszerűen nem így működsz. Sokat gondolkodtam a kettőnk dolgáról. Sokáig mérges voltam Rád, mert úgy gondoltam, megérdemelném, hogy velem légy, hisz mindig mindenben törekszem jónak lenni. Te meg önző mód ott repkedtél mindenki más feje felett, míg én csalódottan néztem Őket, ahogy veled fürdenek.
Piszok szarul esett. Nem voltam irigy, csak fájt.
Tudom, hogy sok a dolgod, és hogy hatalmas a teher a vállaidon, hogy sokszor csak kapkodod a fejed, hogy mikor hova menj, és kivel és mivel töltsd el az időd. Belőled csak egy van, és ennek a világnak  nagy szüksége van Rád, tudom.
Szóval kedves boldogság, ne gyere haza! Látod, hogy nem jó itt. Itt ez az asztali lámpa, ami olyan szomorú fényt ad, ez az üres asztal, amin csak néhány kacat van, ez a hideg ágy, ez a tömérdek olvasatlan könyv, meg itt ez a befejezetlen vers, amit nem írtam tovább, mert tudom, hogy fájó lesz a vége, hisz már az eleje is az. Itt van ez a mosatlan pohár is. Néha iszom belőle, de általában üres. Szóval, hidd el nekem, jobb, ha nem vagy itt, ne gyere haza. Itt minden olyan...szar.
De én már megszoktam, nekem ez az otthonom, és azt tanították ne legyek önző, így azt kívánom: menj és érezd jól magad.
Boldogság, már nem várlak haza.

Üdv,
Én

.
.
.

2. levél

Kedves Boldogság,

Mióta írtam Neked eltelt egy hét, napról napra szarabb. Kiment a lámpaégőm, most korom sötét van esténként. De nem mentem el venni új égőt, mert minek, látod...úgyis kiég. A sötétben levertem a poharat a szekrényről, tudod amiről meséltem, hogy mindig üres. Na most épp nem volt az, mert valahogy benne maradt a víz és megposhadt. Szóval most a szőnyegem bűzlik és minden csupa üvegszilánk, de nem sepertem fel, minek? Az már nem hozza vissza a poharat, a bűzzel meg együtt tudok élni pár napig. Úgyis olyan szar minden, mindegy már. De azért van jó is. Tudod volt a befejezetlen versem, aminek szomorú lett volna a vége. Sokszor járt a fejemben és hát arra gondoltam, hogy elég szar már így is minden, így összegyűrtem és a galacsint a szemetesben tornyosuló kupac tetejére dobtam, persze legurult róla...miért is sikerülne bármi is? Na mindegy, megszoktam már, nekem ez adatott.

Ne gyere haza, itt egyre rosszabb minden, de legalább a verset már összegyűrtem, attól megszabadultam.
Remélem jól vagy!
Üdv,

Én
U.I. a vers így szólt:

Rossz nélküled. Üres minden és hogy már fáj, úgy ordít a csend.
Sötét van. Bár úgysincs mit látnom, Elindulnék, de nincs hova, 
ez a négy fal pedig annyira ostoba.
Az élet olyan semmilyen mostanában, csak várom, hogy múljon,
A hideg leforráz, a meleg megfagyaszt, és hiába megyek:
nem haladok az úton.
Nem hiszek már... 


.
.
.
.
.


3. levél


Szia Boldogság!

Tudod, iszonyatosan bosszant, hogy válaszra sem méltatsz, az egy dolog, hogy nem jössz haza, megértem, hisz ahogy írtam...MINDEN SZAR itthon. Dehogy ennyire ne legyek fontos Neked...pedig régen mennyit nevettünk, mikor együtt voltunk. Mindegy. Ez az utolsó levelem. Soha ne gyere haza, már a nevedtől is rosszul vagyok, és ez a poshadt bűz csak rátesz egy lapáttal. Meg beleléptem egy szilánkba is, most még sánta is vagyok. Na, de ez többé nem a Te dolgod.

Üdv, 

Én

.
.
.
.
.
.

4. levél

Boldogság!

Gyűlöllek!!!

Én

.

.

.

.

.

.


5. levél

Drága Boldogság!

Hetek óta őrlöm magam. Elképzelhetetlenül szégyellem magam a leveleim miatt. Már arra sem emlékszem mit írtam Neked pontosan, de tudom, hogy bántottalak, mert fájt, hogy nem vagy már velem és hogy hazudtam. Neked is, de magamnak is!
Tagadtam, hogy szükségem van Rád. Pedig sosem bántottál. Soha egyetlen szóval sem, és most, hogy hetek óta itt ültem ebben a ketrecszerű szobában, most már tudom, hogy milyen az élet, amikor nem vagy itt.
Te teszed az életet valami többé, mint egyszerű létezés. Te teszed az életet csodává. Bolond voltam. Bolond mert, ezt az egészet magamnak csináltam. Sajnáltattam magam, közben pedig próbáltam elhitetni a világgal, hogy kemény vagyok és semmi szükségem Rád, Boldogság.
Mekkora baromság!
Kézben jársz a szenvedéllyel, az álmokkal, az új célokkal, a szerelemmel, inspirálsz engem és mindenkit. Te tartod mozgásban a világot. Mindenben ott vagy. Még a poshadt vízben és a szilánkokban is, ha azt akarom. Vagy a sebben a talpamon, ami már gyógyul, a megannyi olvasatlan könyvben, amik arra várnak, hogy új élményekkel gazdagítsanak, és ott vagy a sötétben is és a fényben is. Istenem, mennyire vak voltam.
Kérlek ne haragudj rám! De! Nem, még mindig nem akarom, hogy haza gyere. Boldogság! Ne gyere haza!
Van még egy kis dolgom.

Szívből örülök, már a tudatnak is, hogy létezel.

És bár fogalmam sincs, hogy haragszol-e, de ölellek:
Én

.
.
.
.
.


6. Levél

Drága, Kedves Boldogságom!

Képzeld, vettem egy új égőt, de most egy különlegeset, egy olyat, amelyik ha akarom, sokszínűn világít, ha akarom meleg fehér fényt ad, ha épp olvasni támad kedvem valamelyik könyvemből és nem félek már, hogy kiég, ha úgy lesz, majd szerzek másikat. Összesepertem végre a szilánkokat is, bár -tudom- nem hozza vissza a poharamat, de legalább már nem kell félnem, hogy újra megsérülök. Ja, igen! A talpamon a seb begyógyult, de maradt egy heg, és milyen érdekes: mosoly formája van, eddig észre sem vettem! Kiszellőztettem rendesen és kimostam a szőnyeget is, pedig tudod, hogy mennyire nem vagyok házias. De most a levegő is más a szobámban. Szép lassan díszbe öltöztetem a szívemet.
Sokat gondolkoztam Rajtad és rajtam: Rajtunk. Hogy hol is romlott el minden és miért is hagytál itt. 
Hiányzol. 
És azt kívánom bárcsak itt lennél, de Nem kérem, hogy gyere haza. Nem, még mindig nem. 
Ugyanis rájöttem, hogy nem akarok várni Rád és hogy nem a Te dolgod, hogy keress engem. Nem akarom, hogy azt érzed, ez a szoba a világunk, mert nem az. Most minden olyan más itthon, rendben van minden. Megszerettem. 
Ó és képzeld! Emlékszel még a versre, amit nem fejeztem be, mert szomorú vége lett volna?
Befejeztem azt is:

Rossz nélküled. Üres minden és hogy már fáj, úgy ordít a csend.
Sötét van. Bár úgysincs mit látnom, Elindulnék, de nincs hova, 
ez a négy fal pedig annyira ostoba.
Az élet olyan semmilyen mostanában, csak várom, hogy múljon.
A hideg leforráz, a meleg megfagyaszt, és hiába megyek:
nem haladok az úton.
Nem De hiszek már újra. Hiszem, hogy mégis itt vagy.
Hogy nem kell léteznem nélküled,
mert jössz velem, bárhova is megyek,
És hogyha vigyázok Rád mindig és őrzöm a tüzet, mely épp csak a megfagyástól véd,
Szorosan bújsz majd hozzám, s örökké enyém maradsz, s én pedig a Tiéd.


Őszinte leszek veled, összepakoltam egy hátizsákra való cuccot, mert döntöttem. Most hogy rendben van itthon minden, tiszta és megújult szívvel vágok neki az útnak, hogy megkeresselek. 

Boldogságom, ne gyere haza. Tudom, hogy csak meg kell mozdulnom irányodba, hogy megtaláljalak. 
És lám, itt ülök, még be sem fejeztem a levelem, bal kezemben már a hátizsák, a szívem élettel teli, az arcomra mosoly ült, mert már érzem, hogy kezed a vállamon.
Boldogság, ne gyere haza!

Hisz már itthon vagy.
Velem.

 

 

Rendezd át az életed 10+1 pontban

A poszthoz ajánlott muzsika:

"Go where you wanna go, Be what you wanna be, if you ever turn around you'll see me!
Walk on, walk on, walk on, cuz you can't go back now!"

Az a baj, hogy ragaszkodunk. Ragaszkodunk botor módon ahhoz, amit megszoktunk. Na jó, ez még nem akkora probléma. Az viszont már igen, ha ránk nézve káros dolgokhoz ragaszkodunk, mert hisszük, hogy ez így van megírva, vagy mert hisszük, hogy majd idővel jobb lesz. Aztán eltöltünk napokat, heteket, hónapokat, sőt éveket úgy, hogy kétségbeesetten kapaszkodunk abba amink van, mondván, igaz, hogy szar, de legalább biztos.

Így dobjuk el időről időre a "biztos szarért" a lehetőséget valami jobbra. Mindenki. Egy ideig én is ezt játszottam. Az egész létezésünk, az egész világ olyan bizonytalan, ezért képesek vagyunk harcba menni minden biztonságot adó kapaszkodóért, legyen az bármennyire romlott vagy káros saját magunkra, "Mer' az legalább van." 


LÓF...!
fütty amúgy.

Had meséljem el a szobám történetét. 

Komádiban a szüleimnél elég nagy szobám van, már ha egy átlagos panel szobához hasonlítjuk (az enyém kb 21m2). Mégsem fértem el benne soha. Volt egy hatalmas francia ágyam (2X2 méter), meg egy rakat szekrényem, amikben azt sem tudtam mi van, meg egy íróasztalom, amit soha nem használtam, legalábbis írásra biztosan nem.

20131227_124400.jpg

Innen indultunk...

És tudod én mindig azt hittem, hogy szeretem a szobámat. Mindenkinek azt meséltem, hogy mekkora, meg, hogy fenyők vannak az ablakom előtt, és hogy hatalmas ágyam van. Pedig valójában szinte csak aludni jártam oda. Mert mást nem lehetett benne csinálni. Nem volt inspiráló. Nem volt hely megmozdulni, de aludni tökéletes volt. Ha úgy tetszik, a szobám egy mormota barlang volt, de mivel szeretném érzékeltetni, mennyire passzívvá tett csupán a !!!szobám!!!, mennyire rányomta a bélyegét a hétvégéimre, meg úgy egyébként az egész életemre, nevezzük inkább kómalyuknak.

Decemberben az otthon töltött szabadságom alatt ültem az ágyon és rájöttem, hogy ez bizony nekem való. Nincs kivel megosszam az ágyam, annyi hely nincs, hogy megcsináljak egy fekvőtámaszt, a szekrényeimben azt sem tudom mi van, az íróasztalom meg telepakolva teljesen felesleges kacatokkal. Át kéne rendezni. Aztán gyors fejszámolásban rájöttem hogy rámenne egy napom mire mindent átrendeznék, majd lenyugtattam magam, hogy hisz már több mint 10 éve így szeretem, jó lesz ez így. Szóval végül nem csináltam semmit.

Másnap eljátszottam ugyanezt.

A 3. napon aztán reggel ültem a rogyásig dobált franciaágyam szélén és bevallottam magamnak, hogy nem szeretem a szobám. Nem ilyennek képzelem el. Egész nap ingerült voltam, az egy szar nap volt.

A 4. napon reggel felkeltem és hangosan kimondtam: "a PICSÁBA! Megcsinálom!" Szóltam Apunak, hogy ma nem, de holnap nekiállunk. Anyu nem értette, azt meg főleg nem, hogy azt a csodás nagy ágyamat miért akarom kettéfűrészelni.

kaosz.jpg
Ha eldöntötted, hogy változtatsz, készülj fel: az ideiglenes káosz elengedhetetlen része a folyamatnak

Egy csipet Great Gatsby
Nekem az egyetemen kötelező olvasmány volt. Sőt külön dolgozatot írtam róla, igaz, nem olvastam el, de értettem a lényeget.  Nevelésem miatt is gondolom, de nekem mindig is egyértelmű volt, hogy a siker, a pénz s minden csillogás értéktelenné válik abban a pillanatban, ha nincs kivel megosztanod. És egyébként is, minden értéktárgynak épp annyi az értéke, amennyire kihasználod.
Nesze neked Franciaágy - tényleg szép nagy volt, meg persze kényelmes, és sosem kellett félnem, hogy leesek vagy, hogy ne tudnék piramis formában szemétkupacot emelni a mellettem lévő félteken, de megosztani nem volt kivel. Két személyes ágy egy személynek. Lehangoló, nem? Engem lehangolt.

Szóval az 5. napon Apuval átalakítottuk a szobám. Egyetlen egy dolgot tartottam szem előtt: hogy jelenlegi életstílusomhoz igazodjon és hogy tökéletes inspiráló közeg legyen, ami segít a céljaim elérésében.

tehát:
Franciaágy? Kuka.
Indokolatlanul sok szekrény? Kuka

Mi kell?
Hely a fekpadomnak, ami eddig máshol volt. 
Egyszerűen több hely.
Egy kis kuckó szerű elvonulásra is alkalmas vacok ahol olvasni és írni is tudok és ez legyen az ágyam. 
Egy nagy tükör az edzéshez. 
Hely a hangfalaknak, egy letisztult íróasztal, ahol csak a gépem van, mehet a Karaoke :)

Ezek voltak a szempontok és a végére addig huzigáltuk a szekrényeket, hogy most SZERELMES vagyok a szobámba, ki se lehet rángatni onnan. Imádom. Pedig összesen 1800 forintot költöttem egyetlen spot lámápra ami a tükör fölé került.

20140126_105554.jpg

Végre helyett kapott a kis cukiság :3

Tökéletes helyszíne lett a zenélésnek, a versírásnak, az éneklésnek, az edzésnek, az ÉLETnek.

20140126_105639.jpg

Na, ebben feszengek. :D

Na, de most figyelj:

12 éve olyan volt a szobám amilyen. 12 éve ragaszkodtam valamihez, ami nem volt igazán jó nekem. Sőt visszafogott. És ez csak a szobám. Mennyi minden volt életemben, amihez ragaszkodtam, pedig nem hogy nem segítették fejődésem, de hátráltatták azt. És mennyi ilyen dolog van mindannyiunk életében...

De van-e recept? Van-e valami ultrabrutál függvény, amit kiszámolva megkapjuk, melyek azok a dolgok amelyekhez ragaszkodnunk kell, és melyeket kell elengednünk/átalakítanunk?

Ha valaki tud ilyenről, légyszi szóljon, egyelőre én nem tudok Róla :)
De az biztos, hogy ha valami huzamosabb ideig (pl hónapkig vagy évekig) negatívan hat rád, elveszted Önmagad a hatásukra, attól jobb megszabadulni. Félni megint csak nem kell, legrosszabb esetben az egyik biztonságos szart leváltja egy másik biztonságos szar, de közben legalább a lehetőség...az ott van a jóra.

Anyukám azon kérdésére, hogy mi lesz, ha hazahoznék egy lányt, az volt a válaszom, hogy ha ágyon akar aludni, akkor jobb ha szorosan hozzám bújik, hogy elférjünk. :)
Minden csak kreativitás kérdése. Az meg van. Másom sincs. :)

20140126_105456.jpg

Tökéletes


A szobám átalakításán keresztül a 10 + egy pontos modell bármilyen életátrendezésre:

1. Ismerd fel, hogy mi az ami nem jó!
2. Gyötrődj egy ideig! :)
3. Vedd számba, hogy mit és hogy szeretnél, légy magaddal őszinte!
4. Tervezz és kérj segítséget! (együtt minden könnyebb)
5. Kezd el a munkát!
5. Szabadulj meg a rossz dolgoktól, hogy legyen hely az új jóknak. Ha kell rombolj, hogy később építhess!
6. Ne ijedj meg a Káosztól, légy úrrá rajta és tudd: Te irányítod!
7. Néha pihenj meg, ülj le, és ismerd fel, hogy hol jársz éppen és hogy még hova szeretnél eljutni.
8. Fejezd be a munkát! (köszönd meg a segítséget, ha volt! :))
9. Pihenj meg elégedetten!
10. Ébredj minden reggel azzal a tudattal, hogy így sokkal jobb lesz.
+1: Ha azt veszed észre, hogy tényleg jobb lett, csapj a homlokodra és kiáltsd azt hogy: "Pénisz!"

A +1-et csak a legboldogabbaknak (és egyben legbolondabbaknak) ajnlom. Minél forgalmasabb helyen jön a felismerés, annál izgalmasabb. :)


20140126_105652.jpg

 Azért még van egy kis munka vele :)

Hát ennyi lenne. Puszi innen a kedvenc szobámból! :)



Őt várom

A poszthoz ajánlott muzsika:
(mindenképpen fülest a fülbe!)

Még picit több mint egy hónap és nyakamba veszem az országot a zenekarommal. Én télen vegetálok. Olyan csendes minden. Nem nekem való. Én a pörgést szeretem.  Ez a pár hónap hideg-rideg egyedüllét megviselt,azt érzem, nem vagyok igazán önmagam. Várom Őt , aki felpörget, aki inspirál, akitől újra a szenvedély tüze éget majd. Várom Őt! Meg is írtam Neki versben, bár valószínűleg Ő ezt nem olvassa el, mert még nem jött el az ideje.

Várlak Téged

Csak ülnék kint egy padon és hagynám, hogy megölelj…
Várj, hisz Te még nem is tudod, mit jelentesz nekem!
Csak ülnék és figyelnélek csendben, ahogy halk nesszel csodát teszel,
Ahogy a világ megváltozik körülöttem, s bennem.

Hideg van. Idejét sem tudom, mióta fázom, s emészt a magány,
Mint a kis gyufaárus lány, gyújtom sorra a remény lángjait
De ismerve a mesét, attól félek, hogy a végén el sem jössz talán,
S az a férfi leszek, aki helyben temeti megfagyott vágyait.

Várlak téged, mert kihozod belőlem azt, amire azt mondják tűz.
Ha velem lennél, a lehetetlenre kacagva legyintenék, szinte már pökhendien.
S mikor a bú mégis elhitetné velem, hogy a világ belőlünk csak gúnyt űz.
Te a vállamra hajtanád a fejed, s nyugtatón súgnád: „Butuskám, az élet nem ilyen.”

Aztán nevetve táncra hívnál, én mennék, és mindenki bolondnak nézne.
De ugyan hol érdekelné ez az embert, ki végre újra boldog?
Ha nevetnek, hát tegyék…ha dobálnak? Engem az sem érdekelne.
Ezt úgy sem értenék, és nem is várom el, hogy megértsék a dolgot.

Hát ezt jelented nekem, s még annyi mindent, mit szavakba önteni nem lehet.
Mióta tudom, hogy jössz, olyan vagyok, mint egy zavarodott kamasz.
Csak számolom a napokat, órákat, perceket, míg arcom kikezdik a hideg téli szelek.
De nem érdekel…elég a hidegből, gyere és ragadj el! Várlak Téged, Tavasz!

freedom.jpg

:)

Te miben hiszel?


Azt hiszem, ideje volt leváltanom a bemutatkozó szövegem, ami itt ült oldalt a blogon, mióta elindítottam:
"Gismo vagyok. Szuperhős. Kamuzok, aztán megmondom a frankót. Csak akkor írok, ha úgy szottyan a kedv. A világot meg Te váltod meg, én meg csak nézem."

Tudod, volt egy nagyon okos amerikai bácsi, aki azt mondta:
"Nem sokra becsülöm azt a férfit, aki nem bölcsebb ma, mint tegnap volt."
Ez a bácsi egyébként egy fakunyhóban született, gyerekkorát ház körüli munkával töltötte (fát vágott, gondozta az állatokat, szántott, vetett stb.) csak egy évet járt iskolába, később mégis ügyvéddé képezte magát, aztán a politikában kezdett el tevékenykedni, mígnem megválasztották az Amerikai Egyesült Államok elnökévé. 
Ma, talán őmiatta nincs rabszolgaság az USA-ban. Ő Abraham Lincoln.

Szóval a lényeg, hogy ahogy telik ez az élet, az ember mindig tanul, ki kicsit, kis sokat. Én törekszem mindig a lehető legtöbbet tanulni, és most már azt éreztem a fenti bemutatkozás már nem elég, illetve már nem feltétlenül ez a blogom üzenete.

Ez egy személyes blog, tehát a téma általában engem érint, a saját élményeimet osztom meg, de bárhogy is tűnjön, a hangsúly nem rajtam van. Az én nevem is csak egy lesz a sok közül mindig. Nem számít igazán, hogy hogy nézek ki, nem számít, hogy mennyire leszek gazdag, vagy híres, mert a végén -mint mindenki- meghalok. Jó, tudom, ez olyan hülyén hangzik, de ez egy egyszerű tény és nem is szabad vele túlzottan foglalkozni. Van viszont, ami számít...
Ha tudsz olvasni a sorok között, igazán fontos értékekről írok. A Család szeretete. A szerelem csodálata. A zene ereje. Egymás segítése  (nem csak akkor, ha baj van).Önzetlenség !mértékkel!. Álmok, amikért mindent megtennénk. Akaraterő, amire mindig szükségünk lesz. Inspiráció, hogy jobbak legyünk önmagunknál. És igen: hogy ez a világ lehet sokkal jobb, ha ezeket a dolgokat előtérbe helyezzük és megértjük fontosságukat. 
Csodálatosak vagyunk mi emberek. De a nagy csodálatossághoz egyben iszonyatos sérülékenység is jár. Saját magam példáján tudom mondani, hogy időről-időre elfelejtjük ezeket a dolgokat. Elfelejtjük a dolgokat, amikért tulajdonképpen élünk és megéri élni.
Ezért a következő lesz - előre nem meghatározott ideig- a blogom bemutatkozója:

"Hiszek a kemény munkában és hiszek a család erejében. Hiszek a lehetségesben. Hiszek magamban, hiszek Benned, de sokkal erősebb a hitem a „BENNÜNK”-ben. Hiszek abban, hogy legbelül mindenki egy kicsit szuperhős, és hiszek abban, hogy együtt igenis jobbá lehet tenni a világot."

Idealista? Leszarom. :)
Egyre több jó embert tudok magam körül, egyre jobb minden. Én ebben hiszek és működik.
És innen is dobom a pacsit az összes szuperhős barátomnak és köszönöm, hogy szebbé teszik az életet!

Az új bemutatkozó egyébként a facebookon a kedvenc szuperhőseimmel pózolós képem mellé illesztett szöveg egy része:


1518777_10202577514699710_1224414883_o.jpg
mert: Együtt. Minden. Könnyebb.
:)

2014: A Te Éved - Vagy Te is félsz?

2014. A Te éved. Mert 2013 annyira szar volt, hogy namég, ugye?
Te is félsz, hogy mit tartogat számodra ez az év?

Megszámlálhatatlan embertől hallottam az utóbbi napokban, hogy életük legrosszabb éve volt a 2013-as, és hogy most már igazán jöhetne egy jó év, mert elegük van.
Aztán az jutott az eszembe, hogy én szinte minden év végén azt mondtam, hogy na ez egy szar év volt.2010-ben emiatt, 2011-ben amiatt, 2012-ben meg megint más miatt.

Kivéve 2013-at. Nem voltam ugyanis hajlandó leszarozni azt az évet, ami igaz, hogy talán eddigi életem legembertpróbálóbb éve volt, de a másik oldalon: annyit is tett hozzám (a személyiségem fejlődéséhez) mint eddig még egyik sem. És ez az, ami igazán számít.

Szóval ez is nézőpont kérdése:
Ha akarom ilyen volt 2013:

  • Elveszítettem a lányt, akivel elképzeltem az egész életem, és vele a családom egy felét is
  • Nem sikerült feljebb lépnem a cégnél
  • Még mindig nincs autóm lakásról meg még álmodni sem merek
  • Alig volt időm a barátokra és a zenekaromra na meg éneklésre
  • Nincs senkim
  • Nem váltottam meg a világot

De nem akarom. Sokkal szívesebben emlékszem így vissza 2013-ra minden rossz/negatív történés ellenére:

  • Egészségesen zártam le egy rossz kapcsolatot
  • Rengeteg lépést tettem meg, sokat tanultam és fejlődtem, hogy egy nap kiváló vezető lehessek
  • Még mindig van két jól működő lábam, amik autó helyett cipelnek  :D
  • Sokat dolgoztam, és sok mindent sikerült elindítani, például ezt a blogot is, ami engem is és másokat is inspirál
  • Életemben először boldog vagyok egyedül is
  • Sikerült életem legjobb fizikumát összehozni, fittebb lettem, mint valaha. Sokakat inspiráltam ezzel, és       aminek kiváltképp örülök, hogy a szüleimet is sikerült mozgásra bírnom
  • Megerősítettem a kapcsolatom a szüleimmel
  • A világot ugyan nem váltottam meg, de a környezetemben igenis sok jót tettem
  • Elkezdtem önkénteskedni – És rájöttem mennyire jó érzés jót tenni
  • Magabiztossá váltam
  • Vettem egy Ukulelét :)
  • stb.

És még sorolhatnám. De tényleg. És míg régebben, tuti az első jellemzést használtam volna 2013-rA, ma már nem teszem. Miért? Csak. :)

Egyébként a kínai naptár szerint 2014 a ló éve (január 31-től hogy pontos legyek), és azt mondják, hogy a lehetőségek éve lesz és hogy mindenkire sok jó vár. Ezen kicsit elgondolkodtam…

2014.jpg

Nem vagyok jós, jósnő meg főleg nem (:D), de egyet biztosan tudok. 2014 semmivel sem lesz különb az eddig megélt/túlélt éveidnél, abban a tekintetben, hogy megint egy halom megoldandó feladat, gond, kihívás, megpróbáltatás vár Rád. Ezt el kell fogadni. Az élet csupa fent és lent, ezt mind tudjuk. Ez így volt 2013-ban is, így lesz idén is és természetesen jövőre is. De ettől még 2014 igenis lehet a Te éved!

Hogy engem mi érdekel 2014-ben?
Hogy hol tudok hozzátenni valami jót a világhoz. Hogy mennyit tudok emelni a léceimen, amiket tavaly megugrottam. Izgatottan várom az újabbnál újabb szív és fejtörést kiváltó/okozó történéseket. 
És amit a legjobban várok  –bár tudom fura- : a bukások. 
A bukások.  A dolgok, amik nem sikerülnek majd, és fel kell állni.
Tudom, hogy ez baromságnak hangzik, de minthogy bukásból tavaly is kijutott szép számmal és nehéz volt őket megfelelően kezelni, muszáj voltam kicsit végiggondolni, körbejárni a bukások szerepét az életemben.
Nagyon érdekes dolog, hogy a bukásaink egyéni sikertörténeteink talán legfontosabb mérföldkövei. (csak utána kell nézni a köztudatban is sikeresként emlegetett emberek életútjának)
Ezek azok a pontok az életünkben, amikből életre szóló tanulságot/tapasztalatot gyűjthetünk, ha az önsajnálatunkat sikerül a lehető legrövidebb idő alatt eltemetni.
A bukás tehát lehetőség tanulásra.
A bukásaid mentén nem csak tanulhatsz, de jobban megismerhet magad, egy teljesebb képet kaphatsz arról, ki is vagy valójában, hisz ilyenkor elég érzékenyek és őszinték vagyunk önmagukhoz.
A bukás tehát lehetőség az önismereted új szintre emelésére.
Ha elbuktál két dolgot tehetsz: emelt fővel veszítesz és vállalod a döntéseid és tetteid következményeit és azt, aki Te vagy, vagy kifogásokat keresel és próbálod megmagyarázni a világnak, hogy nem a te hibád. Morálisan természetesen az első a követendő példa.
A bukás tehát lehetőség a példamutatásra.
Ami a bukásod utáni jövődet illeti, megint csak két opciód van: Felállsz és mész tovább, tanulva az eddigiekből, vagy feladod és csinálsz mást. Hogy mit kell feladni, mi az amiért nem érdemes tovább küzdeni, az mindig a Te döntésed, és nem mondom hogy mindig mindenért vérre menő harcot kell vívni, de ha úgy döntesz nem adod fel, és csinálod tovább, a végén elér(het)ed a célod.
A bukás tehát lehetőség a bizonyításra.

Bukás = Lehetőség

Ha mindent egybevetünk a bukás nem más, mint lehetőség. Tanulni, megismerni önmagad, példát mutatni, bizonyítani, megerősödni, elszántabbá válni, stb.  A bukásaid talán épp a későbbi sikereid alapjait képezik majd, sosem tudni. És ha így gondolsz rájuk és tudatosan kezeled őket, nemhogy nem kell félned tőlük, de sokkal, de sokkal nagyobb hasznot húzhatsz belőlük, mint a könnyen jött sikereiddel. Ez biztos.
Én ezért nem félek 2014-től. És olyan izgatottsággal várom, hogy mikor és miért nem jönnek össze a dolgaim, mint egy 6 éves kissrác a karácsonyi ajándékot, aki hisz abban, hogy megkapja amit szeretett volna, hisz jó volt.
Hiszek a bukás emberformáló, tudatébresztő erejében, és hiszek benne, hogy már megfelelően tudom Őket kezelni.

Szóval amellett, hogy azt kívánom mindenkinek, hogy legyen a legboldogabb az Új Éve, azt is szeretném, hogy ha mindenki tudatosítaná, hogy a boldogság nem egyenlő a gondtalansággal. Hogy a gondok nem egyenlők a tragédiával. És hogy a tragédiák sem egyenlők a végzetünkkel.
2014-ben ugyanaz lesz, mint minden évben. Nevetés, harag, győzelmek, veszteség, öröm és fájdalom, kihívások, rutin feladatok, nem várt sikerek, kiszámítható csalódások, és kiszámítható sikerek is a nem várt csalódások mellett. Mert az élet ilyen, és így kerek.  Az, aki ezt elfogadja, annak 2014 csodálatos év lesz. Egy év tele lehetőségekkel. 
Lehetőségekkel jobbnak lenni, jobbá válni.
Nem kell félni. Menni kell és csinálni kell, meg néha megállni és gondolkodni kicsit. Ez a kulcs. A többi csak csacsogás. fecsegés. locsogás.

Mindig mindenki boldog, sikerekben gazdag új évet kíván, én most inkább csak szívből kívánom minden ismerősömnek, a szeretteimnek, a barátaimnak, az olvasóimnak, hogy 2014 év végén majd visszanézve mondják azt: Igen, ez egy jó év volt. :)
Legyen 2014 a Te éved!
És NE félj!

B.Ú.É.K!
Gismo

Család, Munka, Zene, Barátok, Edzés, Szerelem


Pár mai gondolatom, a címben szereplő hat szó az, ami számomra a teljességet jelenti, és nem, nincs meg mind 100%-osan. :) 
Úgyhogy lesz dolgom 2014-ben.


A poszthoz ajánlott szám:

Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam a blogommal, az írásaimmal, az üzeneteimmel kapcsolatban. Ezúton is köszönöm szépen. Túl vagyok egy álmatlan éjszakán. Nem volt semmi baj, úgy értem, egyszerűen csak valamiféle izgatottság lett úrrá rajtam, kattogott az agyam, mert itt az év vége, és hát kell valami tervszerű, már ami a jövő évet illeti.

A karácsonyi NeXt Day koncerten valaki azt kérdezte tőlem, hogy bírom ezt az egészet így csinálni. Mármint, hogy zenekar/zene, edzés, munka, család és néha még a buli is belefér. Nos, ezzel a kérdéssel idén már sokszor találkoztam. A válasz egyszerű: mindet szeretem. Unatkozni sosem szoktam, igaz túl sok időm nem is lenne rá.
És a kulcsszó a szeretet. Hogy szeretem, amit csinálok.

Szeretem a zenét, mert Ő számomra egy olyan misztikum, olyan kötődés, amit nem akarok megfejteni, nehogy elvesszen a varázs. A munkahelyemen is próbálok azokra a feladatokra koncentrálni, amiket élvezek, amikben jónak érzem magam, és aminek nem utolsó sorban: hasznát látom. Az edzés egyértelmű, soha nem éreztem ennyire jól magam a bőrömben, és segített megbizonyosodni arról, hogy a kemény munka meghozza a gyümölcsét. A család, és szűkebb értelembe véve a szüleim, -mert velük a legszorosabb a kötelék- pedig megkérdőjelezhetetlen, hisz az élet sok területén példaként járnak előttem, főleg erkölcsi kérdésekben. A szeretet, amit tőlük kaptam egész életemben az tán fel sem fogható, természetes, hogy nem esik nehezemre viszonozni. Na meg a bulik, hát igen, azokból kevesebb van mostanság, nem fér be a két napos regeneráció az életembe, így abból a havi kettő a maximum mostanában, de elég.

Két dolog van, ami viszont 2014-ben fejtörést fog okozni. A barátaim és a szerelem.
A barátaimra ugyanis igen kevés, mondhatni már-már szégyellni valóan kevés időm volt az utóbbi fél évben, és hát hiányoznak. Muszáj leszek a munkahelyemen kevesebb plusz feladatot vállalni, és kevesebb munkát hazavinni délutánokként/éjszakákra, hogy az edzés és éneklés mellett még maradjon időm Rájuk. Az utóbbi időben tapasztalt facebookos ultraaktivitásom egyébként ennek köszönhető, kompenzálok.

Szerelem?

Az előző postom után (Egy (nem olyan) Boldog Karácsony) , kaptam egy rakat levelet, hogy nem értenek engem, hogy nem hiszik el, hogy pont nekem ne sikerülne találni valakit, és olyan is volt, aki egyszerűen sajnált, hogy szomorú vagyok, meg hogy egyedül vagyok.
Pedig nem kell. Én igazán jól vagyok. Mármint boldog vagyok, az hót sicher. Persze, hogy néha rám tör a magány, de első sorban egyedül vagyok, és nem magányos, a kettő pedig nem ugyanaz. Az egyedüllét egy állapot, a magány az egy lehúzó érzés. Az meg rám mostanság igazán nem jellemző.
DE! Nem titkolom: az viszont iszonyatosan hiányzik, hogy törődhessek valakivel, hogy legyen kihez bújnom egy pörgős nap után, hogy valakinek én legyek a reggeli mosoly az arcán.

Másra nem vágyom, bár millió dolgot tudnék felsorolni, amiben hiányt szenvedek, semmi más nem érdekel perpillanat, csak hogy boldog vagyok, és hogy ebből a lehető legtöbbet átadjak másoknak. Mert a boldogság nem végcél, és nem vezet hozzá út, a boldogság maga az út, a cél úgyis mindig változik.

happy.jpg

Te is lehetsz a sárga! :)

Egy (nem olyan) Boldog Karácsony


christmas-couple.jpg

Indítsd el és hallgasd, miközben olvasol

December, hideg van. Én nem különösebben szeretem a telet, mert fázom, de megtanít értékelni a tavaszt, a nyarat és az őszt is, és ezért hálás vagyok.
Hideg van. Fázunk, persze van előnye is, mégpedig hogy közelebb hozza azokat, akik szeretik egymást. Összehozza a barátokat, összehozza a családot, néha egészen távoli rokonokat is. És összehozza a párokat. Olyan, mintha végre tényleg mindenki úgy törődne a másikkal, ahogy azt egyébként egész évben megérdemelné. És ez egy csodás dolog.
Egész évben hajtunk, egész évben húzzuk az igát, sokszor küszködünk, és igen, év végére elfáradunk.
Ilyentájt már mind átszellemülten várjuk a megérdemelt pihenést, a Karácsonyt és azt a szellemet, azt az atmoszférát, ami az egészet körüllebegi.
Mindig is imádtam a Karácsonyt, imádok adni. Már jóval előre tudtam mindig, kinek mit veszek majd, vagy kit hogyan lepek meg. És mindig izgatottan vártam, hogy lássam őket abban a pillanatban amikor kibontják az ajándékot. Rengeteg mosoly, ölelés és nevetés jut eszembe, már akkor is ha csak a tavalyi évre gondolok.
Az ajándékozás élménye maga az ajándék számomra.
2013 életem talán eddigi legnehezebb éve volt. Sok szempontból sikeres, és határozottan hasznos, de piszok nehéz. Sokszor nevetségesen kevés máskor nevetségesen sok munkával, önfejlesztéssel és edzéssel. Év végére sikerült nekem is kimerülnöm.
Teljesen lerobbantam, már több mint egy hete küszködök egy betegséggel és valahogy nem tudok kijönni belőle. Viszont mint mindig, minden rosszban van valami jó, az orvosi rendelőben összefutottam egy barátom Anyukájával, akivel talán életemben 5-6 mondatot ha válthattam.

"Szoktam olvasni az írásaid, nagyon tetszenek, és jó hogy ilyen értelmes dolgokról írsz." Vagy valami ilyesmit ,mondott. Picit zavarba jöttem, de még magamhoz se tértem, már folytatta.
"És azt sem tudtam, hogy ennyire romantikus vagy."
"Sajnos nagyon az vagyok" - mondtam
"Légy rá büszke, kevés az ilyen férfi manapság."

Nagy mosollyal a számon igyekeztem hazafele, majd otthon leültem gitározni és akarva-akaratlanul egy olyan dalt kezdtem el játszani, amit már rég nem. És akkor rádöbbentem: Egyedül vagyok.
Furcsa undorral tettem le a gitárt, nem értettem, hogy ez most honnan jött, hisz már egy ideje így van ez. Én választottam, lett volna lehetőségem változtatni ezen, de nem tettem, még nem jött el az ideje, dolgom van. Ezt most sokan nem értik, de nem is baj, maradjunk annyiban, hogy még nem vagyok kész.
Szóval ez egy tudatos dolog, még ha nehéz is. De most más érzés fogott el, nem szimplán azt éreztem, hogy egyedül vagyok...azt éreztem, hogy nincs kit szeretnem. Hogy nincs, aki szeretne. Úgy: szívből, szerelemmel, ahogy más nem tud, csak Ő.
A minap épp magamnak vadásztam valami könyvet az egyik könyváruházban, amikor megláttam egy könyvet, amiért régebben tűvé tettem egész Debrecent és akkor nem találtam sehol.

Most ott volt előttem.

És nincs, kinek megvegyem.

Több mint 10 éve ez az első karácsonyom, hogy nincs egy lány, akinek annyira, de annyira szeretnék örömet okozni, hogy a fél karomat is odaadnám. Közben hallom a kollégákat, hallom az utcán sétálókat, hogy ki, kinek, mit vett és egy páran azt ecsetelik, hogy ők márpedig nem adnak ki "annyit, amennyi az ára, annak a szarnak."

Én meg dobok egy kamu mosolyt, belül pedig szorongat valami.

A Karácsonyom boldog lesz. A szüleimmel lehetek, ami számomra már önmagában hatalmas ajándék, ott lesz a zenekarom, a már hagyománnyá vált év végi karácsonyi záró koncertünkön, és sok jó barátom még. És még készülök valamivel, ami megint csak új dolog az életemben, és az is boldoggá fog tenni.
De hosszú idő óta először, hiányozni fog a lány nevetése. És enélkül is boldog lesz a Karácsonyom. De nem olyan boldog.

Ezért mindenki, aki teheti, akinek van kit szeretni, szeresse Őt szívből! Úgy ahogy egész évben nem szerette talán, mert az ember sokféleképp lehet boldog, de a szerelem, az bizony utánozhatatlan. Öleljétek, szorítsátok, ne engedjétek percekig, mert szerencsések vagytok, hogy vagytok egymásnak.

Jót tenni jó: Otthon felújítás

Ha bajba jutnál és mozgásképtelenül feküdnél az utcán, jól jönne a segítség?
Ha a válaszod igen, olvass tovább.

Idén eldöntöttem, példát mutatok. Nagy szavak, mi? Pedig egyébként nem. És csak azért, mert szeretnék mondjuk az apróságok előtt jó példaként járni nem jelenti azt, hogy azt gondolom én vagyok a legkirályabb csávó. Ez a cikk nem is rólam szól. A példamutatásnak ugyanis nem ez a lényege. A példamutatás nem más, mint amit a neve sugall. Mutatsz valamit, ami követendő, ami jó. Tulajdonképp ez mindenkinek a felelőssége, és ha mindenki élne is vele, akkor a világ idővel egy sokkal jobb hely lenne. 

Nem akarok  se makulátlannak, se megjátszósnak tűnni. Megvannak a saját kis hibáim, mint mindenkinek, de mögéjük bújni és a saját vagy mások hibáira hivatkozva inkább nem csinálni semmit és csakis kizárólag magammal törődni még ennyire sem akarok. Szeretem az embereket, szeretek élni, és a világ nem is olyan rossz -úgy gondolom- de persze lehetne sokkal jobb. És hogy várhatnám el mástól, hogy tegye jobbá, ha én ülök a seggemen és vakarom a tököm? - Már bocsánat. :)

Szóval megrögzötten keresem az alkalmat, hogy segíthessek másoknak, így vagy úgy, legyen szó bármilyen apró dologról. 

Nemrég megjelent egy cikk rólam a DebrecenPlus oldalán (klikk). A cikkben is sokat beszéltem erről a témáról és említettem, hogy a cégemnek köszönhetően (IT-Services Hungary Kft.) lehetőségünk volt pályázatokat benyújtani, melyek elbírálása után a megnyert keretösszeget valamiféle jótékony célra használhattuk.
Ez nem a reklám helye, de igen: én egy ilyen társadalmi szerepet vállaló cégnél dolgozom, és ez jó!

Én két projektcsapat tagja voltam aktívan, mindkettő gyermekotthonokat célozott. Az egyik pályázatban a debreceni, böszörményi úti Gyermekek Átmeneti Otthonának felújítását vállaltuk. Körülbelül 15-20 ember két teljes hétvégéjét szánta arra, hogy miután az anyagot beszereztük, a közel 200 m2-es otthont kimeszeljük tetőtől talpig. Ez a cikk, most erről az élményről fog szólni.


otthon.jpgAz otthon egy része még a tatarozás előtt :)

 

Tudod, Te akkor kerülhettél volna gyerekkorodban egy ilyen otthonba, ha mondjuk a szüleid elveszítették volna a lakásukat és nem lett volna hol aludnod. Vagy, ha egyszerűen nem lett volna idejük, vagy pénzük arra, hogy elvigyenek reggelente az iskolába. Vagy, ha nem lett volna otthon mit enni. Ebben az otthonban csak átmenetileg szállásoltak volna el, bízva abban, hogy minden rendbe jön és vissza tudsz menni, illetve megoldható számodra a gondtalan élet otthonodban is. 
Talán kicsit kemény, ne haragudj, de talán így könnyebb megérteni, miről is szól, mi is ez és miért olyan fontos ez az otthon.

Nem akarok számokról beszélni, hogy hány nevelő, hány gyerekre vigyáz. Mert bár a sokszor jól hangoznak a számok, itt most azt hiszem. ha egyetlen gyerekről lenne szó, akkor is ugyanilyen fontos lenne, hogy az otthon ahova kerül, számára a legpozitívabb élményekkel gazdagítsa nem is beszélve  a higiéniáról.

Az élményből szeretnék egy szeletet adni, hogy milyen egy csapatban dolgozni olyan emberekkel, akik csak úgy, mint Te, egyszerűen jót akarnak tenni, minden nemű kompenzáció nélkül. Ez persze nem igaz, mert jót tenni jó. Jobbnak, és többnek érzed magad az átlagnál, és ez nem bűn! Érezd és tudd ezt, és ne légy önző, mondd el másnak, ahogy én teszem, mert ez egy olyan ajándék, ami bárki számára elérhető. És ezt a pár sort küldeném, azoknak akik azt gondolják ezt az egészet, csak magam miatt csinálom és csakis azért, hogy jobb színben tüntessem fel magam. Az igazság az, hogy teljesen mindegy ki mit gondol, a jó tett reálértékéből semmit sem von le, ha én épp magam miatt teszem, de mint már említettem nem vagyok megjátszós, és kár is lenne tagadni, magam miatt !!!is!!! csinálom. Na, szóval: csókolom a kezit, tök mindegy mit tetszik gondolni! :D

Tehát jót tenni jó, ezt kár lenne túlmagyarázni. És igazából abban bízok, hogy mindenki érti az üzenetet, a hangsúly NEM rajtam van, de muszáj az én szemszögemből és az én élményeimet megosztani, mert másét nem tudom. :)

rosszjo.jpgAz otthon állapota rossz volt, a hangulat viszont jó :)

 

A gyermekotthon nem volt a legjobb állapotban, sok helyen újra kellett vakolni, sok helyen volt vizes a fal, és hát egyébként is, nem mostanában volt meszelve, ez tisztán látszott. Úgy képzeld el, hogy a csapatunk a visszahúzódóbbtól, a nagyhangú punk énekesen át (ez vagyok én :)) a családapukákon keresztül a modell lányig mindenféle ember alkotta, de a cél összefogott, összekapcsolt bennünket. A gyerekek hétvégén csak kivételes esetben vannak az otthonban, így volt ez akkor is mikor ott voltunk. Így zavartalanul tudtunk dolgozni (úgy értem nem zavartuk a gyerekeket:)) Én ha jól emlékszem csak egy nap tudtam részt venni a felújításban. Az nap viszont mégis csak volt az otthonban egy srác: Ervin, aki állítólag enyhén hiperaktív, bár én csak annyit láttam, hogy eleven volt és nagyon kreatív. Na meg kicsit rosszcsont, ahogy egy 7 év körüli kölyöknek azt illik. :D 

Szóval megjött Ervin, természetesen elég távolságtartó volt. Amikor a nevét kérdeztem, érezhetően direkt hozzám sem szólt, elszaladt. Aztán teltek múltak a 10 percek, rájött, hogy hiába vagyok nagyobb, körülbelül egy értelmi szinten vagyunk. :))) Szóval már váltottunk egy-egy szót, míg közöttünk rohangált, és mindenhova cetliket ragasztgatott.

 

ervinrajz.jpg Bal oldalt: Ervin; Jobb oldalt az egyik mesterműve :) 

 

Jut eszembe hihetetlen, hogy egy gyerek, egy egyszerű céges tollnak illetve egy post-it csomagnak mennyire tud örülni és mennyi örömét leli az önfeledt rajzolgatásban. Míg egy fölnőtt - akár én is - mit sem törődve félre rakjuk, ha épp nincs rá szükségünk, hisz épp akkor semmi haszna nekünk. Hmmm...

Na de picit a munkáról: Volt nekünk egy szakmai mentorunk/koordinátorunk, a Fleischer Pisti. Ha ismertek csupa szív embert, na Ő az. Pisti minden nap kint volt, és a munka nagy részét Ő végezte, amellett, hogy a tapasztaltak munkáját felügyelte, illetve a magamfajta semmihez sem értőket betanította. És még szeretném kiemelni Fekete Mártikát is, a mindig mosolygós lánykát, ugyanis Ő fogta össze a csapatot, az Ő neve alatt nyert a pályázatunk. :) Íme Ők:

 

Fotor121411410-2.jpgPisti és Mártika

 

Ami magát a munkát illeti. Hát volt rendesen. De a csapat jól vizsgázott, a lakás most „csudaszép”, jobb érzés bemenni. Még jobb érzés tudni, hogy van benne munkám, még ha nem is annyi amennyit szerettem volna, de van. Szeretném megköszönni a csapatnak, hogy részt vehettem, hogy együtt tettük a jót, Fleischer Pistinek, hogy megtanított a porózus felületek mélyalapozására, és az ITSH-nak, a vezetőségnek, illetve a CSR pályázat kiötlőinek és megvalósítóinak ezt az életre szóló élményt.

melyalapozás.jpg Mélyalapozok, vazze! :)

pihi.jpgFelső kép: Pisti jókedvű; én megláttam, hogy van házi sör
Alsó kép: Ebédszünet, az első nap csapata (balról jobbra): Pisti, még egy Pisti, Pali, Gabi, Zsolti, Márti, Helga

 

Jajj, majd elfelejtettem. Aki miatt ez a nap számomra biztosan felejtetlen lett: Ervin. Mondtam, hogy egészen összespanoltunk? :)

ervin.jpgErvin segít, aztán teszteli a derekam:D

A lényeg gyerekek: ki kell próbálnotok, vagy ha már teszitek egy ideje, igenis büszkének lenni rá, mesélni róla, és hagyjuk már el ezt a kákán is csomót kereső hozzáállást...ha valaki jót tesz, tessék mellé (nem mögé!!!) állni megfogni a kezét és jobbá tenni a világot. Csak így lehet jobb hely...a tökvakarással aligha.

Támogassuk egymást! Én is ezt teszem.
És ha más bajbajutottat látsz az utcán feküdve, segíts. Ahogy Neked, mindenkinek jól jön a segítség.
Köszönöm, hogy elolvastad a cikket, a jótett és az önkéntesség nevében is.
  

 

süti beállítások módosítása