Ezt indítsd el és hallgasd míg olvasol:

Bocs a címért és a trágárságért, de muszáj, mert különben nem kattintasz, nem olvasol, tulajdonképpen le se szarod és hiába írom le ezt a pár sort. Pedig ez fontos. NEKED.                                                                   
                                                      

A cég amelynek dolgozom beíratott egy vezetői tehetség gondozó tréningre, ahol a vezetés rejtelmeivel ismerkedünk, mindenféle gyakorlati és elméleti feladatokon keresztül.
Ma az utolsó zárófeladat annyira felrázott, hogy utána még percekig drum and basst vert a szívem és hatalmas elfojtott sóhajok közepette vettem a levegőt.

A feladat: Öndicséret.

Kiállsz  és 10 ember előtt elmondod:
Azért vagy büszke magadra mert,...
Nagyon jó vagy (valamiben)/Nagyon jól tudsz... 
Nagyra becsülöd magad amiatt, hogy...

...és állsz  és  megvárod amíg megtapsolnak.

Iszonyatosan kemény feladat. Iszonyatosan furcsa, szokatlan érzés. Iszonyat.

Te mikor dicsérted meg magad bármiért is? Mikor dobtál le magadról minden sallangot és szerénykedést és vállaltad be,  hogy TE valamiben igenis  jó vagy, hogy igenis van amire TE  büszke lehetsz, igenis van amiért TÉGED nagyra lehet becsülni?
Ugye...? Ennyire elhanyagoljuk magunkat ilyen téren. Ennyire buták vagyunk, hogy azt hisszük, értékein, saját magunk elismerése és  annak hangoztatása bűn. Azt hisszük, mert mi is bírálva csóváljuk a fejünket ha bárki magáról pozitívan nyilatkozik. Egyszerűen nem tudjuk helyén kezelni ezt. Ennyire buták vagyunk.

Aztán  persze mástól várjuk a dicsérő szavakat, mástól várjuk, hogy megbecsüljön bennünket...úgy, hogy mi magunk nem tesszük ezt. Már bocsánat, de én a mai nap ráébredtem, hogy barom vagyok. Hogy iszonyat kis pipogya Jóska vagyok, mert soha nem néztem ennyire magamba, nem gondolkodtam el, hogy ÉN hogy ítélem meg MAGAM POZITÍVAN.
Baromnak érzem magam, nem tudom szebben leírni.

De kanyarodjunk kicsit vissza...
Én a következőket mondtam:
Büszke vagyok magamra, hogy még soha nem cigiztem.
Büszke vagyok arra, hogy a gimiben első évben nem fértem be a kosárcsapatba, majd 4 évvel később megnyertem Hegi barátommal a házi streetball bajnokságot.
Büszke vagyok arra, hogy mindegy mit hozott az élet, újra és újra felálltam mindig,
Büszke vagyok arra is, hogy a szüleim tudják, hogy életem végig számíthatnak rám.
És büszke vagyok magamra, mert a lányt aki sokáig a legfontosabb volt számomra, úgy tudtam elengedni, hogy ne sérüljön nagyon.

Jól tudok énekelni. Jó vagyok abban, mások felvidításában és jókat lehet velem beszélni, mert  szeretem az embereket.

Nagyra becsülöm magam, mert odafigyelek az emberekre, és arra ösztönzöm őket, hogy küzdjenek az álmaikért.

Azt hiszem ez minden, de nem vagyok benne biztos, ugyanis az adrenalin szétszaladt a testemben, és annyira felkavart a tény, hogy ezekről a dolgokról beszélnem kell mások előtt nyíltan, semmi susmuss, elbagatellizálás és érdemkicsinyítés, csak egyenesen a frankót, az őszintét.

Én ezt  már az iskolában mindennapos csoportfoglalkozássá tenném. Megtanít arra, amiről sok ismerősömnek csak papolok, de nem tudom igazán elősegíteni őket, hogy igenis legyenek tisztába az értékeikkel, mert valójában ez kulcsfontosságú, ha boldogok akarunk lenni.

Te mit mondanál?

Te mire vagy büszke?  Mi az amiben jó vagy? És miért becsülöd nagyra magad?

Tedd félre a dutyi-mutyiságot. Tedd félre kicsit az ostort, amit már szálasra csapkodtál a hátadon. Becsüld meg magad. Nem érdekes,hogy nagy vagy kis dolgok, tök felesleges méregetni, ezeket nem is lehet,meg nem is az a lényeg. A lényeg az, hogy becsüld magad, mert így fogsz tudni Te is megbecsülni másokat, és másoknak is könnyebbé teszed azt, hogy Ők megbecsüljenek Téged.

De ezt be kell vállalni! Ezt egyszerűen el kell dönteni és meg kell csinálni! Nincs hebegés! Nincs habogás! Kezd el!

Szóval?

Te mit mondanál? 
Te mire vagy büszke?  Mi az amiben jó vagy? És miért becsülöd nagyra magad?

Köszönöm, hogy idáig elolvastad, a saját nevedben is.
És ha megosztod ezt a posztot, azok nevében is köszönöm, akikhez rajtad keresztül jut el az üzenet.