Múlt hét pénteken Janka - álmaim őrzője és kulturális spektrumom kiszélesítésének felelőse - bíztatására ellátogattam egy felolvasásra. Napjaink költői/írói közül Pion István, Sirokai Mátyás és Simon Márton olvasott fel nemrég megjelent kis gyűjteményeikből. Szégyen, nem szégyen Simon Márton nevét ismertem egyedül, első sorban miatta mentem, bár nem mondhatnám, hogy az Ő munkásságát annyira ismerném, de kíváncsi voltam, és magammal ragadtam a kis fényképezőmet, (ami csak félig az enyém), hogy fotós hobbimnak is hódolhassak egy kicsit.

Simon Márton

A felénél kezdtem rájönni, hogy annyira a fotókra figyelek, hogy nem az előadásra már nem jut figyelem. Mindenesetre hirtelen azon gondolkoztam, hogy Ők lehetnek korunk Aranyjai, Petőfijei és satöbbije, akikről majdan a gyerekeim és azok gyerekei, majd azok gyerekei és így tovább tanulni fognak az iskolában. Ez egy pillanatra felvillanyozott, ami már csak azért is fura, mert hiába volt rendkívül elhivatott és jó irodalom tanárom a suliban és a gimiben egyaránt, a költészet, az irodalom egy olyan tőlem távoli dolog volt. Volt, hogy aludtam órán, de az csak a kolis élet miatt lehetett, már akkor is szarul aludtam. De visszakanyarodva, ez az új irány a most virágkorát élő slam poetry nekem nagyon bejön. Olyan igazi. Nem tudom jobban megfogalmazni, olyan egyenes, őszinte, nyers, nem  túlmesterkélt, nem túlgondolt, és sokat operál olyan hétköznapi dolgokkal, ami a Te és az én életem része is, és éppen ezért magunkénak érezzük az egészet. Szóval ez a slam, ez egy kúl dolog.

Pion István

Ahogy szerintem költőnek lenni is az. Néztem ezt a három srácot a színpadon, és olyan kényelmes érzés lett rajtam úrrá. Ott a közönségben a második sorban megint megszűnt egy kicsit a világ, rábíztam magam a három testőrre és trippeltem egyet a rímekre.

Sirokai Mátyás

Imádtam Pion István színpadias arcjátékát, miközben az Atlasz bírjából olvasott fel. Furcsa ,de pozitív élmény volt Sirokai Mátyás kedves arca, miközben soraiban elég kemény társadalomkritika bújt meg. Simon Márton pedig, na nekem Ő leírhatatlan. Ez leginkább csak az audiovizuális élményem leírása, az is csak röviden, mert ezt nem is igazán lehet leírni. Meg nem is értek én ehhez, de felejthetetlen volt, ezért írok róla, hátha kedvet kapsz Te is ellátogatni hasonlókra, mert úgy néz ki, hogy a költészet él.

Én a hetemet valószínűleg azzal töltöm majd, hogy kicsit utánanézek a srácoknak. Itt egy pár youtube szösszenet Róluk:

Pion István: Atlasz bírja

Kedvenc sorok:

"...és bírja odakint a fagyos tundra forró sivatagában Bear Grylls,
és bírja a Chicago Bulls, a Los Angeles Kings és a New York Yankees
és bírja a májam..."

Sirokai Mátyás - Bucket Beats 

Kedvenc sorok:

"Pá-Pá-Pá-Pá-Pá-Pá-Pá-Pá
Pá-Pá-Pá-Pá-Pá-Pá-Pá-Pá
Pá-Pá-TÁ-Pá-Pá-TÁ-Pá
Pá-Pá-TÁ-Pá-Pá-TÁ-Pá"


Simon Márton - Hagyományos Költő

Simon Márton - Hagyományos Költő

Kedvenc Sorok:

"...a csípés, amitől Peter Parker Pókember lesz,  aminek köszönheti minden jó sorát, hogy valami fehérrel körbelőhet egy csomó hálószobát..."
és
"a magamfajta, ha ismeretlenül hal meg, akkor sikeres, legalábbis ezt állítják többen, 
elég arra gyúrnom, hogy az unokáitok az én homlokomra rajzoljanak faszt az irodalom könyvben."

Simon Márton

A hagyományos költő zseniális. Azon gondolkodtam, hogy majdan, amikor az unokám hozzám hasonlóan nem érdeklődik az irodalom iránt és valamilyen módon jó neveltsége miatt nem lenne kedve az irodalom könyvben faszt rajzolni Márton homlokára, leszek olyan kúl nagyfater, hogy megkérem rá: tegye meg. És akkor azt nagy mosollyal az arcomon azt mondom magamban: Simon Márton megcsinálta. Egész furcsa, kicsavart módja ez a tiszteletnyilvánításnak, nemde? Márpedig ennél őszintébbet nem tudok elképzelni. 

A slam nekem még nagyon új, azt sem tudom pontosan mi ez, vannak-e formai, tartalmi követelmények, amelyeknek meg kell felelni. Szerintem nincsenek, vagyis nekem nincsenek, ezért tetszik. Régebben írogattam verseket (a dalszövegek mellett) de nem nagyon publikáltam őket, leginkább saját fájdalmam csillapítására szolgáltak csak, és most újra kedvet kaptam. Írtam is egy kis szösszenetet. Címe nincs, nem is lesz. Csak jött. Vigyázz, mert a fentiekkel ellentétben ez nem költészet, inkább csak önfeledt rímelés, itt-ott még az se...egy szó mint száz ez valószínűleg nem is slam. :)

Miért jó a slam?
Mert szőrös arcú, sokszor flegma,olykor nyaranta kukoricásban dolgozó srácok,
olyat írnak, hogy eldobom az eszem.
Na meg ez a stílus.
Olyan, mint Egyiptomnak a Nílus.
Életet ad.

Nem nekem és nem Neked, hanem Neki, aki ír,
na meg a költészetnek,
mert valljuk be, kicsit ki ment a divatból,s a haja is őszebb lett.
Most meg azt látom, hogy erőre kap, mint az a száz éves indiai maratonista.
Vagy a sarki Lesz Vigasz nevű búfelejtőben, 2 hosszú lépés után a táncos lábú Pista.
És egy így szép.

Miért jó a slam?
Mert írhatom én is, de ha épp nincs kedvem félreteszem. 
Aztán folytatom ha lesz.
Mondhatnám önmegvalósítok,
de persze tudom, hogy igazából csak másokat majmolok.
De írni azért szeretek. Nagyon.
Jól érzem magam tőle, ha olyat írok ami tetszik,
A nevem nem került coca-colara, még sem veszek ezután sem pepsit.
Mert nem sértődtem meg.

Szóval miért jó a slam? Fogalmam sincs
Az ajtó mögött élet van, és az ajtón a slam lehet a kilincs.
Vagy olyan, mint a kép helyett űrrel kitöltött képkeret.
Látni enged.