Nehéz.

Rendszeresen túlvállaltam magam az elmúlt 5 évben. A munka, a zenekar, otthon a méhészkedés, milliónyi plusz feladat, tervezés, mit hogyan, s miért akarok. Megfelelni itt és megfelelni ott is. És persze azt nem teheted meg, hogy ha elkezdtél valamit, ami Neked fontos, nem teszel meg mindent azért, hogy jól is sikerüljön.
Persze részemről a túlvállalás is egy tudatos dolog volt. Kerestem Önmagam, kerestem azokat a feladatokat amelyek kellően motiváltak és élveztem Őket, és az igazság az, hogy abban a korban vagyok és élethelyzetben vagyok hogy megtehetem (nincs barátnő/család - mármint porontyok :)) . Rengeteget tanultam közben vezetésről, az emberekről, a világról, hogy mi hogyan működik. De a legtöbbet mégis csak magamról tanultam.

Egy olyan tökkelütött, világot megváltani akaró "balfék"-nek mint nekem, nehéz dolga van, na. A legtöbbször nem vagyok hajlandó elveimnek és erkölcseimbe ütköző dolgokat vállalni. Kifejezetten nem szeretek hazudni másoknak, csak akkor teszem, ha meg tudom győzni magam arról, hogy a másiknak ez az érdeke, vagy hogy a hazugság majdan nagyobb értéket mint fájdalmat teremt. Nem szeretek átgázolni másokon, vagy félrelökni mást. Szóval ha így végignézünk rajtam, akkor ebben a világban halálra vagyok ítélve, ugye?

Csakhogy engem nem olyan fából faragtak.
Amit igazán akartam, azt mindig meg tudtam valósítani. Azok a dolgok pedig amik kifogtam rajtam, rövidke búslakodási periódus után csak arra ösztönöznek, hogy még jobb legyek, szóval ha úgy vesszük, édes mindegy, hogy mennyire nehéz nekem ez a világ. Valami vagy sikerül, vagy jobbá tesz. :)
És persze kőkemény így, ahogy én állok a dolgokhoz - tudom én,  de ennek is megvan a maga előnye. Például nem esik nehezemre tükörbe nézni, vagy elmondani bárkinek bármiről az őszinte igazságot. Ez amolyan lelki könnyedség, és hidd el, a mai világban, ahol mindenféle szerepek közt fuldoklunk, amiket azért veszünk fel, hogy boldoguljunk, ez hatalmas kincs.
Igaz, hogy az én módszeremmel nehezebb eljutni bármiben is a csúcsra, de mivel 120 évre tervezek, nekem fontosabb, hogy élvezzem az utat, mintsem hogy hamar odaérjek, és a csúcson ülve vakarjam a tökömet.
Úgy vagyok vele, mindennek eljön a maga ideje. Csak változás örök, mondják. Én is változtam sokat, és talán máshogy fogok gondolkodni, ha a saját családomért felelek majd. De amíg nem vagyok rákényszerülve az ellenkezőjére, addig maradok őszinte és egyenes, akivel csak tudok. Akik megmaradnak mellettem így is, azok minőségi barátok/kapcsolatok.
Igen, így minden lassabban megy, hisz ígéretekkel, manipulációval és hazugságokkal sokkal könnyebb célt érni. De ez engem nem érdekel. Töretlenül hiszek abban, hogy lehet így is. Sőt, nemcsak hogy lehet így is, de így is  kell csinálni.