Ha tervezel elmenni a debreceni HintHunt nevű kijutós játékra, kérlek ne olvasd tovább, mert az írásban lesz egy kis spoiler.

Dal a poszthoz:

2014 eddig pont olyan, amilyennek szerettem volna: impulzusgazdag. Eddig imádtam minden pillanatát, és ehhez nagyban hozzájárul az, hogy találkoztam egy pár csodálatos emberrel. Már egy ideje gyűjtöm őket magam köré, megmondom én kerek perec, és jó, hogy egyre többen vannak. :)

Lényeg a lényeg, elmentünk 5-en egy kijutós játékra, aminek az a lényege, hogy bezárnak egy szobába és mindenféle logikai feladvány megfejtése és egy rakat számzáras és kulcsos lakat kinyitása után tudsz csak kijutni. Ja igen! Erre összesen 60 perced van. Pure fun.

5-en mentünk, mindenki tette a dolgát, gyűjtöttük a nyomokat, szépen haladtunk a feladványokkal, mígnem én az egyik sarokban találtam egy piros hokedlit (egyébként puff volt, de jobb szeretem a hokedli szót), aminek az alja furcsán ki volt vágva és lyukon keresztül be lehetett látni. Ahogy forgattad, a lámpa a hokedli belsejében mindig egy másik felületet világított meg. 
Rögtön tudtam: ez nem lehet véletlen. Ahogy forgattam, ceruzával felfirkált számokat láttam: arabot is, rómait is. Szóval teljesen biztos voltam benne, hogy a piros hokedli kijutáshoz szükséges adatokat rejt.
Közben a többiek a szoba más részeiben számtalan nyomot, jelet, kulcsot találtak.  Én logikát nem találva a számokban, 10 perc fényben forgatás után letettem a vörös ülőalkalmatosságot és próbáltam bekapcsolódni a többiekhez.
Persze Ők közben már annyira elhaladtak - és fogalmam sem volt, hogy mit néztek/vizsgáltak meg addig - hogy nem sok hasznom volt, nem tudtam felvenni a fonalat, már nem tudtam bekapcsolódni.

Pislogtam, mint hal a szatyorban. 
Végső elkeseredésemben visszamentem a piros hokedlihez, és meggyőztem magam, hogy van ott valami, amit eddig nem vettem észre: Hogy kell lennie valaminek...nem lehet véletlen a lyuk, nem lehet véletlen, hogy lehet játszani a fénnyel: KELL, HOGY LEGYEN OTT VALAMI!!! 
Szóval eljátszadoztam még 10 percet a piros hokedli forgatásával. Majd mikor azt láttam, hogy a többiek  már szinte kijutottak nélkülem, mérgesen tettem le a vörös átkot és próbáltam felvenni a ritmust a csapat többi tagjával. Aztán a végére összerázódva, együtt kijutottunk. 
A piros hokedlinek nem volt szerepe benne.

Az van, hogy néha leragadunk. Görcsösen ragaszkodunk a saját hülyeségünkhöz. Többet látunk a kelleténél. Sőt olyan dolgokat látunk, amik nem is léteznek, és makacsul, meggyőzhetetlenül, eltántoríthatatlanul forgatjuk a fényben, hogy hátha megcsillannak.

De van, hogy egyszerűen nem csillannak meg.

A kijutós játék 55 perc volt, mert idő előtt kijutottunk. Én Kb. 20 percet töltöttem a hokedlivel. 
Tehát a játék 1/3-át pazaroltam el, tulajdonképpen a semmire. 
Persze... kijutottunk, aminek nagyon örültem és örültünk mindannyian., csakhogy a játék 20 percében ott sem voltam szinte. 20 percnyi igazi élménytől fosztottam meg magam. 
Most gondolom, azt mondod: 20 perc nem a világvége, és tényleg nem!

De!

Tegyük fel, hogy az élet egy kijutós játék, és ha kijutsz: vége. 

...

Mondd, így is megéri az egyébként is kevés időd egy harmadát piros hokedlikkel tölteni? Hány órát, napot, hetet és hónapot esetleg évet nem fájlalunk piros hokedlikre pazarolni? 
Mondd csak, mi lenne, ha inkább átadnád magad és élveznéd a játékot, amit úgy hívnak: ÉLET. 
Aztán ha véletlenül később mégis kiderül, hogy szükséged van a hokedlire, még mindig felkaphatod és forgathatod a fényben.

"De van, hogy egyszerűen nem csillan meg."