"So here's your holiday,
hope you enjoy it this time, you gave it all away."

12-13 éves lehettem, amikor Komádiban a Fő utca 35 szám alatt, az Erzsébet Gyógyszertár emeletén a legjobb barátom, Balázs a gépnél izgatottan mutatott meg egy pár dalt, valami kaliforniai zenekartól. Furcsa volt, máshogy szólt az egész, mint amit megszoktam Náksi és Brunner Club Sandwichétől. 

"Ezt hallgatják a deszkások Csökmőn" mondta. Megtetszett. Emlékszem, egy kék hátterű honlapról, KoRnGirl honlapjáról töltöttük le a dalokat és természetesen széthallgattuk őket, ahogy azt illik. Akkor megfogadtuk, hogy egyszer elmegyünk egy Blink koncertre, ha a fene fenét eszik is. Pedig akkor még valószínűleg a zenekar tagjai azt sem tudták hol van Európa, nemhogy Magyarország. De azt mondtuk, ha kell, kimegyünk Amerikába. Na persze. :)

Idén tavasszal megtudtam, hogy a Blink fellép a Szigeten. Nem nagyon volt kérdés bennem..."Nem érdekel mibe kerül, ott kell lennem." Pedig már kinőttem kicsit a pop-punkot és a zenekar által boncolgatott, deszkás, szarok-a-világra buli van, csajozzunk témát, de ez akkor is a Blink, el si mondom, miért volt fontos ott lennem.

A Sziget jegyem a Blink182 első albumával, a Buddhával

A koncertbeszámoló részét rövidre fogom, bocsi. Balázzsal, Lackóval és Andival mentünk (Balázs öccse és barátnője), de ők lemorzsolódtak, így Balázzsal ketten maradtunk az olaszoktól, hollandoktól, svédektől, és angoloktól hemzsegő hering partyban. Felcsendültek a dalok, amire felnőttünk, amire együtt gördeszkáztunk, ami végig kísérte az életünk minimum 10 évét elég erős nyomot hagyva, nem csoda, hogy néha egymásra ordítottunk: "BASZD MEG ITT VAGYUNK!" - fel sem fogtuk igazán.
Hogy hogy szólt, hogy mennyi energia jött át, mennyire játszottak jól, milyenek voltak a színpadon, megmondom őszintén nekem mind-mind másodlagos volt. Egy olyan álmom vált valóra, amiről gyerekként tényleg csak a levegőbe beszéltünk, mert teljességgel lehetetlennek tűnt. Tom, Mark és Travis, picit már korosodva lenyomták a showt és utólag rengeteg kritikát kaptak a magyar médiától. De nekem valahogy nem erről szólt ez az egész.

Blink, onnan ahol mi álltunk (Köszi Balázs a képet!)

Ott álltam a tömegben, és amikor épp nem ugráltam vagy pogóztam (mert hát ugye dögöljek meg, ha nem pogozom a punkokkal egy Blink koncerten :D) akkor tátott szájjal álltam és végiggondoltam, hogy mennyi mindent köszönhetek annak, hogy Balázs annak idején megmutatta nekem ezt a bandát. Hogy tizenakárhány éve az első dal, amit megtanultam gitáron a gimiben az a Stay together for the kids volt, és hogy ha nincs ez a banda, valószínűleg soha nem lesz NeXt Day, ami azt jelentené, hogy az a rengeteg élmény, és csodálatos ember, amit a zenekarom hozott az életembe, most nem lenne. Ha nincs Blink, nincs NeXt Day, nincsenek a mostani barátaim, akikre az életem is rámerném bízni, nincsenek azok a találkozások, amelyeknek következtében ott járok az életemben, ahol most vagyok. Ezt elmondtam másoknak is, és azt kaptam, hogy ha nem lett volna a Blink, akkor is lennének jó barátaim és valószínűleg, akkor is jól érezném magam. Ez bizonyára így is van. De EZ, ez a mostani az én életem és nagyon szeretem, és igenis a Blink182 hatalmas szerepet játszik benne.
Ezen gondolkoztam az új számok alatt, amiket nem ismertem. Boldog voltam. Valóra vált egy gyerekkori álom. És azt éreztem, így lesz ez a többivel is. Igen, van amire várni kell, van amiért tenni kell. De ha mindkettő meg van, akkor egyszer csak ott állsz az álmod közepén...ébren. És ez egy elmondhatatlan érzés.

Aerosmith után szabadon. :)

Még a koncert után egy órával is csak jöttek elő az emlékek. A Gimiből, az egyetemről, NeXt Day-es élményekről, és azt éreztem, hogy most egy kicsit elcsitult a világ. Megszűntek a gondok. Valahol mindig is ezt jelentette nekem a Blink és az egész Pop-Punk. Hátralépni kicsit a gondoktól és jól arcon csapni őket vidáman, nagy vigyorral, egy sörrel a kezedben.

Milyen volt a koncert? Milyen volt a produktum? Szinte majdhogynem fogalmam sincs. Nem tudtam igazán arra figyelni. Nem kerestem hibákat, nem érdekelt a show. Az érdekelt, hogy ott van három bohóc a színpadon, akik azt sem tudják ki vagyok, mégis olyan dolgokat indítottak el bennem anno, aminek annyi mindent köszönhetek. Az érdekelt, hogy most épp ez nagyon jó, és hogy úgy néz ki, a többi álmomra is csak várni kell, és menni/tenni érte, ha eljött az ideje, és ezért az érzésért én kimondhatatlanul hálás vagyok és megérte elmenni.

Soha nem feledem az élményt. De tudod, nem ez talán a legfontosabb az egészben. Hisz végtére, bármennyire is vágytam rá, ez is csak egy álom a sok közül. És ugye vannak álmaink amelyek soha nem válnak valóra, és mégis teljes életet élünk nélkülük. De ami miatt ez az álom viszont igazán különleges az tudod mi?

.

.

.

.

.

.

Hogy Balázs, aki még mindig az egyik legjobb barátom...Ő volt ott velem. Mert mit ér egy álom, ha egyedül éled meg? :) Köszi Balázs mindent! :)