Mert hát ilyen is van. Nem azért, mert hazudni akarsz, nem akarsz Te senkit átverni. Egyébként sem sikerülne, hisz az efféle mosolyokról messziről lesüt, hogy nincs rendben vele valami.

Szóval, ha akarnál sem tudnál vele átverni senkit. Talán kicsit önmagad, de ennyi. Picit elhitetni magaddal, hogy így a legjobb. Magadra erőlteted és azt mondod, nem fáj. Közben meg a torkodban dobog a szíved és ordítanál, mert amit mondasz vagy teszel az valahol ellentétben van azzal amit igazán szeretnél.

Akkor miért van rá szükség? Miért csináljuk? Ez valójában a gyengeség vagy az erő jele? És van értelme egyáltalán?



Mivel az életben minden nap döntéseket kell hoznunk, elkerülhetetlen, hogy olykor olyan szituációkkal találkozzunk, hogy döntési lehetőségeink közül egyik sem kecsegtet jóval. Amikor mindössze két rossz dolog közül van lehetőségünk választani általában van a könnyebbik rossz, és a kevésbé rossz. Ritka az, amikor a kettő egy és ugyanaz.
Így vagy úgy, mindenképp fájó döntést kell hoznunk, mert amit szeretnénk az nem szerepel a döntési lehetőségeink között.

Ilyenkor erőltetjük magunkra a mosolyt, ami nem igazi. Ez a hamis mosoly valahol fél úton születik a szíved és az eszed között, a fájdalom szüli. S bár csak megjátszott mosoly... pontosan látszik rajta, valahogy mégis őszinte. Mert így is mesél, talán többet mint egy átlagos mosoly, és valójában igazabb, mint bármelyik, csak máshogy.

Nagylevegő.