Gismo, a hős szörnyecske

Szeretném, ha megértenél...

2014. május 13. - Gismo8

 

 

I want you3.jpg
"Hé Te! Igen te! Szeretném, ha megértenéd, mit, miért csinálok, és szükségem van a segítségedre!"



Dal a poszthoz:




Hangos vagyok. Sokszor túlzottan is, tudom. De, azért vagyok hangos, mert azt látom, hogy a világ is az, amihez hozzá kell szoknunk. A baj az, hogy hangos, de nem a legpozitívabb üzenetektől. A csatornák által sugárzott műsorok nagy része szinte már követendő példaként mutatja be az értéktelenséget, torz életmodelleket közvetítenek, és nagyon nehéz kikerülni, hisz minden létező felületen szembetalálkozik velük az ember.

Sok emberrel találkozok a zenekarnak köszönhetően, és az átlagosnál kicsit nagyobb figyelmet kapok és dolgozok is rajta, hogy minél többet kapjak, megmondom őszintén. Ennek megfelelően aktív vagyok Facebookon, ami sokaknak úgy jöhet le, hogy egy egoista, nárcisztikus facebookfüggő vagyok, de nem érzem szükségét annak, hogy bárkit meggyőzzek arról, hogy téved, aki így gondolja, hát tegye. :)

A háttérben azonban mindig valami olyan mozog ami túl mutat az egomon, még ha közvetve annak egészségét szolgálják is. Ha valamit posztolok, azzal vagy inspirálni szeretnék, vagy pedig szórakoztatni. Elvétve becsúszik egy-egy számomra kedves kép vagy akár egy szelfi, ami pedig azért kerül fel, mert tényleg tetszik magamról, az meg igen ritka. :)

Egyre többekhez jutnak el az üzeneteim, hogy fontos a család, fontos egymás támogatása, fontos, hogy ne anyagi javakban keressük és találjuk meg boldogságunkat, hogy legyünk hősök, hogy dolgozzunk meg keményen, hogy éljünk a szenvedélyünknek és hogy merjünk önmagunk lenni. Ha ehhez néha kicsit meg kell őrülni, akkor miért ne? Megsúgom, mindenki őrült egy kicsit, nincs mitől tartanunk. Merjünk őszinték lenni. Merjünk szeretni. Nem ragaszkodni és birtokolni, hanem SZERETNI.

Szóval valahol a homályos távolban ez a cél: hatni...és így picit jobbá, szebbé tenni a világot, de persze ehhez kellesz például Te is, aki most olvasol. A Te világodat ugyanis csak  Te tudod szebbé tenni, én csak ötletet tudok adni hozzá, a munka Rád vár.

http://reallynattu.com/blog/wp-content/uploads/2008/05/you_can_change_the_world.jpg

Ha változtatsz magadon, Veled változik a Világ.


Ami viszont öröm, amiért imádok írni, azok az üzeneteitek, amikor azt írjátok kaptatok valamit az írásaimtól. Mert adni jó, és én nagyon szeretek adni. Igazából egyre jobban, mert felfedeztem, hogy ehhez az ég egy adta világon semmire nincs szükségem, csak arra, hogy odamerjem tenni eléd az asztalra a szívem és a gondolataim, és ez nem esik nehezemre, mert úgy gondolom nem kell félnem Tőled és mert nem félek már magamtól sem.

Most viszont kaptam egy írást, egy rövidke fogalmazást, amit valaki olyan írt, aki hozzám nagyon közel áll, testvéremként szeretem és épp ezért sok mindent lát, hogy mit miért csinálok és amikor elolvastam az írását, megmondom őszintén annyira jól esett, hogy még meg is könnyeztem. (de csak egy picit- a picsába is férfi vagyok! :))
Szóval örülök, hogy kívülről is az látszik, amit én belülről szeretnék, hogy látszódjon. De az írás nem csak rólam szól, picit Róla is, Rólad is, mert változtatni a világon épp annyira tud Superman, mint Te és én, csak a módját kell megtalálni, aztán meg: TENNI. Mert az vagy, amit teszel! (Hörök Tere Projekt, katt!)

 

iwantyou4.jpg



Szóval az én drága kishúgom, Vikuszkám fogalmazása:

Lakkruhában változtatni a világ egy szeletén

A szuperhősök gondolatától nem szabadulok most sem. Ha akarom, ha nem ismét egy „hero” jutott eszembe. A lakkruciról most épp a macskanő. Kissé nehezemre esik ma a szavak macgyver-ének lenni, de végül is, ha már a változásról van szó, vagy változtatásról, hát az semmiképpen nem könnyű feladat. Pláne ha a világ egy szeletén kell változtatnunk, habár minden csak nézőpont, és hozzáállás kérdése. Van egy nagyon jó barátom, aki világokat változtatott meg, elsősorban azzal, hogy a saját világát megváltoztatta. Úgy ahogyan én is, a poros kis Komádiban lakik félig, a másik felével meg itt Debrecenben. Voltam olyan szerencsés, hogy 5 évig aktívan az élete részét képezhettem, azóta pedig kitéphetetlen lett az életemből. Ő egy igazán nagy hős a szememben. Neki sikerült igazán sokat változnia az évek alatt amióta ismerem. Sosem volt rossz ember, de a szemem láttára lett egyre jobb és jobb. Láttam, ahogyan kb 100 kg-os srácból szálkás, izmos fiú lett. Céltudatos, erős, jókedvtől sugárzó emberré vált. Ő az az ember, aki képes évekig várni egy lány szerelmére, aki dalokban köszöni meg mindenkinek mindazt, amit érte tett, legyen bármilyen kevés is. Aki blogot ír, hogy saját gondolatait közölje, és ezzel másokat bátorítson, vagy lelket öntsön beléjük. Ő az, aki képes feszülős fényes LAKK nadrágban krampusznak öltözve a munkahelyén szaloncukrot osztogatni, csak hogy a látványától másoknak jobb kedve legyen. Ezzel a pár példával még töredékét sem írtam le mindannak, amit másokért tett már. Nem sok ilyen ember van. Éppen ezért vagyok neki nagyon hálás, hogy ismerem, mert nélküle én sem az lennék, aki ma vagyok. Rengeteg világmegváltó ötlettel van tele. Érdekes párhuzammal élve, egy-egy szelet a világból egy-egy embert jelent. Ugyanis magamból kiindulva azok az emberek jelentik a világot, akik körülvesznek. Minden ember a saját világunk egy-egy szeletét képezi. És nagy eséllyel vannak olyan emberek az életünkben, akiknek lehetne jobb is az élete. Mivel mi is a része vagyunk az ők világuknak, ezért mi is tudunk változtatni az életükön. Legyen bármilyen kicsi is az a mérték, de tudunk. Ez talán a világot jelentheti annak, aki éppen kapja. Sohasem tudhatjuk. Gyakran nincs szükség nagy dolgokra csak annyira, hogy meghallgassunk másokat. Azzal hogy segítünk, máris változtattunk egy szeletén a világnak.

„Jót tenni jó.”

Ha ezt esetleg lakkruhában, idiótát csinálva magunkból kell megtennünk, még akkor is megéri. Legalábbis számomra biztosan. Ez a barátom nagyon sokat tett már azért, hogy világának szeleteit megváltoztassa, jobbá tegye. Nem is véletlenül tart ott az életében ahol. Azonban nem különlegesebb mint bármelyikünk, egyszerűen csak mindennél jobban motiválja, hogy jót tegyen. Akar több és jobb lenni, de nem másoknál, hanem saját magánál. Számomra irányelv ez a pár gondolat, én személy szerint igyekszem minél jobban magamba építeni, és továbbadni. Ahol, és akinek csak lehet. Mert adni tényleg jobb, mint kapni, és ez nem csak a pofonokra igaz!

:)



Vikuszkám, köszönöm, imádlak, puszi: egy majdnem lakkruhás félőrült krapmusz :D :)

1901336_714733518560385_1972819831_n (1).jpg

:)



A bejegyzés trackback címe:

https://gismo8.blog.hu/api/trackback/id/tr706121975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása