"Az életben dönteni kell... dönthetsz úgy, hogy áldozat leszel, de dönthetsz másképp is."

"Én ilyen vagyok, fogadj el!" "Megszoksz, vagy megszöksz." Hányszor hallottam ezeket a gondolatokat különféle formákban, sőt én is rengeteget hangoztattam és mondogatom mái napig bizonyos helyzetekben.

Most azoknak írok, akik gyakran kerülnek olyan helyzetben, hogy újra és újra elkövetnek egy bizonyos típusú hibát és utána rendre rosszul érzik magukat. Amikor az ember valami rosszat tesz, megteheti, hogy megpróbálja megmagyarázni és kibúvót keres, rosszabb esetben ujjal mutogat másokra, és döntését a múltban történt sérelmekkel és csalódások indokolja. Persze, hatással van ránk minden, ebben igaza is van, de a döntésünket minden esetben mi hozzuk meg, és nem bújhatunk ki  a felelősség alól. Aki mégis így tesz és másokra mutogat,  szerintem fél. Fél szembe nézni saját tökéletlenségével. Pedig nincs ezzel semmi baj. A tökéletesség olyan mint a végtelen, nem tudjuk megfogni, a világunkban nem képes manifesztálódni.

Pedig baromi egyszerű, nem kell tőle félned, hisz ebben a világban senki sem tökéletes. Én például, mivel mindig mindent meg akarok oldani és javítani, szétszórtá válok, felaprózódom a feladataim között és elfelejtek dolgokat. Valamennyit enyhít ezen, hogy akik ismernek elfogadnak így, hisz tudják, hogy jót akarok és jó dolgokon dolgozom, de ez nem mentesít engem sem az alól, hogy emiatt bizony sokaknak okoztam már fájdalmat, csalódtak bennem. Ezzel kapcsolatban gyakran mondom én is, "ne haragudj, de ilyen vagyok." Persze tudván ezt magamról én ezt mindig megpróbálom előre közölni minden új találkozásnál. De ez még mindig csak kibújás. Persze dolgozom rajta, listákat vezetek, hogy kinek mikor mit csinálok, de túlzottan szeretem az embereket és hiszek benne, hogy segítenünk kell egymásnak, ezért vagyunk a Földön, ám így rendszeresen túlvállalom magam. Még mindig nincs meg az aranyközép út. Viszont az életen át tartó tanulás és fejlődés híveként én akarok ebben fejlődni, és fogok is. De még nem használom jól a saját emberi határaimat.

De mit jelent, amikor valaki azt mondja: Ne haragudj, ilyen vagyok és ilyen is voltam mindig.
Tudod-e mit üzen ezzel? 

Hogy NEM akar változni, változtatni.

Tudod, már az is jó, hogy az ember beismeri hogy valamilyen. Sokan már ez alól is kibújnak, ahogy fentebb írtam. Ez is egy nehéz lépés, és ennél még nehezebb: változtatni azon, aki és ami vagy.

Az ember ösztönösen a biztonságra törekszik, genetikailag is erre vagyunk programozva. A biztonságot a legkülönbözőbb dolgokban keressük: legyen az tárgy, kapcsolat, munka, házi kedvenc, akármi. Amint valamit találunk, elkezdünk hozzá ragaszkodni, de nem csak úgy kicsit, hanem foggal-körömmel. A baj az, hogy akkor is, ha az rossz. És így válunk saját magunk áldozatává, hogy ragaszkodunk olyan dolgokhoz is, amik nem szolgálják fejlődésünket, boldogulásunkat, és úgy általában a boldogságunkat.
És most szeretnék visszakanyarodni ahhoz, hogy ez a poszt azoknak szól, akik gyakran követik el ugyanazt a hibát, és úgy érzik saját maguk áldozatává válnak.

És most jön a csavar:
Ez a poszt valójában mindenkinek szól.

A szokásaink rabjai vagyunk mind. Hogy egy Hiperkarma számot idézzek: "Mindenki függ valamitől". Vannak olyan szokások amik rövid távon örömmel látnak el, de olyan mint a tüzijáték, nem marad utána semmi. Vannak olyan szokásaink amik olyanok, mint a sav, nincs bennük semmi szép, nem hasznosak, sőt inkább pusztítanak, ráadásul még csak nem is szereznek örömet, csak csináljuk, hogy legyen valami amibe kapaszkodhatunk. Vannak olyan szokásaink is, amik rövidtávon és hosszú távon is örömmel látnak el, ezek rendre egy náladnál nagyobb célt szolgáló ügy vezérelte tettek. (Pl. én ezért csinálom a hősködést a Debreceni Hősökkel.) És ott vannak a legveszélyesebbek, amik olyanok, mint a nimfák, énekkel elcsábítanak, majd egyszerűen kicsinálnak. Ez tulajdonképpen hedonizmus, az az pillanatnyi öröm és élvezet mindenek felett. Olyannyira megrészegedünk ilyenkor, hogy elfelejtjük, hogy milyen következményei lesznek vagy lehetnek tetteinknek. Így zuhanunk a csúcsról a szakadékba, és rettenetesen érezzük magunkat. A legszörnyűbb, hogy mivel a hedonizmus alapjába véve az önzésünk kielégítésére szolgál, a Bennünket körülvevő embereket is magunkkal ránthatjuk a mélybe. 

A jó hír, hogy ez tudatos gondolkodással igenis alakítható. Ha nem ragaszkodsz ahhoz, hogy Te valamilyen vagy, és azon nem lehet változtatni. De persze ehhez az kell, hogy mérlegeld, mi érné meg jobban? Az egyik oldalt az intenzív fent és lent forgás, a másik oldált a harmónia (nem igazán szeretem ezt a szót, de nem tudok most jobbat, bocs). Hozzáteszem a harmónia nem feltétlenül kevésbé impulzív és intenzív, pusztán annyi, hogy sokkal többet mozog az érzéseid koordináta rendszerének mindkét tengely mentén pozitív negyedében. 
De persze, ehhez szükség van Rád. Ezt nem úszod meg, más nem teszi helyre helyetted.
Igenis "dönthetsz másképp is", de semmi baj nincs ha nem teszed, de akkor fogadd el, hogy azt kapod az élettől a következőkben is, mint eddig.

Ezt nézd meg kérlek, magad miatt:

 "Dönthetsz úgy, hogy áldozat leszel, de dönthetsz másképp is!"