Ha bajba jutnál és mozgásképtelenül feküdnél az utcán, jól jönne a segítség?
Ha a válaszod igen, olvass tovább.

Idén eldöntöttem, példát mutatok. Nagy szavak, mi? Pedig egyébként nem. És csak azért, mert szeretnék mondjuk az apróságok előtt jó példaként járni nem jelenti azt, hogy azt gondolom én vagyok a legkirályabb csávó. Ez a cikk nem is rólam szól. A példamutatásnak ugyanis nem ez a lényege. A példamutatás nem más, mint amit a neve sugall. Mutatsz valamit, ami követendő, ami jó. Tulajdonképp ez mindenkinek a felelőssége, és ha mindenki élne is vele, akkor a világ idővel egy sokkal jobb hely lenne. 

Nem akarok  se makulátlannak, se megjátszósnak tűnni. Megvannak a saját kis hibáim, mint mindenkinek, de mögéjük bújni és a saját vagy mások hibáira hivatkozva inkább nem csinálni semmit és csakis kizárólag magammal törődni még ennyire sem akarok. Szeretem az embereket, szeretek élni, és a világ nem is olyan rossz -úgy gondolom- de persze lehetne sokkal jobb. És hogy várhatnám el mástól, hogy tegye jobbá, ha én ülök a seggemen és vakarom a tököm? - Már bocsánat. :)

Szóval megrögzötten keresem az alkalmat, hogy segíthessek másoknak, így vagy úgy, legyen szó bármilyen apró dologról. 

Nemrég megjelent egy cikk rólam a DebrecenPlus oldalán (klikk). A cikkben is sokat beszéltem erről a témáról és említettem, hogy a cégemnek köszönhetően (IT-Services Hungary Kft.) lehetőségünk volt pályázatokat benyújtani, melyek elbírálása után a megnyert keretösszeget valamiféle jótékony célra használhattuk.
Ez nem a reklám helye, de igen: én egy ilyen társadalmi szerepet vállaló cégnél dolgozom, és ez jó!

Én két projektcsapat tagja voltam aktívan, mindkettő gyermekotthonokat célozott. Az egyik pályázatban a debreceni, böszörményi úti Gyermekek Átmeneti Otthonának felújítását vállaltuk. Körülbelül 15-20 ember két teljes hétvégéjét szánta arra, hogy miután az anyagot beszereztük, a közel 200 m2-es otthont kimeszeljük tetőtől talpig. Ez a cikk, most erről az élményről fog szólni.

Az otthon egy része még a tatarozás előtt :)

Tudod, Te akkor kerülhettél volna gyerekkorodban egy ilyen otthonba, ha mondjuk a szüleid elveszítették volna a lakásukat és nem lett volna hol aludnod. Vagy, ha egyszerűen nem lett volna idejük, vagy pénzük arra, hogy elvigyenek reggelente az iskolába. Vagy, ha nem lett volna otthon mit enni. Ebben az otthonban csak átmenetileg szállásoltak volna el, bízva abban, hogy minden rendbe jön és vissza tudsz menni, illetve megoldható számodra a gondtalan élet otthonodban is. 
Talán kicsit kemény, ne haragudj, de talán így könnyebb megérteni, miről is szól, mi is ez és miért olyan fontos ez az otthon.

Nem akarok számokról beszélni, hogy hány nevelő, hány gyerekre vigyáz. Mert bár a sokszor jól hangoznak a számok, itt most azt hiszem. ha egyetlen gyerekről lenne szó, akkor is ugyanilyen fontos lenne, hogy az otthon ahova kerül, számára a legpozitívabb élményekkel gazdagítsa nem is beszélve  a higiéniáról.

Az élményből szeretnék egy szeletet adni, hogy milyen egy csapatban dolgozni olyan emberekkel, akik csak úgy, mint Te, egyszerűen jót akarnak tenni, minden nemű kompenzáció nélkül. Ez persze nem igaz, mert jót tenni jó. Jobbnak, és többnek érzed magad az átlagnál, és ez nem bűn! Érezd és tudd ezt, és ne légy önző, mondd el másnak, ahogy én teszem, mert ez egy olyan ajándék, ami bárki számára elérhető. És ezt a pár sort küldeném, azoknak akik azt gondolják ezt az egészet, csak magam miatt csinálom és csakis azért, hogy jobb színben tüntessem fel magam. Az igazság az, hogy teljesen mindegy ki mit gondol, a jó tett reálértékéből semmit sem von le, ha én épp magam miatt teszem, de mint már említettem nem vagyok megjátszós, és kár is lenne tagadni, magam miatt !!!is!!! csinálom. Na, szóval: csókolom a kezit, tök mindegy mit tetszik gondolni! :D

Tehát jót tenni jó, ezt kár lenne túlmagyarázni. És igazából abban bízok, hogy mindenki érti az üzenetet, a hangsúly NEM rajtam van, de muszáj az én szemszögemből és az én élményeimet megosztani, mert másét nem tudom. :)

Az otthon állapota rossz volt, a hangulat viszont jó :)

A gyermekotthon nem volt a legjobb állapotban, sok helyen újra kellett vakolni, sok helyen volt vizes a fal, és hát egyébként is, nem mostanában volt meszelve, ez tisztán látszott. Úgy képzeld el, hogy a csapatunk a visszahúzódóbbtól, a nagyhangú punk énekesen át (ez vagyok én :)) a családapukákon keresztül a modell lányig mindenféle ember alkotta, de a cél összefogott, összekapcsolt bennünket. A gyerekek hétvégén csak kivételes esetben vannak az otthonban, így volt ez akkor is mikor ott voltunk. Így zavartalanul tudtunk dolgozni (úgy értem nem zavartuk a gyerekeket:)) Én ha jól emlékszem csak egy nap tudtam részt venni a felújításban. Az nap viszont mégis csak volt az otthonban egy srác: Ervin, aki állítólag enyhén hiperaktív, bár én csak annyit láttam, hogy eleven volt és nagyon kreatív. Na meg kicsit rosszcsont, ahogy egy 7 év körüli kölyöknek azt illik. :D 

Szóval megjött Ervin, természetesen elég távolságtartó volt. Amikor a nevét kérdeztem, érezhetően direkt hozzám sem szólt, elszaladt. Aztán teltek múltak a 10 percek, rájött, hogy hiába vagyok nagyobb, körülbelül egy értelmi szinten vagyunk. :))) Szóval már váltottunk egy-egy szót, míg közöttünk rohangált, és mindenhova cetliket ragasztgatott.

 Bal oldalt: Ervin; Jobb oldalt az egyik mesterműve :) 

Jut eszembe hihetetlen, hogy egy gyerek, egy egyszerű céges tollnak illetve egy post-it csomagnak mennyire tud örülni és mennyi örömét leli az önfeledt rajzolgatásban. Míg egy fölnőtt - akár én is - mit sem törődve félre rakjuk, ha épp nincs rá szükségünk, hisz épp akkor semmi haszna nekünk. Hmmm...

Na de picit a munkáról: Volt nekünk egy szakmai mentorunk/koordinátorunk, a Fleischer Pisti. Ha ismertek csupa szív embert, na Ő az. Pisti minden nap kint volt, és a munka nagy részét Ő végezte, amellett, hogy a tapasztaltak munkáját felügyelte, illetve a magamfajta semmihez sem értőket betanította. És még szeretném kiemelni Fekete Mártikát is, a mindig mosolygós lánykát, ugyanis Ő fogta össze a csapatot, az Ő neve alatt nyert a pályázatunk. :) Íme Ők:

Pisti és Mártika

Ami magát a munkát illeti. Hát volt rendesen. De a csapat jól vizsgázott, a lakás most „csudaszép”, jobb érzés bemenni. Még jobb érzés tudni, hogy van benne munkám, még ha nem is annyi amennyit szerettem volna, de van. Szeretném megköszönni a csapatnak, hogy részt vehettem, hogy együtt tettük a jót, Fleischer Pistinek, hogy megtanított a porózus felületek mélyalapozására, és az ITSH-nak, a vezetőségnek, illetve a CSR pályázat kiötlőinek és megvalósítóinak ezt az életre szóló élményt.

 Mélyalapozok, vazze! :)

Felső kép: Pisti jókedvű; én megláttam, hogy van házi sör
Alsó kép: Ebédszünet, az első nap csapata (balról jobbra): Pisti, még egy Pisti, Pali, Gabi, Zsolti, Márti, Helga

Jajj, majd elfelejtettem. Aki miatt ez a nap számomra biztosan felejtetlen lett: Ervin. Mondtam, hogy egészen összespanoltunk? :)

Ervin segít, aztán teszteli a derekam:D

A lényeg gyerekek: ki kell próbálnotok, vagy ha már teszitek egy ideje, igenis büszkének lenni rá, mesélni róla, és hagyjuk már el ezt a kákán is csomót kereső hozzáállást...ha valaki jót tesz, tessék mellé (nem mögé!!!) állni megfogni a kezét és jobbá tenni a világot. Csak így lehet jobb hely...a tökvakarással aligha.

Támogassuk egymást! Én is ezt teszem.
És ha más bajbajutottat látsz az utcán feküdve, segíts. Ahogy Neked, mindenkinek jól jön a segítség.
Köszönöm, hogy elolvastad a cikket, a jótett és az önkéntesség nevében is.