Gismo, a hős szörnyecske

Campus 2013 Élmények - 0. nap

2013. július 24. - Gismo8


Ritkán adatik meg, hogy el tudjak szakadni egy kicsit a hajtástól. Általánosságban a szabadságaim 80% azért veszem ki, hogy dolgozzam, otthon segítsek, vagy a NeXt Dayel utazgassak (Ez igazából nem panasz, hisz mindegyiket élvezem mert mindegyik kiszakít az irodából) Nyaralni évek óta nem voltam, leszámítva egy tavalyi Gyula-Városerdő hetet, amit az utóbbi évek legkedvesebb emlékei közé sorolok. Egy halom lakásotthonos gyerekkel és a családommal voltam.

Na de mindegy, lényeg, hogy csak "úgy" ritkán szórakozom. Nagyjából ennyiben ki is merül egy évem, plusz még az a pár buli, amit összedobunk a haverokkal.

Szóval én ilyenkor aztán nem kímélek se pénztárcát, se lábakat, se májat. Ennyi kell, ennyi bolondság egy évre legalább. Az idei fesztem volt a legeslegjobb mind közül. Hónom alá csaptam egyik legjobb barátomat Balázst, aki fotóriporterként funkcionált mellettem, mert sok emléket akartam (ezúton is kösz Balázs). Aztán meg úgy voltam vele, hogy had szóljon.


944288_10201449095769942_1281278989_n.jpg

Én, a béka


A 0. nap

Lazára, lightosra terveztem, így reggel 6:00-ra haza is értem :D
Igazából csak Supernemre mentem ki (ahol amúgy megégették a kezem cigivel - jó kezdés), így valamivel 11 után haza is indultam, mert a sötétben semmit nem találtam meg a Campuson

Aztán útközben összefutottam pár spannal a Nagyerdőn.
Fordulópont.
Üvegbor!Mivanveled?Háttekivagy?Hovamennjünk?Gyerejólesz.
Ibolya.Gánzenróziz.Vodkanarancs.Mennjünktovább.Roncsbanjólesz.
Roncsbezártbazzeee.Üljünkide.Mennjünktovább.Üljünkmánmég.Bárkajólesz.

Na itt valami fura forgószél elkaphatott, mert a következő pillanatban azt vettem észre, hogy egyedül vagyok és pisilnem kell. Ki is néztem egy fát, felvettem a pozíciót, de autófényre lettem figyelmes, így az akció nem sikerélt.
Rendőrök.
Hurrá!

- Fényképes igazolványt kérem felmutatni!
Kiszállnak.
- Az nincs nálam. 
- Akkor mi legyen vigyük be bilincsben?
- Hát, ha az a módja.... - mondtam valami huncut örömmel. (ez nem irónia, tényleg örültem, mert ilyen élményem még nem volt)
- Mit csinált ott a fánál?
- Pisilni akartam, de nem sikerült.
- Bevallja? Helyszíni bírság lesz.
- Hát ha bírtam volna a Bárkáig, nem állok meg itt, elnézést.

Aztán felmondatták az adataim, majd kipakoltatták a zsebeimet és a hátizsákomat a motorháztetőre. Gondolom drogot kereshettek, mert a használt zsepimbe is belenéztek. FAIL. :D
Közben haverék, akiket elhagytam, elhaladtak mellettünk, míg én pakoltam ki és be, és észre se vettek. Szerintetek mennyire voltak képben? :D

Ezek után elengedtek, hogy legyek szíves most már bírjam ki a Bárkáig és megúsztam egy figyelmeztetéssel. Így is lett. Köszönöm a rendőröknek, hogy jó arcok voltak.

Természetesen a Bárka is bezáróban volt, de előtte a korlátnál még végighallgattunk egy egész ügyes Beatboxer srácot, aki Dubsteppet tolt, aztán végül már világosban hazaindultunk. Geri barátomhoz meg hozzám csapódott három lány akikből később csak egy lett, és akiről kiderült, hogy az nap vettem tőle a Fórumban azt a rövidnadrágot, amiben éppen akkor voltam. Vásárlás közben láttam is rajta, hogy nem volt valami vidám, ezt orvosolván megleptem egy vaníliás rolóval az éppen nyitó Lejla pékségben, ahol a boltos néni nem kedvelt, mert a cipőm igen csak nyikorgott a frissen mosott padlón, szerinte azért mert márkás. A lányka örült a vaníliás rolónak, én meg annak, hogy ő örül. Ezt követően reggel 6-kor pedig bezuhantam az ágyikómba, hogy 3 óra múlva kezdődhessen az első nap...amikor is sünökkel buliztam, és lányokról láttam bugyit leesni és még sok mást is. Azt majd egy másik posztban….:)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gismo8.blog.hu/api/trackback/id/tr255419776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hotchocolate 2013.07.24. 22:08:34

Mert márkás...priceless.
süti beállítások módosítása