Gismo, a hős szörnyecske

Az esős napok

2013. május 30. - Gismo8

Hát ez a mai is ilyen. Esik. Szürke az ég, szürke minden, szürke a kedvem is. Az emberre csak úgy ráül a szürkeség.

Ilyenkor nehezebben örülünk bárminek is. 
Nehezebben vesszük rá magunkat bármire is. Meg sem próbálunk erre valami megoldást keresni,  szimplán belekényelmesedünk ebbe a szürke hangulatba és várunk.
Szidjuk, vagy csak egyszerűen hangoztatjuk, hogy mennyire nem szeretjük.

Azt mondják, hogy a hozzáálláson múlik minden, és ha az nem szolgálja célunkat, akkor azon kell változtatni. (legyen szó bármiről is) Egyesek szerint ez könnyű, mások szerint meg lehetetlen. Szerintem tudatosan, sok munkával lehet hozzáállásunkon változtatni. Meg kell magyarázni magadnak, hogy miért lesz neked jó. Meg kell értened, hogy lehetséges és hogy a javadra válik. Több órás, több napos hetes akár hónapos, sőt éves beszélgetések önmagaddal. 

Általában nálam úgy működik, mintha sötét szobában próbálnék villanykapcsolót szerelni: Nem nagyon megy. De eltökölök vele a végtelenségig, mert unom a sötétséget,és amúgy is lenne jobb dolgom is, olyan, amit csak fényben lehe tcsinálni. 

Szóval ülök és tökölök, aztán bejön valami félrészeg villanyszerelő és egyetlen mozdulattal felkapcsolja a lámpát.

Működött az végig...

Aztán kimegy, savanyú sörszagot húzva maga után, én meg ott ülök a világosban és feldühít, hogy ennyire egyszerű. Sőt. Olyan dühös leszek, hogy megpróbálom megmagyarázni magamnak, hogy:

A.) persze neki könnyű, hisz villanyszerelő

B.) csak szerencséje volt

C.) még 10 perc és megint sötét lesz, mert amúgy szar, csak nem ért hozzá, honnan is értene, be volt baszva.

Keresek valami kifogást, hogy nekem miért nem ment így flikk-flakk. Mert mindig mindent meg akarunk magunknak magyarázni. (mekkora alliteráció J)

Szóval, elméletben akár így is lehet viszonyulni az esőhöz:



Azon gondolkodtam, hogy vajon berozsdásodik-e? :D

Ám hozzáállás ide, hozzáállás oda, a legtöbben nem szánunk arra időt, hogy az esőhöz való viszonyunkat elemezgessük, illetve javítsuk. Inkább leülünk és várunk, míg kisüt a nap. Aztán amikor kisüt, nagyon örülünk.

Addig meg:



.

A bejegyzés trackback címe:

https://gismo8.blog.hu/api/trackback/id/tr365335832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

végzetes mókuskerék 2013.06.04. 22:37:06

túlságosan pörögsz, így nem értékelheted az esőt.
bár ez az állítás megfordítva is igaz.

Gismo8 2013.06.24. 07:57:04

@végzetes mókuskerék: Túlságosan eső így nem értékelem a pörgést? :)))
süti beállítások módosítása