"So what's due, let it come
As written by the universe"

Az ember folyamatosan győzködi magát dolgokról. Hogy ez, vagy az jó neki, vagy ezt vagy azt érez. Az önmanipuláció egyébként egy hasznos dolog. De az érzések bizony makacs egy valamik, és vannak, amelyek mindennemű próbálkozásunk ellenére sem akaróznak "kimagyarázódni" belőlünk. (Ez a frázis végül is annak a szitunak az ellentéte, amikor bemagyarázol valamit magadnak :))  
Szóval, van, hogy az Istennek se sikerül meggyőznöd magad.



A kutyafáját! Mindegy, hogy mit csinálsz, hogy mivel foglalod le magad, mennyire fárasztod le magad és hogy hangosan vagy akár magadban mennyire meggyőzően tudod azt hazudni, hogy, amit érzel az nem úgy van. A kis piszok még tán jobban erőre kap. Ez akkor van, amikor annyira akarsz valamit, ami felől egyébként meg kétségeid vannak, hogy az érzés egyszerűen legyűr. 

LE-
GYŰR!

Az ember a legtöbb vágyáról elég egyszerűen le tud mondani. Le tudsz mondani a nagyobb házról, le tudsz mondani az új autóról, vagy a jobb fizetésről, lényegében bármiről, amit meg tudsz magyarázni, hogy valójában nincs rá égetően nagy szükséged, meg persze, ha egyszerűen elérhetetlen a vágyad.
Sokszor nem értik, miért nem vigyázom jobban a dolgaimra. Én azt szoktam felelni, hogy mert nem temetik mellém. És mert a mai fogyasztói társadalomban ez eleve nem egy nagy érvágás, ugyanis mindent úgy gyártanak le, hogy előbb vagy utóbb cserélni kelljen. Nekem viszont nem éri meg egy plusz stressz faktor az életemben, ezért nagyon ritkán veszek magamnak olyan értékű holmit, amit ne tudnék könnyedén pótolni. 
Természetesen értem, ha ezt mások butaságnak tartják, de én tényleg úgy gondolom, hogy nem akarok azon aggódni, hogy most megkarcolódik-e a telefonom kijelzője, vagy sem. Van elég dolog, amin aggódhatok. :)

Más a helyzet viszont az emberekkel. Más a helyzet a barátokkal, a családdal, akikre nekem például - a rengeteg vállalásom miatt - kevés időm marad, de ha baj van, és tudok segíteni, tudják, hogy számíthatnak Rám. De vannak, akik máshogy gondolkodnak - a mai világban ez nem ritka - ezt illetően,  azzal sincs semmi baj. Sok mindent lehet a listánkon előbbre helyezni, mint az emberi kapcsolatainkat, ám ha egyéni érdekből kerülünk egyik társaságból a másikba, akkor jó számolni vele, hogy az érdekekhez fűzött társaságban Te sem vagy más, mint egy érdek a sok közül. Te is cserélhető leszel, ha az érdek úgy diktálja. Nothing personal. 

De itt még mindig megmagyarázhatjuk magunknak, hogy ez a MI, saját érdekünk és mint járulékos veszteség elkönyveljük barátaink lecserélődését, mondván a barátok jönnek mennek. (A SZERETŐ CSALÁD viszont semmilyen körülmények között NEM!!!)

Ahol azonban nem tudsz magadnak hazudni, az az a helyzet, amikor találkozol valakivel, aki elindít Benned valamit. Nem a hebehurgya, fesztiválon összehempergős, fél éjszakás csajra (vagy srácra) gondolok, meg a kiváltott hormontúltengésedre. Hanem valaki olyanra, akit kicsit mélyebb ismeretség után is el tudsz magad mellett képzelni. Ilyenkor hogy adod be magadnak aranyapám, hogy "nem fontos", "nincs rá szükségem", "majd lesz másik" és a többi maszlag? Megmondom én: Sehogy.
Sehogyansenem.
Ha be tudtad magadnak magyarázni, akkor egyébként valószínűleg úgy is van, akkor nem Őt kerested. Ha viszont már jó ideje küzdened kell magaddal, akkor bizony azt kell mondjam, bajban vagy!
Észérvek? Cöh. A kicsi, ám annál makacsabb szívedről úgy pattannak le, mint tankról a fadárda. Te meg nem haladsz egyről a kettőre, csak csinálod magadnak a belső feszkót. És ez nem más, mint önmagad megerőszakolása.
Az meg amellett, hogy fájdalmas, még időpocsékolás is.

Vagy szerinted nem?