A rémálom véget ért…

2016. július 03. - Gismo8

A rémálom véget ért…

Körülbelül 10 évvel ezelőtt történt a gimis gombavatómon (nálunk így hívták a szalagavatót), hogy az előadás után a szüleimtől kaptam 5000 Forintot az esti bulira. Sosem felejtem el, milyen rosszul esett, hogy pénzt kértem tőlük akkor. Mert akkor már tudtam, hogy nagy a baj.

Sosem lehetek elég hálás, hogy csodálatos szülők neveltek fel, szeretetben. Ők azok, akik mindig mindenben mellettem álltak, bíztattak és hittek bennem akkor is, amikor én nem. Boldog vagyok, hogy a rengeteg jóból, amit kaptam, most egy kicsit vissza tudok adni Nekik.

Életem talán legfontosabb írása ez.

Egy olyan rémálomnak vetettünk véget, amely ebben az országban sokakat érint sajnos. Tizenakárhány éve, még aktív éveikben a szüleim vállalkozni kezdtek, de tőke híján hitelből kezdték felépíteni a saját kis birodalmukat. Hitelt vettek fel a házunkra is, mert hittek magukban. Aztán jött a válság, elszálltak a törlesztők, és hamarosan azzal találták szembe magukat, amivel olyan sokan: nem tudták fizetni a részleteket. Újabb és újabb hiteleket vettek fel, közben előlem igyekeztek eltitkolni, hogy mekkora a baj, hogy óvjanak, és nyugodtan folytathassam a tanulmányaimat.
De sajnos a helyzet nem javult.

Az egyetemen az alapszakot elvégeztem, de mesterre már nem tudtam menni, mert tudtam, hogy most már be kell segítenem, különben még nagyobb lesz a baj. Emlékszem, ahogy újra és újra összegyűjtöttem egy régi Honda Civicre valót, ami gyerekkori álmom volt, aztán újra és újra odaadtam az összegyűjtött pénzt, hogy ha ideiglenesen is, de kicsit jobb legyen a helyzet.

Ez ment 3 évig. Megtanultam spórolni, mindig csak kis szobát béreltem magamnak, használt ruhákban jártam, nem költöttem helyi bérletre, és emlékszem mindent addig hordtam, amíg szinte már szétfoszlott rajtam. Azért hogy a fizetésem legalább felét mindig haza tudjam adni.

De ez sem volt elég. 3 év után szinte ugyanott tartottunk, ahol 3 évvel azelőtt. Nagyon ki voltam bukva, igazságtalannak éreztem, és kilátástalannak a helyzetünket. Ekkor fordultam először segítségért. Nem pénzt kértem, hanem tanácsot. Emlékszem egy szombat délután telefonon keresztül nyugtatgatott SA, aki azóta is az egyik legjobb barátom, hogy minden rendben lesz, és hogy változtassunk.

Ott fordult meg minden. Új stratégiát dolgoztunk ki, közösen. A hiteleket nem fizettük tovább, helyette én elkezdtem gyűjteni. Gyűjteni egy új életre. Nekik. Nekik, akiknek annyi mindent köszönhetek.

Nehéz volt.

Azóta eltelt majdnem 4 év, és a szorgos munkánk eredménye, hogy múlt hét kedden a rémálmunkat tündérmesévé változtattuk. A 4 év alatt sikerült annyi pénzt gyűjtenünk, tisztességes, és sokszor kemény munkával, hogy zsebből, hitel nélkül tudtam venni egy házat, ahova a szüleim átköltözhetnek a mostani otthonunkból.

Hosszú idő óta most előszőr vannak biztonságban. Nem kell többet attól félnünk, hogy fedél nélkül maradunk, most egy új élet kezdődik. VÉGRE!

Most kicsit a könnyeimmel küzdve írom a sorokat, még talán most sem hiszem el, hogy sikerült. Csak nézem a képeken Őket, és hihetetlenül büszke vagyok Rájuk.

Mert a történet igazi hősei Ők, nem én. Akik korukat meghazudtolva minden nap tettek azért, hogy sikerüljön. Hogy az időközben méhésszé lett édesapám, 70-en túl, egy szívműtét után, sokszor aludt kocsiban az erdő mellett, hogy a méheinket biztonságban tudja. Hogy édesanyám közben igazi mézes díszítő művésszé fejlődött, és jövőre már saját vállalkozásként viszi majd tovább a Liza Mam Mézesét. Mindezt úgy, hogy ezelőtt már ledolgoztak egy fél életet és hirtelen azzal találták szembe magukat, hogy nincs semmijük. Mégis felálltak és készek voltak újrakezdeni mindent.

Én időközben rengeteget tanultam a valódi értékekről. Megtanultam mit jelent a lemondás, mit jelent felelősséget vállalni, és megtanultam megbecsülni, amim van. Ha visszanézek az elmúlt 10 évre, már nem bánom az egészet. Az átdidergett téli éjszakákat pulóverben és két takaró alatt, az elmaradt nyaralásokat, még azt sem, hogy nem lett Honda Civicem.

Cserébe megtanultam mi az igazán fontos…

…hogy ott legyünk egymásnak. Hogy együtt küzdjünk, egymást segítve, egymásnak hitet adva.

Hogy mi lesz a régi otthonunk sorsa? Nem tudom. Nem is érdekel. Itt nőttem fel, a szüleimet is és engem is millió emlék köt ide. Ehhez az ágyhoz is, amiből most ezeket a sorokat írom. De épp ennyi is. Rengeteg emlék, ami akkor is megmarad, ha nem itt élünk majd. Most már sokkal jobban érdekel a jövő, ami rengeteg új emléket tartogat még a számunkra. Az új otthonunk persze komoly felújításra vár, de épp ez teszi majd igazán a miénkké. Már alig várom, hogy nekieshessek a teendőknek.

Miért írom le ezt?

Egy nehéz országban élünk, ahol nagyon sok minden nincs kimondva, csak mert félünk, hogy más mit gondol rólunk, vagy egyszerűen csak szégyelljük a nehézségeinket. Szeretném, ha ez változna. Mert nem az anyagi helyzetünktől leszünk értékes emberek. Sosem érdekelt és ezután sem fog, hogy kinek mennyi pénze vagy, nem ebben mérik az embert. Ezt jó lenne mindenkinek tudatosítania.

anyuek.jpg

Nézzétek a szüleim mosolyát. Ahogy ott állnak az új élet kapujában. Adjon hitet a mosolyuk mindazoknak, akik reménytelennek érzik a helyzetüket. Túl sok család ment már tönkre, túl sokan hagyták itt a szeretteiket, mert nem láttak más kiutat. És tudom, hogy a mi történetünk közvetlenül nem segít másokon, de talán néhány embernek hitet ad. A saját példámból tudom, hogy néha épp ennyi kell: hogy higgyünk abban, hogy meg tudjuk csinálni.

10 év.

Vége.

Jön az ÚJ. :)

Köszönöm minden barátomnak a támogatást, nélkületek talán soha nem sikerült volna. Rengeteget jelentett, hogy a nehéz pillanatokban ott voltatok nekem.

Anyu, Apu: Büszke vagyok Rátok! Köszönöm, hogy vagytok és megyünk tovább a többi álmunk után!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gismo8.blog.hu/api/trackback/id/tr208863408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.