Érezni, Szégyen Nélkül

2016. február 10. - Gismo8

letoltes.jpg
Szarban van a világ. Még én, aki mindenben látom a jót,én is azt mondom. Mindenki álarcokat vesz fel, eljátszuk az erőset, eljátszuk, hogy minden rendben. Látszat életeket élünk, látszat kapcsolatokkal. És ez baromira nem jó így. Nem is ismerjük a másikat. Aztán csodálkozunk, hogy annyiszor kell csalódnunk.

A legutóbbi posztomra, amelyben az életem talán legnagyobb csalódását követő történéseket írtam le, rengeteg visszajelzést kaptam, és hát az az igazság, hogy nem mindenki értette a tényleges motivációm, hogy miért is tettem ennyire közre a fájdalmam. Ezt szeretném tisztába tenni kicsit.

Az emberek ugye különböznek, rengeteg személyiség teszt létezik annak beazonosítására, hogy ki miben jeleskedik, miben leli örömét, mi hajtja stb. Ezek természetesen sosem lehetnek 100%-ig pontosak, de nem is kell annak lenniük. Viszont rengeteget segít saját magunk és egymás megértésében. Van négy alap személyiségtípus: szangvinikus, kolerikus, melankólikus és flegmatikus. Én elsős sorban kolerikus és szangvinikus jellemvonásokkal operálok, némi melankólikus és flegmatikus . Ha valaki kíváncsi, hogy ez mit jelent pontosan, itt olvasható róla több, érdekes lehet magad besorolni, egy apró lépés saját magad megismerése felé.
Aztán vannak ennél sokkal részletesebb tesztek és besorolások is, mint az MBTI 16 személyiség típusba besoroló tesztje (egyébként asszem Jungi alapokra épít, de most hagyjuk a szakirodalmat)
Én a 16-os besorolásban én a "Bajnok" kategóriába kerülök (amúgy Robin Williams és Robert Downey Jr. is "Bajnok eszerint a besorolás szerint:):

"A Bajnok tipológiával rendelkező emberek, ők nagyjából az emberiség 5 százalékát teszik ki, fáradhatatlan harcosai a tökéletességnek, a szeretetnek, a hitelességnek és a rögtönzésnek, csak azért, hogy az emberek minél inkább önmaguk lehessenek[...] Őszintén örülnek, ha sikerül másokat ösztönözniük, az élet minden területén igyekeznek segíteni."  
- Többet "rólam" itt, magadra pedig a tesztet itt tudod kitölteni, érdemes.

Szóval a fenti kis bevezetővel azt akartam mondani, hogy ha valamit írok, megosztok, akkor a fenti leírásnak megfelelően azért (is) teszem, mert elég jónak és erősnek érzem az üzenetet, hogy az másoknak segítség lehessen a saját kis világuk alakításában. A dolgok feldolgozásában egyébként is sokat segít az írás, mert strukturáltan veted papírra a gondolataidat. Szóval, amikor megírtam és publikáltam a posztot ez nem ilyen nyilvános vergődés akart lenni. Én alkotni szeretek és segíteni másoknak, kifejezetten rosszul viselem, ha sajnálnak, mert igazából az nem visz előrébb. Így köszönöm, a sajnálatból nem kérek.

Viszont tegnap este kaptam egy üzenetet, ami miatt meg akartam írni ezt a mai posztot:

"Olvasom a blogod... folyik a könnyem és arra gondolok, hogy "Ez az!" Ha már csak ennyit is kell...akkor nagyon hálás vagyok neked. Hogyan mutassam ki az érzéseimet minden szégyen nélkül, hogyan éljem át a fájdalmat... Azt hiszem én még csak most kezdek el ezzel szembenézni... a fájdalmakkal. "

Volt idő amikor csak a jó dolgokról írtam, mert a jó példákat és a jó dolgokat akartam hangsúlyozni. Most már látom, hogy ez nem elég, illetve az élet nem csak erről szól. Igenis vannak szar napok, igenis van, hogy valami kurvára fáj, hogy csalódunk, vagy hogy elbukunk. Ezeket meg kell élnünk épp úgy, mint az örömöt és a boldog pillanatokat, különben abba a hibába eshetünk, mint amit az első bekezdésben is írtam, hogy egy hazugságra épített életet élünk, ami csak kívülről tűnik olyan szépnek.

Mintha a sószóróra ráírnád, hogy cukor. Aki a konyhádba téved szemrebbenés nélkül elhiszi, hogy az cukor és kész. De te minden reggel, amikor azzal iszod a teádat szembesülni fogsz vele, hogy nem, ez bizony nem édes. Valószínűleg undorodni fogsz tőle.
Hazudhatod a környezetednek, hogy minden oké, de amikor egyedül maradsz a gondolataiddal, úgy fogsz szenvedni, mint soha máskor, mert akkor szembe kell nézni az igazsággal. Ha ezt sokáig csinálod, a látszat életed egyre jobban a fejedre nő, míg nem olyan kicsinek érzed magad a hazugság univerzumában, hogy nem látsz kiutat. Így mennek lelkileg tönkre az emberek abba, hogy nem néznek szembe a fájdalmukkal és nem teszik meg a szükséges lépéseket hogy kezeljék a dolgot, a sok rossz pedig csak rakódik, rakódik és rakódik az évek alatt.
Mert félnek. Félnek beismerni a gyengeségüket, esendőségüket, pedig nem kellene. Ettől olyan szép az emberi lét. És mindenkinek fáj valamikor valami. 

És én itt és most bevallom: érzékeny, esendő vagyok.
És most fáj.
Nagyon.

De nem szégyellem. Miért kellene szégyellnem?
Miért kellene úgy gondolnunk magunkra, mintha robotok lennénk, és miért kellene ezt a képet mutatnunk bárkinek is? 
Nincs mit szégyellnem azon, hogy szerettem valakit, nincs mit szégyellem azon, hogy ki volt az (még jó hogy nincs, egy igazi kis csoda a lány, pontosabban én annak láttam), és azon sem, hogy nem jött össze.
Nem akarom eljátszani hogy minden rendben, mert nem akarok már hazudni sem magamnak, sem másoknak.

Fáj és kész. És azért írom le, hogy tudd, Neked sem kell hazudnod. Az érzéseidről soha.
Azokon nincs mit szégyellni és kész, ha bárki mást mondd, ő a látszatban hisz, de neked nem kell.
A fájdalom elmúlik, vagy hozzászoksz és már észre sem veszed. A hazugságok viszont maradnak és enni fognak belülről.

Érezz! Bátran!
Én is hagyom, hogy fájjon.

A bejegyzés trackback címe:

https://gismo8.blog.hu/api/trackback/id/tr148378304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.