Az Önbizalom Ereje

2014. augusztus 05. - Gismo8

 

 



"Gravity is working against me
And gravity wants to bring me down"


Nem kell Neked bemutatnom az életet, ugye? Ismered jól, csupa fent és lent. Telis-tele kudarccal, fájdalommal, dolgokkal, amiket nem értünk, és ennél fogva rettenetesen nehezünkre esik elfogadni azokat. Mert mindig, mindent meg akarunk érteni.

Azzal kezdtem az évet ebben a posztban, hogy amit a legjobban várok a 2014-ben, azok a kudarcok. A dolgok, amelyek nem sikerülnek. Egészen egyszerűen azért, mert rájöttem, ezeken keresztül van lehetőséged megismerni önmagad. És a kudarcaidra való reakcióid példázzák legjobban a fejlődésed. Az éve elején a tavalyi rengeteg olvasással, edzéssel, önismerettel töltött idő után úgy éreztem, felkészültem. Tudtam, hogy egy piszok nehéz év vár rám. Hiába a pozitív életszemlélet, az igazság az, hogy több oldalról kapom a hideg zuhanyt, de azokat azért nem teregetem ki, mert úgy gondolom sem szánalomra, sem sajnálatra nincs szükségem. Az nem segít a feladat megoldásában. Ellenben, ígérem, később mindent leírok részletesen, amint sikerült pontot tennem a végére, szívesen megosztom, mert annak már lehet haszna másnak is.

 

Self-Confidence-GSalam.Net_.jpg

Amikor bízol magadban, nem aggódod túl. Ugrassz!


Ez pár éve még nem ment volna. Boldog, boldogtalannak panaszkodtam, sokszor már a legapróbb-cseprőbb dolgokon is. Igaz, akkor is mindig hittem, hogy lesz jobb, csak akkor még nem tudtam hogyan, s kintről, a külvilágtól vártam sokszor a megoldást. Aztán rájöttem, hogy ez sehova se vezet, vagy csak nagyon lassan.

Ezért döntöttem úgy, hogy átalakítom a gondolkodásmódom, a testem, a szokásaimat (ezeken még dolgoznom kell) és a legfontosabbat: a hozzáállásomat. És most, bár még nem vagyok kész, úgy érzem minden rendben lesz.
Tudom, hogy nincs olyan kudarc, amit ne élnék túl. Hogy nincs olyan feladat, amit ne tudnék megoldani. Tudom, hogy ha valami nem sikerül, az csak is az én felelősségem, még ha a szerencsének van is szerepe a dologban. Nem akarok már kibújni a hibáim, vagy a döntéseim súlya alól. Tudom, hogy ami történik, az az életem része és elhiszem, hogy megtalálom a módját, hogy előnyömre fordítsam, akkor is, ha megtörténtekor épp a szívem szakad meg, vagy összedőlni látszik egy hosszú tervezést és sok munkát igénylő kártyavár.

A szív sebe is beforr, várat is építhetsz újat, hisz a kártyáid mindig megmaradnak, egyet azonban nem fogsz tudni pótolni: az idődet, amit a földön vesztegettél, azon töprengve, hogy hogy akkor most ezt az egészet miért kaptad.

Van, hogy kapod és kész.


Amikor rendben vagy magaddal, amikor nincs benned kétség, hogy minden kudarcod ellenére, várnak még Rád jó dolgok az életben, akkor megváltozik a világ, csupa lehetőség lesz. A világ tényleg tele van lehetőséggel. Komolyan. Van, ami az öledbe hullik szinte, de van hogy meg kell keresni, mert a lehetőség egy-egy alfaja igen félénk lény.Menni kell utána.

:)


Bízni kell benne, hogy vár Rád, de ami ennél is fontosabb, bízni kell magadban. S aztán ahogy Váci Mihály is írja:

"Nem elég a jóra vágyni:
A jót akarni kell!
És nem elég akarni:
De tenni, tenni kell!"


Enélkül a lehetőségek nagyot legyintve elmennek majd melletted. Amíg nincs önbizalmad, ez az egész megrémiszt. De amikor tudod, hogy ki vagy, hogy mik az értékeid, hogy mit akarsz elérni, és bízol MAGADBAN, már nem félsz.

Többé már... NEM félsz!
Sőt! Izgatottan várod a jövőt, mit hoz.
Ez az Önbizalom Ereje.

:)

A bejegyzés trackback címe:

https://gismo8.blog.hu/api/trackback/id/tr186559433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.