A Tökéletes Pár – Gondolatok a plafont bámulva 1#

2014. április 14. - Gismo8



Amikor este az ágyadban egyedül fekszel, néha akarva akaratlanul is arra gondolsz, mennyire jó lenne odabújni a nagy Ő-höz, és csak bámulod a plafont, miközben újra és újra átrágod magad az eddigi kapcsolataidon, hogy vajon mi lehetett a baj? Ábrándozol, álmodozol, hogy majd lesz valaki, akit újra szeretsz és viszont szeret...úgy...igazán. Esetlegesen attól rettegsz, hogy mi lesz, ha nem találsz majd hozzádvalót. És ebben hidd el nekem: nem különbözünk. Ugyanezen megy keresztül a legjobb képű sztárceleb, az olajmárgnás milliomos, az általános iskolai tanító, de még a legkedveltebb pop csillag, és a politikus is. Egy szóval mindenki...aki épp egyedül van...És ilyenkor a Plafon gondolataink legjobb hallgatóságává avanzsál.

Dal a poszthoz:


"And it's you and me and all of the people,
and I don't know why I can't keep my eyes of of you!"


Nagyon régóta foglalkoztat a kérdés: Milyen a tökéletes pár? Van-e ilyen? Milyen lányt keressek? Honnan tudhatom, hogy a következő lánnyal működni fog a dolog? Hogy ismerhetem fel a nagy Ő-t? Mi kell ahhoz, hogy együtt tudjunk maradni? És még száz meg száz kérdés foglalkoztat esténként, amikor nem jön az álom és csak a plafont bámulom.

Még egy hónap és elmondhatom, hogy egy éve vagyok egyedül. Nem rossz egyedül amúgy, a legtöbben mégsem értik ezt meg. Azzal bombáznak, hogy minden ujjamra jutna lány, és hogy hülye vagyok, hogy nem használom ki, hogy fiatal vagyok, meg hogy zenekarom van – hiszen úgy nyilván könnyebb a lányok terén is. (napersze!)
Csakhogy én tuti valami elcseszett csodabogár vagyok, mert nem úgy működöm, mint a nagy átlag. :D
És azt is bevallom ez egy ideig sok fejtörést okozott és én magam sem értettem, hogy miért, de már elfogadtam: egyszerűen ilyen vagyok.
De ez egy másik történet, most a tökéletes pár fogalma a téma.

Szóval lassan egy éve vagyok egyedül. Ez egy összetett dolog, de saját döntés. Tavaly májusban felismerve, hogy egész életemet addig kapcsolatfüggőként éltem le, idejét láttam, hogy kitapasztaljam, rájöjjek, hogy ki is vagyok én valójában… így magamban. Úgy éreztem itt az ideje, hogy szánjak egy kis időt Önmagam megismerésére, hogy odafigyeljek magamra, a reakcióimra, értelmezzem az ösztönös miértjeimet, úgy, hogy közben nem függök érzelmileg mástól.
Persze emellett tudatosan készülök arra, hogy valakinek majd véglegesen odaadom a szívem.
És ha arra gondolok, hogy azzal az emberrel szeretném leélni az életem, akkor azt kell mondanom, bizony körülményes dolog a választás. Nem arról van szó, hogy túlértékelném magam és ezért magasra teszem a lécet. Nem.
Arról van szó, hogy megértettem ezen döntésem súlyát. Hisz, ha kiválasztok valakit, azt szeretném, , hogy a csodálatos gyermekeim csodálatos édesanyja legyen, akit életem végéig minden új barátomnak büszkén, szívemben derűvel mutatok majd be.
Ez a döntés nem csak rólam szól, hanem Róla is és a közös gyerekeinkről, sőt az unokáinkról is. Szóval ez egy igen felelősségteljes választás, amit úgy érzem, sok ember egyszerűen elkapkod. Legtöbbször, mert azt érezzük, fogytán az időnk, vagy, csak mert egyszerűen minél előbb szeretnénk valakihez tartozni.


:)


Azt vallom és hangoztatom, hogy mindenki csodálatos a maga nemében. Még akkor is, ha nem is látjuk vagy nem is ismerjük el, mert mindannyiunknak ugye más értékmérő rendszerei vannak, más értékrend szerint élünk.
A kérdés tehát nem az, hogy csodás-e a lány, hanem hogy az Ő csodája tud-e kéz a kézben járni az én csodámmal, és hogy együtt tudunk-e alkotni egy új csodát.
Feldmár András szerint, amikor kapcsolatba kezdünk meg kell halnunk. Meg kell halnia az „Én”-nek és a „Te”-nek, hogy „Mi”-ként újjászülethessünk egy kapcsoltban. Ha a felek egy kapcsolatban erre nem képesek, a kapcsolatuk nem lesz felhőtlen, és jó eséllyel nem lesz hosszú életű sem. Ezzel teljesen egyet tudok érteni.

Milyen ember lehet az, akivel együtt tehát tökéletes párként élhetünk tovább? Számít-e a pénz, a családi háttér? Fontos-e az tényleg, hogy ugyanaz legyen az érdeklődési körünk? Kell-e sülve-főve együtt lenni, leküzdhető-e adott esetben a távolság? Meg kell-e mindenben egyeznünk? Mennyi kompromisszumot kell kötnünk, vagy egyáltalán kell-e? Millió kérdés.

Szóval esténként néha csak fekszem és nézem a plafont. És hogy mire jutok, azt majd egy következő posztban…De csak, hogy hagyjak egy kis időt Neked is gondolkodni, szóval jó plafonbámulást ma estére!
 
:)

Mostanában a turné miatt nem nagyon volt időm írni, de cserébe annyi impulzussal gazdagodom, hogy a turné után biztosan rengeteg mindent meg tudok majd osztani Veletek.

A bejegyzés trackback címe:

https://gismo8.blog.hu/api/trackback/id/tr766030497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brigitta Németh 2014.04.14. 21:17:43

"Elcseszett csodabogár"... :) Ezen jót mosolyogtam. Egyébként részben ijesztő, de sokkal inkább jóleső érzés, hogy ismeretlenül is leírod a gondolataimat a posztjaidban. (Tehát nem vagyok teljesen őrült - vagy ugyanabban az elmebajban szenvedünk. Ahogy tetszik. :D )