Szívem a Színpadon

2013. szeptember 07. - Gismo8

A NeXt Day

Rengeteg itthon az ügyes előadó. Rengeteg a jó zenekar, rengeteg a kiváló énekes, Magyarország a megbecsületlen tehetségek országa, de legyünk pozitívak, és mondjuk azt, hogy ez az arányok miatt van. :) Elég nehéz bárhogy is kitűnni, kiemelkedni, hisz tényleg fantasztikus zeneszerzőink, zenészeink, énekeseink vannak már egészen hobbi szinten is. De ez a poszt most nem erről szól. :) 
Ez most egy kicsit rólam.

2013 a magamra találás éve. Év elején sok minden volt a vállaimon. Nem mondanám stressznek, az a szó hála az égnek rám nem jellemző. Inkább gondterheltség, egyfajta savanyúság ült rám. A gondolataim azok körül a dolgok körül forogtak, amikkel nem voltam elégedett az életemben, amikre esetlegesen nem is nagyon volt ráhatásom. Ez ráült a gondtalan, hegyeket megmozgató Gismo mellkasára és bár időként fel-fel lángolt bennem a tenni akarás, a pozitív gondolatok, hamar kihunyt a láng.

Végül is nem mondanám haszontalannak életem ezen szakaszát. Rengeteg ötletet és tervet gyűjtöttem, mit s hogyan szeretnék, viszont tisztában voltam azzal, hogy az akkori életfelfogásommal, hangulatommal ezeket nem lehet megvalósítani, meg kellet tehát tennem a szükséges lépéseket.

A tudatosság nagyon fontos, ha el akarod érni a céljaidat.

Szóval elkezdtem leépíteni az életemből azokat a dolgokat, amelyek akadályoztak abban, hogy ki tudjak teljesedni, amik nem engedték hogy felhőtlennek lássam a jövőt és ennek megfelelően tudjak élni, tenni a jelenben. Az olyan dolgokat amiket nem lehetett megjavítani, kidobtam, az olyanokat amiket meg lehet, elkezdtem pedzegetni, hogy hogyan...még most is folyamatban van a javítás.


"Egy javított verzió" :)

Az első és legfontosabb dolog az volt, hogy megszeressem magam.  Engem jó srácnak neveltek a szüleim, mindig problémám volt, hogy hogy a picsába fogok tudni boldogulni az én elveimmel és erkölcsösségemmel egy olyan világban ahol az ember élet kilóra leosztva kevesebbe kerül sokszor mint egy liter gázolaj. A TV-ből ömlik a szenny: mindenki, mindenkivel, mindent, csak hogy mindene meglegyen. Én meg mesehősként nem értem az egészet. Aztán erre is rájöttem, hogy a világgal épp csak annyira szabad foglalkoznom, amennyire muszáj. Meg van a saját kis életem, semmi más dolgom nincs, mint hogy a hozzám hasonló embereket, a jó embereket magam köré gyűjtsem, aztán majd együtt megváltoztatjuk a világot, ha eljön az ideje. Szóval anno nem tudtam  hova tenni magam a világban, de most már tudom. 

Gyerekkorom egyik meghatározó filmje a Sárkányszív (1996) volt. Egy sárkányölő lovag és egy sárkány történetét meséli el. Nem különösebben jó film, de nem is rossz, viszont mivel ez volt a Toy Story mellett az egyetlen eredeti videokazettánk, rengetegszer megnéztem és kölyökként a fejembe ivódott a lovagi eskü:


"Az igaz lovag bátor,
Szíve mindig nemes, 
Kardja az árvát védi, 
Ereje a gyengét segíti, 
Mindig igazat szól,
Dühe a rosszakra sújt"

Kiskölyök koromban eldöntöttem, hogy én jó leszek. Az is maradtam, csak nehezen találtam a helyem a világban, ahol minden a rosszakról szól. De már most minden király. Jó vagyok, jó leszek, és ha kell, bocs de szarok a világra egy kicsit. :)

Kicsit elkanyarodtam. Elkezdtem sportolni. Úgy ahogy még soha. Magamért. Szinte függő vagyok, nagyon nehezen bírom ki, hogy egy nap ne fussak, súlyzózzak, vagy edzek bármit is. És a sport bizony iszonyatosan hálás dolog. Miért? Mert a befektetett energia meglátszik rajtad,de legalábbis megérzed. Fejlődsz, aminél nincs motiválóbb dolog az életben.

Hogy jön ez az egész a színpadhoz? Most hogy ledobtam a sallangot magamról és egyre biztosabb vagyok abban mit hogy akarok, megváltoztam a színpadon is. Konkrétan odadobom a szívem a közönségnek. Most már képes vagyok úgy megnyílni, ahogy eddig soha. Most válok igazán hiteles előadóvá, bár sosem voltam megjátszós és hiteltelen, azt gondolom. Régebben úgy gondoltam, hogy teljesen megnyílni veszélyes, teljesen kiadni mindent amit gondolsz, amit érzel egyszerűen balgaság, hisz sebezhetővé teszed magad. Jelenleg egyelőre viszont azt látom, hogy csak így érdemes, mert leírhatatlan érzés. A múlt hét pénteki koncertünk után, ahol fogadott öcsém, Gyuszkóék bandájával (Chrunch!) játszottunk együtt legalábbis erre a következtetésre jutottam.

Egy "megjátszott" mosoly :)

Otthon (Komádiban) játszani mindig más - ha úgy tetszik - unikum, de ez a mostani, ez volt azt hiszem életem legjobb koncertje. Végig extázisszerű örömben játszottam, énekeltem, nem véletlen, hisz, szinte mindenki ott volt akiket szeretek. Idénre beérett egy új NeXt Day tábor, kb 10 fiatal komádi srác, akiket szintén kénytelen leszek öcsémmé fogadni, mert annyira jó arcok és annyira azt akarom, hogy az a baráti társaság, amit ők összehoztak, örökre megmaradjon. Minden közelben lévő koncertünkre jönnek és végig ugrálják, iszonyat bulit csinálnak lent, és ez egy fent, a színpadon állónak többet jelent mint egy új gitár, vagy egy új gitárláda. Komolyan.
Rajtuk kívül nagyon sok gyerekkori barátom ott volt, ott voltak az általános iskolai tanáraim is, szóval úgy mindenki...

A jó arc srácok, akiket nagyon imádok

Kint voltak a szüleim is, akik már nagyon régen nem hallgattak meg élőben. Nehezen mozdulnak ki, de most külön megkértem Őket, hogy jöjjenek el. Kint volt az a család is, akiket sajátomként szerettem több éven át, és akiknek elvesztése jelenlegi legfájóbb, feldolgozásra váró kínom, mert annyi, de annyi mindent köszönhetek Nekik, hogy arra egy külön blogpost is kevés lenne. Tőlük, ez a pénteki koncert volt a búcsúm. Éreztem.

A záró számunk általában a Nektek. Szintén az a korszakom szülte, amelyikről már fentebb írtam.


"Bárcsak többet tudnék adni, bárcsak elég lenne ennyi!
Bárcsak vége lenne végre, bárcsak lehetne valamit tenni!
Mert már nem sokáig bírom, itt már nincs ördög, se szent!
Ezt a pár sort Nektek írom: KÖSZÖNÖK SZÉPEN MINDENT!"

Ez a dal a barátaimnak, a családomnak, a szerelmemnek írtam. Egy olyan időszakban, amikor azt éreztem kevés vagyok. Kevés, hogy rendbe tegyek mindent az életemben, kevés, hogy megadjam azt, amit szeretnék, vagy amire szükségük van azoknak, akiket szeretek. Pedig valójában semmi másra nem vágytam és vágyom ma sem. Akkor tudok igazán boldog lenni, ha azok akik fontosak nekem körülöttem, szintén boldogok. A Nektek dalszövege körülbelül egy fél óra alatt született meg. Ha van miről írni, ha van ami Te vagy, csak papírra kell vetni, az nagyon gyorsan megy. Ebben a számban szerettem volna köszönetet mondani mindenkinek, akik fontosak számomra. A barátaim, a család(jaim) az akkori szerelmem. Mert nélkülük nem bírtam volna, ezt biztosan tudom. Végtelenül hálás vagyok érte, hogy ilyen embereket tudhatok magam körül, soha, de soha nem fogom elfelejteni azt, hogy mi mindent kaptam tőlük/tőletek. 

A stúdióban a Nektek feléneklése alatt többször meg kellett állunk. Ha figyelsz, hallatszik a hangomon, hogy remeg, meg-meg csuklik. Az utolsó sornál: "Köszönök szépen mindent" - konkrétan elbőgtem magam. Ez a lemezen is hallatszik és örülök, hogy egy ilyen pillanatot sikerült megőrizni, mert mindig újra és újra érzem azt a gombócot a torkomban, amitől az az utolsó szótag úgy elcsuklik.
Amikor most pénteken elkezdtük a számot élőben én már régen teljesen átadtam magam az ottani hangulatnak. Tudtam, hogy nem fogom bírni végigénekelni normálisan. Jött a gombóc. :)
Aztán a végét be sem tudtam fejezni, elbőgtem magam ott, pár száz ember előtt. És szerintem életem egyik legszebb pillanata volt, ahogy továbbénekelték - már nélkülem - az utolsó pár sort.

A komádi közönség mindig fantasztikus, kicsik és nagyok egyaránt kint partiznak

Szerinted gáz bőgni a színpadon? Szerintem k****ra nem. Félelmetes volt, ahogy azt éreztem, hirtelen mindenki meg akar ölelni. Akkor ott, kitettem a szívem a színpadra, és mikor visszakaptam, szinte szétvetette a szeretet.
Az ilyen pillanatokért érdemes ezt csinálni. Amikor elfelejtkezel magadról és ledobva mindent odaadod magad. Én nem szégyellem azt, hogy érzékeny kölök vagyok, mert azt érzem pont ez tesz erősebbé sok helyzetben. Az ilyen pillanatok halhatatlanok egy életre szólnak.

Itt ebben a blogpostban is szeretném megköszönni, mindenkinek aki ott volt és életem egyik legcsodálatosabb koncertjét ilyen emlékezetessé tette, egyszerűen erre nincsenek szavak. Ez most inkább rólam szólt, mint a zenekarról, mert a múlt heti koncert nagy hatással volt rám és szerettem volna leírni azt a rengeteg gondolatot ami kavargott bennem egy héten keresztül. De már elkezdtem írni a zenekarról is egy posztot, mert szeretném, ha minél többet értenétek, tudnátok, hogy mit jelent nekem a NeXt Day, mint fogalom, és az emberek akkikel megteremtettük ezt a csodát, mert nekem AZ! 

Szóval, hogy témánál maradjak azért: Köszönök szépen mindent! Még egy utolsó kép a végére, ez a kedvencem:

Én és Anyu a koncert után
<3

 A képekért köszönet Bokor Vikinek! 

A bejegyzés trackback címe:

https://gismo8.blog.hu/api/trackback/id/tr415488620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.