Gismo, a hős szörnyecske

Így kívánj nekem boldog szülinapot

2015. január 21. - Gismo8

 

A mai nap lettem 28 éves. Érdekes fazon vagyok, mert szeretem a kitüntetett figyelmet, szeretek a középpontban lenni, láttatni magam és hallatni a hangomat, viszont saját magam ünneplésével valahogy sosem voltam teljesen kibékülve, sosem szerettem. Fura, tudom. Hogy pontosan miért, még nem sikerült megfejtenem. Talán ebben is csak ki akarok lógni a sorból, vagy egyszerűen csak ebben sem szeretem az időhöz kötött dolgokat, mint ahogy másban sem. Őszintén nem tudom. 

Persze egy évvel öregebb lettem, de ez a mai nap sem más, mint a többi számomra. Ma is ugyanazok az értékek foglalkoztatnak mint tegnap, ma is ugyanazon ügyeket tartom fontosnak mint tegnap, és ma is csak azt szeretném mint tegnap. Nem is tudom, számomra túl van kicsit spirázva ez a születésnap dolog, s ezért most ne kövezettek meg, de az életet talán inkább minden nap ünnepelnünk kellene, s talán nem csak dedikált napokon kellene örömet okoznunk a szeretteinknek kedvességgel és figyelmességgel. Az én elvem ez, ezt követem.

Szóval számomra a születésnapom is csak egy nap a 365-ből. Ami viszont kicsit bánt, hogy a köszöntéseknek nem tudok úgy nagyon szívből örülni, mint a legtöbben teszik, s ezzel sokakat "megbántok", hiszen alig várják, hogy a kedvembe járjanak, aztán valahogy úgy jön le, hogy ez nem sikerül nekik.
És ez számomra kellemetlen, főleg, ha hozzám közelállókról van szó, akiket nagyon szeretek.
Pedig én próbálom, évről évre. Volt hogy saját szülinapi bulit is szerveztem, aztán pár nap múlva megint odajutottam, hogy ki vagyok én, hogy ünnepeltessem magam. Így azóta nem szerveztem, és jó is ez így. 

Hálás vagyok, mert egész évben annyi szeretet és figyelmet kapok a környezetemtől, hogy valójában észre se venném, ha senki nem köszöntene fel, szerintem el is felejteném a 3. évre hogy mikor van a szülinapom. :)
De Ti azért mindig emlékeztetettek, és a gesztust magát nagyra értékelem. Csak én ilyen kis hülye vagyok, hogy nem úgy örülök neki, mint a filmeken, nézzétek el nekem.

A cím ugyan azt sugallja, hogy majd én megmondom, hogy hogy kívánjatok nekem boldog szülinapot. De hát az mekkora baromság lenne, nemde? Szóval odabízom. De ha most ezen sor olvasása közben mosolyogsz egy nagyot, az nekem szuper ajándék! :)
Ne haragudjatok a "lököttségemért".
És köszönök szépen mindent!

A bejegyzés trackback címe:

https://gismo8.blog.hu/api/trackback/id/tr367093397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása